Pályázati felhívás HVI cím elnyerésére
2009. szeptember 30.
A pályázat területi hatálya a 2004. évi CVII. Törvény statisztikai kistérségi lehatárolása szerint a Csurgói kistérség. Benyújtási határidő: 2009. október 30.
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) – az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet továbbá a rendelet 59. cikke szerinti készségek elsajátítására, ösztönzésére és végrehajtására igénybe vehető támogatás részletes feltételeiről szóló 79/2007. (VII. 30.) FVM rendelet (kiegészítve a 2007. évi XVII. törvény 20. §-a szerinti, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat felállításával, irányításával és működtetésével kapcsolatos feladatokkal), az EMVA társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet, valamint a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. Törvény végrehajtásának előkészítése érdekében – pályázatot ír ki Helyi Vidékfejlesztési Iroda (HVI) cím elnyerésére.
A pályázat célja
A pályázati felhívás célja a vidékfejlesztési feladatok ellátásának elősegítése érdekében a “Helyi Vidékfejlesztési Iroda” cím adományozása határozott időre, az FVM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézetével (továbbiakban FVM VKSZI) kötött Együttműködési Megállapodás hatályba lépésétől 2013. június 30-ig. A Helyi Vidékfejlesztési Iroda címmel rendelkező szervezet (Budapest kivételével) az adott területfejlesztési kistérségben látja el feladatait.
A Helyi Vidékfejlesztési Iroda címmel rendelkező szervezetek a 2007-2013-as tervezési időszakban a vidékfejlesztésben meghatározó szerepet töltenek be. Ennek során segítik az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) sikeres végrehajtását, a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák megvalósításában aktív szereplőként vesznek részt. A Helyi Vidékfejlesztési Iroda működtetése a HVI címbirtokos szervezet feladata, amelyet a HVI címbirtokos alkalmazásában álló személy, az Irodavezető lát el. A HVI a 79/2007. (VII. 30.) FVM rendeletben meghatározott módon részt vesz az ÚMVP lebonyolításában, továbbá ellátja a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózathoz (MNVH) kötődő egyes feladatokat.
Fentieken túl az FVM ÚMVP Irányító Hatósága (FVM ÚMVP IH) egyéb feladatokat és ahhoz rendelt finanszírozást állapíthat meg számára. A HVI címbirtokos szervezet külön jogszabály alapján további támogatásban is részesülhet. A HVI-k részletes feladataira vonatkozóan az Együttműködési Megállapodás az irányadó.
Pályázók köre
A pályázat területi hatálya a 2004. évi CVII. Törvény statisztikai kistérségi lehatárolása szerint:
Csurgói kistérség
Szervezeti feltételek:
Pályázhatnak az adott kistérségben székhellyel vagy telephellyel rendelkező alábbi szervezetek:
* alapítvány, egyesület;
* non-profit gazdasági társaság;
* a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény szerinti mikrovállalkozás, kisvállalkozás;
* termelői csoport, TÉSZ;
* jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulás.
A pályázaton politikai pártok és egyházi szervezetek nem vehetnek részt.
Benyújtási határidő
A pályázat benyújtásának határideje (postai keletbélyegző dátuma):2009. október 30.
A pályázati feltételekről és egyéb elvárásokról az alábbi linken tudhat meg többet!
Forrás: fvm.hu
„Fotoszintézis 2009.” – a NATURAMA Szövetség pályázata
2009. szeptember 26.
A beérkezett fényképekből vándorkiállítást rendeznek a 2010-ben a NATURAMA Szövetség 9 tagjának területén. Beküldési határidő: 2009. október 30.
A pályázat célja: Az európai vidéknek napjainkban számos kihívással kell szembenéznie. Segítenünk kell a vidék gazdaságát, új eszközökkel javítanunk kell a vidéken élők életminőségét. Vigyáznunk kell a vidék természeti szépségeire, amely örökségünk. Pályázatunkkal ezekre a fontos dolgokra szeretnénk a figyelmet irányítani.
A beérkezett fényképekből vándorkiállítást rendezünk a 2010-es év folyamán a NATURAMA Szövetség 9 tagjának területén valamint további megjelenéseket biztosítunk az adott térséget bemutató kiadványokban, szóróanyagokban.
A pályázaton részt vehet kortól és lakóhelytől függetlenül bárki, aki a NATURAMA Szövetségben részt vevő LEADER Helyi Akciócsoportok területén olyan fotót készít, amely az alábbi kategóriák bármelyikébe sorolható:
Táj- természet –környezet: Ebbe a kategóriába olyan képeket várunk, amelyek a vidéki táj természeti szépségeit, a vidék természetes és épített kulturális örökségeit mutatja be.
Régiók, emberek, hagyományok: Ebbe a kategóriába olyan képek tartozhatnak, amelyek a vidéki környezetben élő emberek mindennapi életébe engednek bepillantást, bemutatva a múlt és a jövő kapcsolatát, a hagyományok ápolását, a különleges mesterségeket.
Európa arcai: Ebbe a kategóriába olyan portrékat várunk, amelyek egy-egy tájegység jellegzetes arcvonásait tükrözik vissza.
Pályázni az elektronikusan és postai úton is benyújtott pályázati adatlappal, illetve a nyomtatva és digitális formában is beküldött, színes vagy fekete-fehér fényképpel lehet, amelynek szerzői jogával alanyi jogon a pályázó rendelkezik, és amellyel más pályázaton korábban nem vett részt.
A képeket min. 300dpi felbontásban elektronikusan, és 18 x 24 cm-es méretben nyomtatva is kérjük beküldeni.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázati adatlapot fotónként kérjük kitölteni. Egy pályázati e-mail tartalmazza a pályázati adatlapot és a hozzá kapcsolódó fotót elektronikus formában. Kérjük, az e-mail tárgyában a „Fotoszintézis 2009.” és a pályázó nevét jelölje, majd a fotopalyazat2009@naturama.hu e-mail címre küldje.
A pályázati adatlapot és a nyomatott képet személyesen vagy postai úton is meg kell küldeni, aláírással ellátva a területileg illetékes helyi akciócsoportnak (ahol a kép készült). A borítékon tüntesse fel „Fotoszintézis 2009.”.
Beküldési határidő (az elektronikus levél, e-mail dátuma, illetve a postai bélyegző dátuma): 2009. október 30.
A pályázatok elbírálása: A beérkezett pályaműveket egy 9 tagból álló szakmai zsűri bírálja el, amelyben a NATURAMA Szövetségben résztvevő Helyi Akciócsoportok mindegyike képviselve van.
Nyeremények: A legjobb pályamunkák benyújtónak díja 2 fő részére hétvégi szállás teljes ellátással a NATURAMA Szövetség területén lévő ¬¬három csillagos szálláshelyen.
A kiírók fenntartják maguknak a jogot, hogy a beküldött és kiválasztott fotókkal szabadon rendelkezzenek (kiállításokon, nyomdai termékeiken való megjelentetés stb.) a szerző nevének feltüntetése mellett.
LEADER rendelet és pályázati felhívás – FRISSÍTVE!
2009. szeptember 26.
Minden egy helyen a LEADER programról és a támogatások részletes feltételeiről! A pályázatok benyújtásának határidejéről, pontos feltételeiről a jogszabályokban és cikkünk mellékleteiben olvashat!
Megjelent a 122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatások részletes feltételeiről.
A rendelet célja: a helyi igényekhez és sajátosságokhoz igazodó, a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiákban meghatározott LEADER fejlesztések megvalósításának elősegítése érdekében meghirdetésre kerülő LEADER pályázati feltételeket és támogatási célokokat határozza meg, amelyek hatékonyan hozzájárulnak a vidéki területeken az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (a továbbiakban: ÚMVP) IV. intézkedéscsoportja keretében megfogalmazott célok eléréséhez a fenntarthatóság és esélyegyenlőség elveinek figyelembevételével.
A pályázat benyújtása
E rendelet alapján meghirdetésre kerülő pályázati felhívás keretében benyújtott pályázatokat 2009. október 1. és 2009. október 31. között, ezt követően évente március 1. és 31., valamint október 1. és 31. között a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) által rendszeresített formanyomtatványon, postai úton kell benyújtani – a Törvény 16. §-a valamint 21. §-a alapján az MVH és az illetékes LEADER HACS között létrejött delegálási szerződés szerint – az illetékes LEADER HACS munkaszervezeti irodájába.
*
Megjelent a 123/2009. (IX. 17.) FVM rendelet a Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoportok részére az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás részletes feltételeiről szóló 141/2008. (X. 30.) FVM rendelet módosításáról.
*
Az ÚMVP Irányító Hatósága a 122/2009. (IX.17.) FVM rendelet alapján meghirdeti a LEADER-térségek pályázati felhívásait, melyek az alábbiakban letölthetők. Az egyes formanyomtatványok, illetve a HPME katalógus az MVH honlapján (www.mvh.gov.hu) is hamarosan elérhetők lesznek.
A rendeletek megtalálhatók az umvp.eu Dokumentumtárában, vagy az fvm.hu Jogszabályai között.
Pályázati felhívás a Madáretetők és költőodúk óvodai kihelyezésére
2009. szeptember 25.
A Rinya-Dráva Szövetség LEADER Helyi Akciócsoport pályázatot hirdet
madáretetők és költőodúk óvodai kihelyezésére a Barcsi és Nagyatádi kistérségekben.
A pályázat célja és háttere:
- A környezettudatos életre való nevelés, az élővilág és azon belül a madárfajok és szokásaik megismertetése és megszerettetése a gyerekekkel.
- A Rinya-Dráva Szövetség Helyi Vidékfejlesztési Stratégia célkitűzéseinek megvalósulása.
- A megfigyelés célja a Kvalitás Kft. részére termékfejlesztés, a madáretetők és odúk használhatóságáról, adatgyűjtés a helyben előforduló madárfajok táplálkozási és költési szokásairól.
A program szakmai partnere a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság.
A pályázók köre: a Barcsi és Nagyatádi kistérségben található óvodák.
A pályázat tárgya: óvodánként 2-3 madáretető és költőodú elnyerése a Kvalitás Kft. felajánlásából. A sikeres madár megfigyelők a program végén „LEADER környezettudatos óvoda” megtisztelő címet nyernek el.
Pályázat beadása: a mellékelt jelentkezési lapot postai úton a Rinya-Dráva Szövetség címére (7570, Barcs Séta tér 4/24, „Madáretető” megjegyzéssel) 2009. október 15-ig eljuttatva
Tejpiaci intézkedések, támogatások
2009. szeptember 25.
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium hirdetménye az elkövetkezendő időszakban a tejtermelők számára körvonalazódó lehetőségekről.
Közzétesszük a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium hirdetményét.
Az elkövetkezendő időszakban a tejtermelők számára az alábbi lehetőségek körvonalazódnak:
Meghirdetjük az EU Bizottsága által engedélyezett, előrehozott, 2009. évi tejkvóta alapú kifizetés 100%-át 2009. október 15-ével, amelynek várható mértéke 8,60 Ft/liter.
Meghirdetjük a 73/2009/EK tanácsi rendelet 68. cikke alapján adható tejágazati támogatást, amely a SAPS, vagy SPS boríték 2013-as nemzeti felső határ 3,5%-a. A támogatás az értékesített tej mennyisége alapján kerül kiszámításra, majd kifizetésre. A későbbi tagállami döntés függvényében a várható kifizetés a kvótaév, vagy a naptári év lezárásának figyelembe vételével történik. Az előzetes számítások szerint a támogatás összege várhatóan 6-7 Ft/liter.
Az állattartás elősegítésére az Európai Gazdaságélénkítő Csomag keretében Magyarország számára 48 348 000 EUR került megítélésre. Gráf József miniszter döntése alapján, a Tej Termékpálya Bizottsággal történt konzultációt követően, Magyarország a teljes összeget a 74/2009/EK rendelettel módosított 1698/2005/EK rendelet 16a. cikk e) pontja szerint megjelölt intézkedésre a tejágazat szerkezetátalakítására tervezi fordítani.
Ezek alapján az ÚMVP részeként kidolgozásra került a 1698/2005/EK rendelet 40. cikke, amely az állatjóléti intézkedéseket tartalmazza.
Az ÚMVP módosítás a kijelölt határidőre – július 15-én – benyújtásra került az Európai Bizottsághoz. Az intézkedés elfogadásáról, illetve az esetleges módosításokról a Bizottság 4 hónapon belül hozza meg döntését. A rendeletalkotást követően, illetve a bizottsági jóváhagyás függvényében a legkorábbi kifizetés 2010 folyamán lehetséges. A támogatás időtartama öt év.
Forrás: fvm.hu
25 ezer látogató a Főszezon kiállításon
2009. szeptember 25.
Látogatórekordot döntött a Főszezon belföldi turisztikai kiállítás, amelyen Magyarország hét régióját a LEADER Helyi Akciócsoportok képviselhették az ÚMVP-nek köszönhetően.
Látogatórekordot döntött a Főszezon belföldi turisztikai kiállítás és szállásbörze, amely idén harmadik alkalommal mutatta be Magyarország szinte teljes turisztikai kínálatát Budapest szívében, a WestEnd Millennium tetőkertjén.
A kiállítást szeptember 18-án, pénteken – az eddigi hagyományokhoz hűen – ünnepélyes keretek között nyitotta meg Ujhelyi István, a Nemzeti Turisztikai Bizottság elnöke, Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója, Ruzsa Csaba, a Pécs2010 Menedzsmentközpont ügyvezető igazgatója és Galisz Tamás, a G-mentor Kft. ügyvezetője, a kiállítás szervezője.
A rendezvényt támogatta az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága, amely megjelenési lehetőséget biztosított a rendezvényen a LEADER Helyi Akciócsoportok számára. Ennek köszönhetően Magyarország hét régiója mutatkozhatott be a “Falusi turizmus utcájában”.
A remek időjárásban mintegy 25 000 látogató ismerkedhetett a hazai turisztikai látnivalókkal, szálláskínálattal és programokkal. A „Falu a város felett” szlogen jegyében a kiállításon – a szokásos standok helyett – csinos faházak idézték fel a vidék hangulatát, s külön „utcában” először mutatkoztak be a falusi vendéglátók és kézműves élelmiszer-termelők az ország minden tájáról. A népi hagyományok bemutatását néptáncosok szereplése is színesítette.
A Kulturális Turizmus Évében a rendezvény díszvendége természetesen Pécs és az Európa kulturális fővárosa 2010 programsorozat volt. A kicsiknek hihetetlen élményt jelentett az Ökotér sátra, ahol a környezettudatos gondolkodás volt a fő tematika.
A Főszezon kiállítás a belföldi turizmus meghatározó fórumává vált, ahol a látogatók minden évben számos új lehetőséggel ismerkedhetnek meg, és kiváló ötleteket kaphatnak a szabadidejük itthoni – otthonos – eltöltéséhez.
Forrás: sajtóközlemény és umvp.eu
MVN: Tradíciók és kihívások
2009. szeptember 24.
Intézmények rendszere, ÚMVP háttérinfók, kukoricafejtés, körhinta – tudósítás a Magyar Vidék Napjáról, III. rész.
Közben odakint, a vár szűkös főutcáján hömpölygött az embertömeg. A lelkes, magukból maximumot nyújtani törekvő, az ország minden tájáról hívott fellépők többsége ekkora színpadon, ilyen technikával, ennyi ember előtt még sosem lépett fel, és nem is nyílt volna rá lehetősége a közeli jövőben.
Ahogy a fellépéseket közönségsiker övezte, úgy a kiállítók, árusok standjait is ellepték az érdeklődők. Itt most lehetőségük nyílt megmutatkozni a nagyvilág előtt, olyan környezetben, amire önerőből nem nyílt volna módjuk. A nagyvilág ezúttal nem csak egy szófordulat, hiszen a Városliget e részén, különösen napközben számos külföldi csoport és egyéni városnéző fordult meg, érdeklődően járva végig a számukra spontán előbukkanó Magyar Vidék Napjának legkülönfélébb attrakcióit. Anonymus talán sosem volt ilyen népszerű, mint ezen a szép, kora őszi napon.
Jól fogyott a mézeskalács és a rétes, a kovácsoltvas áruk és a szőttes, de régi magyar tévéműsorok archív DVD-i is, megállás nélkül pörgött az emberi erővel hajtott, faragott körhinta, dagasztották a herőcét a dél-mátrai asszonyok szakadatlanul. El is fáradt mindenki estére, mintha legalábbis a Resznekről érkezett Parasztolimpián cipelte volna a bálát, fejtette volna a kukoricát.
Közben az állófogadás után folytatódott a szakmai program a múzeumban.
Vulcz László, az MVH Vidékfejlesztési Támogatások Igazgatóságától tágabb összefüggéseiben mutatta be az ÚMVP-t, felvázolta a szabályozási hátteret, az előzményektől való eltérések okait, a III. tengelyes intézkedések aktuális tanulságait. Informatív előadásában tehát az ÚMVP „motorháztető alatti” részeire is kitért.
A KAP finanszírozási rendszerében a nemzeti intézmények így épülnek fel:
1. Illetékes Hatóság – ez az Irányító Hatóság az ÚMVP esetében, és az FVM adja.
Felelősségei az akkreditációs feltételek meghatározása, kiadása, megvonása, nemzeti szabályozás létrehozása, a Program általános működésének felügyelete.
2. Igazoló Szerv – ez esetünkben a KPMG.
A kifizető ügynökség szabályszerű működését, elszámolásait vizsgálja.
3. Kifizető Ügynökség – ez pedig az MVH.
Ellenőrzi a támogatások jogosultságát, elszámol, megőrzi a dokumentumokat.
Ezután megismerhettük a jogi hátteret, vagyis a vonatkozó EK tanácsi rendeletek és magyar törvények, rendeletek azonosító számait, majd a régi (Agrár és Vidékfejlesztéi Operatív Program) és az új (EMVA) hátterű támogatások szakkifejezéseit, folyamatát hasonlíthattuk össze, így láthatóvá vált néhány belső összefüggés, illetve a támogatási rendszer fejlődése. „Pályázat” helyett kérelem, mely feltételeit jogszabályban rögzítik. A biztosítékot adó formájában hajtják be ahelyett, hogy jelzálogot kérnének, a módosításhoz nem szerződésmódosítás, hanem módosító határozat szükséges, a döntés nem kézi pontozással, hanem IT eszközökkel működik…
A III. tengelyes helyzetkép szeptember 18-án így állt:
Rangsorolt kérelmek száma 3 802
Elutasított kérelmek száma 1 003
Visszavont kérelmek száma 181
Lezárt kérelmek száma összesen 4 986
Összes beérkezett kérelem 5 953
Vulcz úrtól megtudhattuk a leggyakoribb hiánypótoltatási okokat – például, egyházi jogi személyiségek tanúsító okiratának hiánya vagy hiányosságai, nem saját tulajdonú ingatlan esetén a megfelelő igazolások hiánya, számszaki hibák a pénzügyi tervekben, hiányos vagy nem benyújtott műszaki leírások, tervdokumentációk – illetve a listavezető elutasítási okokat is – szintén kiragadott példákkal élve: nehéz helyzetben lévő vállalkozás nyújtotta be a kérelmet, nem jogosult tevékenységet végző mikrovállalkozás igényelt támogatást, a beruházás a kérelem befogadását megelőzően elkezdődött…
Mindez, és még több, az előadás mellékelt prezentációjában.
Matuska Sándor a LEADER aktuális feladatait foglalta össze, melyek megoldása a HACS-okra vár. Az MVH a gyorsabb és demokratikusabb, „helyi szintű” kérelemkezelés érdekében feladatokat delegál, mint ahogy erről többször említést tettünk már. Ehhez új kollégák rekrutálásával és meghatározott feltételeknek megfeleléssel készülnek fel az akciócsoportok.
Az egyik fontos folyomány, hogy az akciócsoportok összesen 1063 jogcíme mind megtekinthető, és többféle bontásban kereshető az MVH honlapján: ez a LEADER HPME Katalógus.
A teendőket megismerhettük folyamatábrán ábrázolva, illetve az átruházott feladatok ellátásának követelményeit, melyekkel a HACS-oknak rendelkezniük kell a pályázati időszak kezdetére.
Az előadások zárultával zömmel éppen ezek a feltételek adtak témát a jelenlévők kérdéseinek, jelesül, a tűzjelző rendszer felszerelésének rejtelmei (megfelelő minősítések, szabványok, mi a teendő, ha az iroda egy tűzjelzővel már ellátott irodaházban van, stb.), illetve a felsőfokú végzettség pontos definíciója, mivel három ilyen kolléga meglétét követeli meg a feladatellátás minden HACS-nál, és ez nem mindenhol adott jelenleg.
A keretidőt maximálisan kihasználva, 16 órakor ért véget a megbeszélés, a jelenlévők a Magyar Vidék Napjának kinti forgatagához csatlakoztak, de sokan az ország akár egészen távoli pontjain fekvő otthonuk – egyben LEADER-akcióterületeik – felé vették az irányt.
MVN: Főzősuli a kúriában, komplex falufejlesztés
2009. szeptember 24.
Két nyertes projekt bemutatkozása a konferencián – tudósítás a Magyar Vidék Napjáról, II. rész.
A nyitógondolatok után „jó gyakorlat” gyanánt néhány támogatást nyert elképzelést ismerhettünk meg.
Végvári Bori nyitotta a sort a Hip-Home Kft. képviseletében, turisztikai tevékenységek ösztönzésére kérelmezett, és majd’ 50 millió forinttal támogatott ötleteik bemutatásával.
A Somogy megyei Polányhoz – , egy 130 fős község, félúton Balatonlelle és Kaposvár között – tartozó területen fekszik az a kúria, melyet kiszemelt magának a vendéglátóiparban tapasztalt, étterem- és kávézótulajdonos pár felújításra, egy itthon még ismeretlen turisztikai tevékenység helyszínének szánva azt.
A kúria egy „botanikus kertnek is beillő” kerttel rendelkezik. Ide álmodták meg az Európa számos, komoly idegenforgalommal bíró országában már meghonosított kikapcsolódási forma, a vakációval egybekötött főzőiskola tervét. Hazánkban még egyáltalán nincs ilyen. Turnusokban fogadnák a hazai, hagyományos konyha iránt érdeklődő külföldi és magyar vendégeket, ahol megismerhetik hazánk egzotikusnak tartható főzési kultúráját egy intenzív kurzus keretében, profi szakácsoktól és helyi asszonyoktól egyaránt, a kúria kertjében és a faluban megtermelt alapanyagok felhasználásával.
A kezdeményezés sikere megalapozott, ha a világszerte tapasztalható gasztronómiai fellendülés, a főzőműsorok, realityk, Gordon Ramsay és Jamie Oliver sikereire gondolunk, az ipari helyett a házi termények, termelési módszerek felé fordulásra, a „bio” kultuszára, a főzés hirtelenjött divatjára.
Ennek fényében a szervező szerint „vonzó időtöltés” lehet egy szép környezetben fekvő vidéki kúrián, a „régmúlt birtokosi atmoszférájában” eltölteni egy hetet főzéssel, pihenéssel, kirándulással. A kúriát klasszikus állapotába szeretnék visszaállítani, a belső térnél pedig a cél az „eredeti nagypolgári hangulat visszaadása”. Az óriási konyhát az iskola céljainak megfelelően, speciális berendezéssel látják el, hogy sokan tudjanak egyidőben főzni.
A főzőiskola tevékenysége nem szezonfüggő, de a tematikát mindig az adott időszak éréseinek megfelelően alakítanák ki, a kúria saját zöldségeskertjét, gyümölcsösét, a helyi állattenyésztők hústermékeit (pl. mangalica) felhasználva. A helyi, idősebb, nyugdíjas vagy háztartásbeli asszonyok számára munkát jelentene a praktikák, befőzések tanítása az iskola programjában.
Az udvarra kültéri medence, a pincébe gőzkabin kerül. A parkjelleget megtartják, pihenőket, olvasásra, elmélyedésre alkalmas kültéri részeket alakítanak ki. A környékbeli lehetőségek kihasználásával mód nyílik lovastúrák, kirándulások, akár vadászatok szervezésére. A közelben két tó is van, a Konyári-birtok, a Dél-balatoni borvidék gyöngyszeme pedig mindössze húsz percnyire fekszik. A falusi turizmus legmagasabb minőségi kategóriája, a négy napraforgós minősítés a kitűzött cél.
A második előadás a komplex falufejlesztés Jászboldogházán címet kapta, Pap Béla, Jászboldogháza önkormányzatának pályázati referense vezette elő.
Jászboldogháza a Jászsági Kistérségi Helyi Közösség területéhez tartozik. A pályázat tipikus, klasszikus falufejlesztési elemeket tartalmaz, úgymint:
- játszótér rekonstrukció,
- tűzoltószertár felújítás,
- polgármesteri hivatali épület felújítása,
- szolgáltatóház felújítása,
mintegy 29,2 millió Ft értékben.
Ezután következett néhány meghívott nyertes, többek között az imént előadók számára a szimbolikus csekkek átnyújtása, a pillanat megörökítése.
Ők a következők voltak:
Iklad község önkormányzata – falumegújítás-, és fejlesztés: 6,9 M Ft
HIP-Home Kft. – turisztikai tevékenységek ösztönzése: 49,9 M Ft
Csárdaszállás község önkormányzata – falumegújítás-, és fejlesztés: 28,3 M Ft
Jászboldogháza község önkormányzata – falumegújítás-, és fejlesztés: 29 M Ft
Nagycenk Beszélő Kőemlékei Alapítvány – turisztikai tevékenységek ösztönzése: 8,3 M Ft
Marcaltő önkormányzata – falumegújítás-, és fejlesztés: 7,8 M Ft
Idea’s Solar Kft. – mikrovállalkozás-létrehozás, és -fejlesztés: 46,6 M Ft
Ezek után a délelőtt zárásaként Telkibányai Férfidalárda műsora következhetett, majd az ebéd.
Hagyományőrzés Dél-Békésben: sikeres volt a Pusztaottlakai Románok Napja
2009. szeptember 24.
Bevezetésképpen részlet az egyesület elnökének beszédéből: – Bizonyos dolgokban sosem értékeltük nagyra a saját jelentőségünket – az elismertséget és a népszerűséget -, de ennek megfelelően igyekeztünk cselekedni. Tudtuk, hogy nem tudjuk megváltoztatni a világot, de abban a környezetben, amelyben élünk és amelyre hatással vagyunk megpróbálunk változtatni a dolgokon.
Legalább abban a „kicsiben”, amiben vagyunk, abban tudjunk valamit tenni! Amit teszünk, azt különbnek, jobbnak, érdekesebbnek és fontosabbnak tartjuk saját magunknál, ezért vállaltuk fel, hogy mindent megteszünk a Pusztaottlakai románság megmaradásáért, kultúránk életre-keltéséért, hagyományaink ápolásáért.
Szombaton 10 órára elkészült a Romániai Beszterce megyei Salva község Image Concept egyesületével közösen létrehozott Láda fia kincsei c. kiállítás, amit 10 órakor nyitottunk meg, amikor is környékbeli Lada- krosz vetélkedőre érkező családok és az Antal napi búcsúra hazalátogató elszármazottak látogatták este 16 óráig.
Vasárnap, 2009. június 14-én a Minden Szentek ünnepén a Pusztaottlakai Ortodox templom ismét megtelt hívőkkel. Ebben a kicsiny Békés megyei faluban a helyi románság ünnepelt. Mégpedig az immár hagyományosnak számító IV. Pusztaottlakai Románok Napját, és az elszármazottak találkozóját. A szent liturgiát a helyi Calinic tisztelendő úr és a Romániai Alba megyei Bucerdea Vinoasa községből Virgil Bolea tisztelendő úrral közösen tartották meg. A tisztelendő úr abból a Bucerdea Vinoasa községből érkezett, akivel egyesületünk ez év tavaszán együttműködési megállapodást kötött a román kulturális értékek megőrzéséért, hagyományaink ápolásáért. E községből érkező delegációt Zsolt Grigoruc a Tradition Group egyesület elnöke vezette, akik első alkalommal látogatták meg az Ottlakai ortodox közösséget. A szent mise alatt az Aradi Teológiai Egyetem férfi kara kórusműveket adott elő.
Ezt követően ismét megnyitottuk „Bemutatkozik a Beszterce megyei Szalva község „Láda fia kincsei” c. népművészeti kiállítást.
E kiállítás keretében a az Ortodox Parókiától megkapott 2 helyiség közül egy helyiséggel a Szalvai Image Concept egyesület rendelkezett, akik elhozták és bemutatták annak mintegy 500 látogatónak Románia több megyéjének jellegzetes, hagyományos népviseleti, kézzel varrott, gyöngyökkel és egyéb kellékekkel díszített kosztümjeit, kellékeit.
A második helyiséget elfoglalták az elmúlt évszázadban Pusztaottlakán élő románok által használt tárgyak, előkerültek a „Ládából” a nagyanyáink ruhadarabjai, kosztümjei, csipkéi és horgolt függönyeik, ami azt bizonyítja, hogy a még megmaradt kevés Ottlakai románságnak is van történelme, tradíciója, kedve és értéke.
Ebéd előtt koszorút helyeztünk el névadónk Purdi Mihály emléktáblájánál. Majd a kultúrházban házi pálinkával kaláccsal és süteménnyel vártuk a vendégeket és az ottlakai valamint az elszármazott románságot.
Ebéd előtt egy kis román műsorral kedveskedtünk, majd ünnepi köszöntőt mondott az egyesület elnöke, a román kisebbségi önkormányzat elnöke, és Pusztaottlaka Polgármestere.
Ezt követően az egyesületünk tagjai felszolgálták az ebédet, majd ebéd után a program folytatódott lovas hintózással, amikor is az elszármazottakkal és az ott születettekkel meglátogatták az egykori Pusztaottlakához tartozott román tanyavilágot. A Romániai vendégeket szintén lovas hintókkal elvittük és bemutattuk nekik a Dragán tanyán lévő mini állatkertet.
Úgy gondoljuk, hogy ezen az ünnepi napon ismét boldoggá tettük az ottlakai és az ottlakáról elszármazott, de a környékben élő románságot.
Vendégeink között volt a Beszterce megyei Szalva község polgármestere és a képviselőtestület néhány tagja, a Siriai polgármester és a képviselőtestület néhány tagja, a Siriai Boramis Kulturális Egyesület néhány tagja, de megtisztelt minket jelenlétével Jon Fodoreanu Gyulai Román Konzul is, valamint a Romániai Graniceri (Nagyottlaka) küldöttei, továbbá Negrea Dániel a Békés megyei Román Kisebbségi Önkormányzat Elnökhelyettese a Medgyesegyházi Román Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Sütő Mária a medgyesegyházi románság hagyományaiért és jövőjéért egyesület képviselője.
Reméljük, hogy tetteink hírét tovább adják és elviszik a határon túlra is.
Egyesületünk tagjai nagy oda-adással dolgoznak a megmaradásunkért, hagyományaink megőrzéséért, Pusztaottlakáért, azért, hogy a mi román ortodox templomunk szép legyen és megteljen hívekkel és ismét régi fényében ragyogjon. Munkánkat és programjainkat nagy mértékben támogatja Pusztaottlaka Önkormányzata, a Román Kisebbségi Önkormányzat, a falu román és nem román ajkú lakossága. Az örömökben sajnos üröm is vegyült, hiszen nagyon szegényes volt az idei támogatás, így pénzeszközök hiányában a programhoz tartozó határ-menti román népi-tánc együttesek bemutatkozását megtartani nem tudtuk.
Mindezek ellenére a tetteink beszélnek és reméljük, hogy a közeljövőben a mi falunk lesz a környékbeli román ortodoxok fontos központja, élén Pusztaottlaka büszkeségével az ortodox templomunkkal.
Karancsi Andrásné Bocsor Éva
A Purdi Mihály Román Kulturális Egyesület elnöke
Városnap Kemecsén
2009. szeptember 24.
Kemecse 2005-ös várossá avatásának alkalmából 2009. szeptember 12-én immáron negyedszer került megrendezésre a kemecsei városnapi rendezvény. Az Arany János Általános Iskola udvarán lebonyolított esemény egész napos programok gazdag választékával várta a szórakozni vágyókat, akik a kellemes, napos időben szép számmal képviseltették magukat a város születésnapi forgatagán.
A nap folyamán állandó kirakodóvásár, vidámpark, arc-és testfestés, falmászás és kézműves foglalkozások színesítették a programot, de akinek inkább városnézéshez támadt kedve, akár hintón is végigkocsikázhatott a városon.
A kisvárdai, mátészalkai, nyírbátori és balsai karatékák közreműködésével a kemecsei SE KYOKUSHIN szakosztály 20 éves jubileumi műsorának keretein belül látványos önvédelmi és töréstechnikai bemutatóval szórakoztatta az érdeklődőket – miközben gazdag éremgyűjteményéből kiállítás nyílt az iskola egyik termében.
Volt mazsorett bemutató, zenés, táncos műsorral készült az Arany János Általános Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, felléptek a Talán Teátrum énekesei, az Y2K, míg a Vouge Modellügynökség divatshowt, a helyi KEX triál-bemutatót tartott. Az este közeledtével aztán még inkább tetőfokára hágott a hangulat, melyről olyan neves előadók gondoskodtak, mint SP, Rony vagy Balázs Pali.
A közel három órás koncertsorozat végén tüzijátékkal zárult a nap, a résztvevők, érdeklődők pedig egy kellemesen eltöltött nap után úgy térhettek nyugovóra, hogy, tudják: a jövőre sorra kerülő városnapra is érdemes lesz kilátogatni, hiszen annak minden perce értük, rólunk, nekik szól.






