Gyalogló Világnap és borsfai szüret
2009. november 30.
Gondolatébresztő tanácskozás a kistelepülések munkahelyteremtéséről Liszóban. Zala hét természeti és hét ember alkotta csodáját keresik.
Az Innovatív Dél-Zala HACS hírei.
Gondolatébresztő tanácskozás a kistelepülések munkahelyteremtéséről Liszóban
„Élhető vidék” címmel tartott 2009. október 8-án konferenciát az Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület, melynek keretében a vidéki térségek, kistelepülések munkahely-teremtési programjairól esett szó. A közel 50 fős rendezvénynek Liszóban a Faluház adott otthont.
Szabó Csaba, az egyesület elnöke a meghívóban hirdetett 7 előadó helyett kettővel kevesebbet köszöntött, ők ugyanis fontos anyai teendők miatt nem tudtak eljönni. Ennek is tudható be a férfi előadók dominanciája.
Elnökünk elmondta, hogy az egyesület célja, hogy a kistelepülések ne csak lakóhelyet, hanem munkahelyet is biztosítsanak az ott élők számára. Az, hogy munkahelyet is tud nyújtani egy-egy település az „élhetőség” feltétele.
A meghívott előadók a foglalkoztatás és munkahelyteremtés kérdéseit járták körbe szakemberként, polgármesterként, civil szervezetek, nonprofit kft-k képviselőiként.
Pölöskei János, Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltségének igazgatója beszélt a régió foglalkoztatási helyzetéről, különös tekintettel a kistelepülésekre jellemző álláskeresési adatokról. Egyszerre lehet örülni, hisz van olyan kistelepülés, ahol nincs munkanélküli, és lehet aggódni is, mert van olyan falu, ahol meghaladja a 20 %-t ez a mutató.
Folytatásban Kovács István beszélt a zsúpkészítésről és foglalkoztatásról az Oszkói Hegypásztor Körnél, melynek ő elnöke, valamint a Pannon Helyi Termék Klaszter törekvéseiről. Kovács Károly, Lenti és Vidéke Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft ügyvezetőjének előadása a fiatal diplomások helyben tartásáról szólt hátrányos helyzetű térségben. Mindenképp fontos, hogy ne csak a fizikai infrastruktúrát teremtsük meg egy-egy településen, térségben, hanem ehhez társítsuk a helyi szellemi potenciált is.
A képzett fiatalok helyben tartása minden kistelepülés számára nagy kihívás.
Tóth Istvánné, Teskánd község polgármestereként beszélt településének intézményi fejlesztéseiről, szociális szakemberek képzéséről, közmunka programokban való részvételről. Bogdán Iván, a Hálózat az Integrációért Alapítvány programvezetője a kistelepüléseken élő halmozottan hátrányos emberek foglalkoztatását taglalta.
Egybehangzó vélemény, hogy minden szférában sok még a teendő, hogy a kistelepülések leküzdjék foglalkoztatási hátrányukat és élhető vidékké váljanak.
*
Megkezdődött a 3. tengelyes intézkedések kedvezményezettjeinek kiértesítése Dél-Zalában
Lázas munka folyik az Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesületnél. A minisztériumtól visszakapott előzetes rangsorok alapján az egyesület Döntéshozó Testülete 2009. augusztus 25-én és szeptember 2-án is összeült, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján meghúzza a ponthatárokat a „Vidéki örökség”, a „Mikrovállalkozások” és a „Turisztikai” jogcímben eddig leértékelt kérelmek esetében.
A döntéshozó testület eddig 150 millió Ft kiosztásáról határozott. A kedvezményezetteket az FVM, mint Irányító Hatóság értesíti ki majd – támogatási határozat formájában -, illetve a minisztérium honlapján az IH közleményei között lesznek olvashatók a ponthatárok.
Mindenkinek eredményes munkát, sikeres projektmegvalósítást kívánunk!
*
KERESSÜK ZALA MEGYE 7 CSODÁJÁT!
Zala hét természeti és hét ember alkotta csodáját keresik október 1-től, a Zalai Hírlap, a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület és a Kanizsa TV közös akciója keretében.
Lengyák István, az NCKE projektmenedzsere elmondta, a szervezők a lakosság segítségével szeretnék megtalálni azt a hét természeti és hét ember alkotta értéket, mely érdemes a Zala Megye Csodája címre.
Az akció levezetését vállaló Zalai Hírlap főszerkesztője, Virrasztó Zsolt jelezte: a megyei lap mind gyakrabban kezdeményez összefogást közösségi célok megvalósítása érdekében, és áll tevőlegesen is jó ügyek mögé. Ezért is fogadta örömmel a 7-7 zalai csoda kiválasztására irányuló példamutató kezdeményezés ötletadóinak megkeresését.
A javaslatokat november 21-ig lehetett beküldeni, ezt követően kezdődik a 2010. január 15-ig tartó szavazás, melynek eredményhirdetésére a megye napján kerül sor. Az akció kezdeményezői szeretnék, ha a települési önkormányzatok saját szűkebb környezetükben is hirdetnének hasonló akciót, hiszen így válna igazán teljessé Zala kincseinek leltára.
*
Borsfai szüreti felvonulás és veterán traktor-találkozó
A szüreti és veterán traktoros felvonulást kulturális műsor színesítette, az élén lkanizsai lovas huszárok vonultak, a Bánokszentgyörgyöt is érintő állomásoskon pedig a Vox Angelica Kamarakórus és a bázakerettyei néptánccsoport bemutatója színesítette az eseményt.
*
Zöld Kréta
A Zöld Kréta roadshow az Öko-Pannon mozgó rendezvénykamionjával közösen járja az országot, amely a hulladékok hasznosítását mutatja be játékos formában.
A helyes hulladékkezelési normák ugyanis hosszú távon csak akkor épülnek be mindennapjainkba, ha azok tudatos nevelés, magatartásformálás, és nem kényszer vagy rövid távú ösztönzők hatására mélyülnek el.
*
Állatok Világnapja: nyíltnap a menhelyen és keverékkkutya- szépségverseny
Az “Élettér” Állat és Természetvédelmi Egyesület által működtetett állatmenhelyen immár sokadik évi hagyományként került megrendezésre az állatok világnapi nyíltnap, s az azzal egybekötött keverék kutya szépségverseny.
Az egyesületet életben tartó állatvédők a nyílt nappal a fefelősebb állattartásra való nevelésre tanítást, a környezettudatos ifjúságnevelést tűzték ci célul, s nem utolsó sorban reménykednek abban, hogy szerető gazdikra lelnek a menhelyen élő cicák és kutyák.
*
Gyalogló Világnap- Nyugdíjasok túracipőben
A Zala Megyei Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezete (ZMNYÉSZ) idén már harmadik alkalommal csatlakozott a gyalogló világnapi programhoz, a Csótóhoz kirándulva.
A közösség összekovácsolását és az egészséges életmód preferálását célzó rendezvényt egy korábban kötött együttműködési szerződés értelmében a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület idősügyi munkacsoportja, valamint a város Idősügyi Tanácsa is támogatta, s a hangulatos programra érkezett szenior szervezetek tagjai a borongós időjárás dacára is remek napot töltöttek az önkormányzati vendégháznál.
Forrás: Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület, ÚMVP honlap
Közös programmal a vidéki munkahelyekért
2009. november 24.
2009. november 18-án a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Vidéki Foglalkoztatás bővítését koordináló Programiroda nyilvános ülésén bemutatta Cselekvési Tervét.
Gőgös Zoltán államtitkár megnyitó beszédében elmondta, hogy a legnagyobb probléma a vidéki foglalkoztatás hatékonyabb szervezésében, javításában a koordináció hiánya. Az egyes szakágak, minisztériumok, a civilek és szakhatóságok külön utakon járva sokszor elhaladnak egymás mellett, ezzel csak mélyítve, vagy részben megoldva az egyes problémás részleteket.
A Bajnai-kormány válságkezelő programjának részeként előhívott, a Vidéki Foglalkoztatás bővítését koordináló Programiroda lényege és fő célkitűzése a koordináció megszervezése, s a termelő és fogyasztó közti közvetlen, gyors és hatékony kapcsolat kialakítása. A Programiroda jó példákkal és jó településmintákkal szolgál majd az élelmiszerellátás, energetikai fejlesztések, az innováció, a szövetkezési összefogások, s az uniós foglalkoztatási támogatásai, a támogatási kategóriák tekintetében.
A Programiroda első, nyilvános ülésén az államtitkár külön kiemelte a fenntarthatóság és környezetvédelem jegyében az energiatermelés szerepét, melyből hangsúlyozta, hogy már jól működő példaként említheti a Zöld Farm és a biogáz üzemek létrehozására kiírt pályázatok sikerét.
Pásztohy András, az Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) főtitkára a Programiroda résztvevőinek körét elemezte. Az MNVH regisztrált tagjainak száma, az 5700 fő biztosítékot jelenthet arra, hogy minden résztvevő és érintett elégséges információt kaphasson az iroda munkájáról, s véleményezhesse azt. Kiemelte a HACS és HVI irodák információs hálózati szerepét is. A hatékonyabb együttműködésben eredményesebb nyomásgyakorlás érhető el a mindenkori kormányzatra is ezen összefogással.
A kormányprogram prioritásai között van a vidéki munkalehetőségek bővítése, az életszínvonal növelése, a vidék népességmegtartó képességének erősítése és ezen részterületek fejlesztésén keresztül a vidéki életminőség látványos és stabil javítása.
A vidéki foglalkoztatás gyakorlatát az elaprózottság, a szerteágazó struktúra jellemzi. Az agrárfoglalkoztatás speciális viszonyait a vonatkozó jogforrások döntően figyelmen kívül hagyják. Ez a rendezetlen helyzet, a jogszabályok és a gazdálkodási gyakorlat inkompatibilitása, a feketemunka kényszerű megjelenését eredményezi. A vidéki foglalkoztatás bővítésének fontos részfeladata tehát a jogszabályok és a gyakorlat illeszkedésének megteremtése, az igények és a lehetőségek összhangjának kialakítása.
A vidéki foglalkoztatás jogi alapjainak átgondolása több irányban is túlmutat az agrártárca hatáskörén. A cselekvési terv kidolgozása során nem megkerülhető az együttműködés az érintett minisztériumokkal, a szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózattal. A most kiadott Cselekvési Terv, melyet a kormány november 9-én elfogadott, tehát, mind szellemiségben, mind gyakorlati javaslataiban kulcskérdésnek tekinti az alapkérdés széles körű, több irányú megközelítését.
Dr. Kis Zoltán főosztályvezető, a Programiroda vezetője ismertette előadásában a pontos teendőket és a Cselekvési Terv lényegi céljait, s az eljövendő, közös munka lépéseit. Kiemelte mondandójában a jó gyakorlatok leírását, példaként említett számos kistérségi mintaösszefogást, a HU-BA programot, a tiszaadonyi kecskefarm és tejüzem eredményét, vagy a szakolyi biomassza üzem beindítását.
A Programiroda munkája során 5 kiemelt fő célterületet jelölt ki, ahol a kifejtett munka eredményeként várható a vidéki lakosság foglalkoztatási esélyeinek megőrzése, növelése.
A mezőgazdasági foglalkoztatás sajátságainak érvényt kell szerezni a jogszabályi környezet kialakításakor, és annak gyakorlati alkalmazása során, következésképp a Programiroda felállításának elsődleges célja az agrárfoglalkoztatás viszonyainak „felderítése” és megoldási javaslatok kidolgozása a felszínre került problémák megoldása érdekében.
A Programiroda a különböző forrásokból megvalósuló projektek feltárásával, elemzésével, és a működés segítését szolgáló lehetőségek, szükséges intézkedések feltárásával foglakozik.
Így a közmunka felhasználásának további lehetőségei, az idény- és alkalmi munka feltételeinek egyszerűsítése, sikeres projektek bemutatása és népszerűsítése, a szociális földprogram lehetőségeinek feltárása, a szociális szövetkezetekben rejlő foglakoztatás élénkítés továbbfejlesztésének kialakítása, a zöldenergia felhasználásához kapcsolódó foglalkoztatási kérdések ismertetése, a szükséges intézkedések indukálása és számos olyan intézkedés felderítése, amelyek önállóan szintén segítik a vidéki lakosság fenntartható foglakoztatását, de azok sikeres összehangolása erősíthetnék egymást.
A Programiroda konkrét intézkedési javaslatokat készít a fenti részterületek sikeres működése érdekében.
Az agrár-foglakoztatást segítő Programiroda által már összeállított, Összefoglaló címmel készített anyag tartalmazza mindazon területeket, amelyek részletes feltárásával meg lehet fogalmazni a konkrét feladatokat. A társadalmi véleményeztetés eredményeként bevonásra került több aktív társadalmi szervezet és kormányzati szerv, amelyek a rendelkezésükre álló információval, és szervezeti lehetőségeikkel hozzájárulhatnak a célul tűzött eredmények eléréséhez.
*
A Programiroda konkrét intézkedési javaslatairól a Cselekvési Tervben olvashatnak, melyet megtalálnak az MNVH oldalán, a www.mnvh.eu Dokumentumtárában.
Forrás: umvp.eu
Az év gasztronómusa és Bujtor István életműve
2009. november 16.
A Tabi kistérségben számos potenciális pályázó érdeklődött a HACS Törökkoppányi központi irodájában, valamint a Tabi HVI-nél, a meghirdetett 9 intézkedéssel kapcsolatban.
A Koppányvölgyi Vidékfejlesztési HACS hírei.
Az őszödi kormányüdülő konyhafőnöke az év gasztronómusa
Főzött a thai királyi család tagjainak, szerepelt a legnagyobb szakácsversenyeken, manapság pedig az őszödi kormányüdülő főszakácsa Kocsonya Kálmán, akit idén a 2008-as év gasztronómusának választottak.
A gasztronómus több, mint séf, hiszen az előbbi fogalom az éttermi munkát vagy épp az oktatást is magában foglalja, így Kocsonya Kálmánt nem csupán a szakácsteljesítménye alapján választotta a szakma a legjobbnak.
A mesterszakács azt mondja: számára az volt a meglepőbb, hogy Az Év Gasztronómusa-választáson a szavazásra jogosult 32 tagú társaság egyetlen kivétellel mind rá voksolt. Az az egy kivétel ő maga volt.
Kocsonya Kálmán már gyerekként is legszívesebben a konyhában lábatlankodott. Pályafutása a hetvenes években Siófokon indult, s azóta is a városban él. De közben körbefőzte fél Európát, tagja volt a bronz- és ezüstérmet szerzett nemzeti szakácsválogatottnak, az ezredforduló környékén pedig a thaiokat is beavatta a magyar konyha rejtelmeibe. Az délkelet-ázsiai kiküldetés élete egyik legnagyobb élménye. Szerepelt thaiföldi újságokban, bemutatkozott az ottani főző-showban, a bangkoki Budapest étteremben pedig rendre tapssal fogadták a vendégek a tányérra tett remekeit.
– Nagy cégek palotái voltak a környéken, és nagykövetségek. Az onnan érkező vendégeknek tartottunk rendezvényeket, nekik szerveztünk vacsorákat. Minden alkalommal kihívtak, hogy tényleg magyar-e a séf. Amikor kimentem, meghajoltam, a vendégek pedig tapssal köszönték meg az ételt – meséli Kocsonya Kálmán, akinek vezetéknevével meggyűlt a thaiok baja, képtelenek voltak kimondani. A mesterszakács ezek után jól tudta, hogy felesleges is a teljes nevén bemutatni a Budapest étteremben őt váltó Prohászka Bélát, ezért amikor a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség vezetője először érkezett a bangkoki étterembe, egyszerűen csak kun Bélaként mutatta be kollégáját. Az átkeresztelésen persze Prohászka kellően meglepődött, ki is kérte magának. – A kun urat jelent, ezért mutattam be kun Bélaként. Tudtam, hogy nem tudnák kiejteni az ő nevét sem – így az év gasztronómusa.
Az elismeréseket Kocsonya három éve a balatonőszödi kormányüdülőben gyűjti be, 2006 óta a komplexum konyhafőnöke. Úgy véli, elismerés és talán felelősség is nagyköveteknek, állami vezetőknek főzni. – Megbízhatónak is kell lennie annak, aki bekerül a kormányüdülőbe – mondja, és hamar hozzáteszi, hogy ez a megbízhatóság nem a rendszerváltás előtti szövegöszszefüggésben értendő.
– A kormányüdülő vendégei nem rejtik véka alá véleményüket az étellel kapcsolatban, ami szívük joga, hiszen Őszödön sincs már semmi ingyen.
Az ingyenvilág és a piacgazdaság közötti átmenetet egyébként a mesterszakács sem élte meg könnyen a vendéglátásban: élete egyik legnehezebb szakmai feladata volt, amikor a siófoki Ezüstpart Hotel konyhájának élére került. – A szálló akkor vált SZOT-üdülőből háromcsillagos szállodává. Egy ilyen átalakulás nem megy egyik napról a másikra. Tisztában voltam vele, hogy óriási felelősséget vállaltam, mert tudtam: a hirtelen változáshoz társak is kellenek. A munkatársak nagy része azonban szembefordult velem már az első napon, így az első év a küzdelemről szólt. A gond azzal volt, hogy a kollégák többsége aszerint gondolkodott és cselekedett, hogy az állami vagyon mindenkié. Ezt a felfogást azonban nem tűrtem, persze hogy hamar ellenségeket szereztem. Egy év kellett, mire igazi csapatot tudtam építeni magam köré.
*
A Latinovits Zoltánnak emléket állító múzeum anyagát bővíteni kellene Bujtor István életművével
Takács József, a település polgármestere azt mondja: nem a helyi önkormányzat feladata azt eldönteni, hogy a csütörtökön örök nyugalomba helyezett színész-rendező pályáját be lehet-e mutatni féltestvére hagyatéka mellett.
A Latinovits Emlékmúzeum a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatóságához tartozik, ezért a település a muzeológusoknak hagyná meg a döntést e kérdésben. Az emlékház épülete azonban a településé, és mivel Balatonszemesen fontosnak tartják az értékek megőrzését, ezért Takács József azt mondja: támogatnák a múzeum tárházának szélesítését célzó kezdeményezést.
Költő Lászlótól, a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetőjétől megtudtuk: egyelőre nem gondoltak a Latinovits múzeum bővítésére, persze azt a főmuzeológus sem tartja elképzelhetetlennek, hogy Bujtor István életműve is helyet kapjon Szemesen. A megyei múzeumot egyelőre nem kereste meg senki az ötlettel, bár bizonyára, ami késik, nem múlik. Költő László azt mondta: a családdal, illetve a színháztörténeti intézettel is egyeztetni kellene, ha Bujtor Istvánnak is emléket szeretnének állítani Balatonszemesen. Noha az önkormányzat az elmúlt évben 15 millió forintot költött a múzeum felújítására, a hely szűkös, így a színész testvérpár relikviáinak közös kiállítására helyhiány miatt egyelőre aligha van lehetőség.
Vitorlásverseny azonban akár már a következő szezonban startolhat a hatszoros magyar bajnok, Bujtor István emlékére. Az ötletet testvére, Frenreisz Károly vetette fel, és a kikötővel bíró szemesiek e kezdeményezés mellé is szívesen odaállnának.
*
Harangavató ünnepség Kötcsén
Új haranggal gazdagodott a kötcsei református szórványgyülekezet, melyért október 17-én 15 órakor ünnepi istentiszteleten adtak hálát az imaházban.
Az elmúlt év januárjában ugyanis a haranglábról ismeretlenek ellopták az1792-ben készült harangot. Ezt pótolva a nagycsepelyi egyházközség presbitériuma – melyhez a kötcsei szórvány is tartozik -gyűjtést szervezett a szükséges anyagiak előteremtéséhez: új nyolcvan kilós hangszert öntettek Gombos Miklós őrbottyáni mesterrel. Helyiek és vidékiek, református és más felekezetű hívők, gyülekezetek és közösségek is adakoztak.
*
Szülői kérdőív az oktatás-nevelés hálózatának fejlesztési igényeinek felmérésére
A Balatonföldvári Többcélú Kistérségi Társulás az oktató-nevelő munka minőségfejlesztésének további lehetőségeit vizsgálja, ezért kérdőívet állított össze az óvodában és általános iskolában tanuló gyermekek szüleinek részére.
A Társulás szeretne tájékozódni a szülők véleményéről, elégedettségéről, megfogalmazódó igényeikről a jelenlegi nevelés-oktatási rendszer működésével kapcsolatosan.
*
Ülésezett a Koppányvölgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület taggyűlése
2009. Szeptember 16-án a Tabi Zichy Mihály Művelődési központban tartotta ülését a Koppányvölgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület.
Az egyesület megjelent tagjait Gelencsér Géza, az egyesület elnöke tájékoztatta az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengelyének falumegújítás, mikrovállalkozások fejlesztése, helyi örökségvédelem és turisztikai fejlesztések támogatása tárgyában meghírdetett és 2009. január 10-én lezárult 4 intézkedésével kapcsolatos tapasztalatokról a várható eljárásrendi változásokról.
A tagok tájékoztatást kaptak az egyesület elvégzett munkájáról, a felhasznált működési támogatásról. Az ülés napirendjén szerepelt továbbá a 2009 október hónapban az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program IV. tengelyének keretében meghírdetésre kerülő 9 LEADER intézkedés is. Ezen napirendi pont megtárgyalása során részletesen megbeszélésre kerültek a kiírások mielőbbi megjelentetése érdekében a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal munkatársaival folytatott egyeztetések tapasztalatai is.
*
Megjelentek a Koppányvölgye Vidékfejlesztési Egyesület pályázati kiírásai
2009. október hónapban nyílt lehetőség az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program IV. tengelye keretében a LEADER pályázatok benyújtására a Koppányvölgye HACS területén.
A Tabi kistérségben számos potenciális pályázó érdeklődött a HACS Törökkoppányi központi irodájában, valamint a Tabi HVI-nél a meghirdetésre kerülő 9 intézkedéssel kapcsolatban.
A települési önkormányzatok részéről nagy érdeklődés mutatkozik az illegális hulladéklerakók értékteremtő felszámolását célzó kiírás iránt, míg a civil szervezetek képviselőit elsősorban a szellemi kulturális örökség megőrzését, gondozását és bemutatását célzó tevékenységeinek támogatását lehetővé tevő pályázat mozdította meg.
A kistérség természeti értékeinek megőrzését szolgálja a természeti értékek felderítésére, szakmai felmérésére és a hivatalos természetvédelmi oltalomba helyezés előkészítésére igényelhető támogatás, amely több település esetében a utolsó lehetőségek egyike a még megmaradt út melletti fasorok megmentésére.
Forrás: Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület, ÚMVP honlap
Benyújtott IKSZT és LEADER pályázatok
2009. november 16.
A Bakony és Balaton Keleti Kapuja Egyesület hírei között összefoglaló a megyében működő akciócsoportok LEADER-pénzeiről: milyen célokra mennyi támogatást szánnak a térségükben élőknek.
Benyújtott IKSZT beruházási kérelmek a várpalotai kistérségben
A várpalotai kistérségben 2008-ban 5 pályázó nyújtott be címbirtokosi kérelmet az Integrált Közösségi és Szolgáltató Terek pályázatára.
Mindegyik anyag nyert, így idén öt településen kezdődött a munka a beruházási kérelmek összeállítására.
Végül csak három címbirtokos nyújtott be beruházási kérelmet a határidőre: Jásdról a Jövőnk a Falu Jásd Egyesület, Ösküt a község Önkormányzata pályázza, míg a péti IKSZT kialakítására a nagyközség önkormányzata nyújtott be beruházási kérelmet.
*
Településrészek elnevezése Balatonfűzfőn!
Balatonfűzfő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 118/2009. (04. 07.) számú határozatában úgy döntött, hogy a településrészek elnevezéséhez a lakosság és a balatonfűzfői civil szervezetek javaslatát bekéri.
A civil szervezetek javaslata a legfőbb döntést hozó szervének, közgyűlésének határozat-kivonata alapján kerül figyelembevételre.
*
Hungarikumok leltára készül
Budapest – Csaknem 40 előadó járult hozzá gondolataival a hungarikumokról szóló törvényjavaslat előkészítéséhez a Parlamentben tartott konferencián a közemúltban.
Gőgös Zoltán, az agrártárca szakállamtitkára bejelentette, hogy egy korábbi országgyűlési határozat értelmében már készül a leltár a Kárpát-medencei magyar értékekről.
Veszprém megyében dr. Horváth Zsolt kilenc helyszínen szervezett minikonferenciát a hungarikumok védelméről, melyek mindegyikén megjelentek az adott kistérség jellegzetes értékeit előállító iparosok, művészek, gazdák. Az elmúlt hónapok munkáját összegezve elmondta, a válság közepén elég pesszimistának tűnt a légkör, ugyanakkor óriási sikere volt a kilenc helyszínen (Bakonyjákón, Alsóörsön, Nagyvázsonyban, Dudaron, Tapolcán, Sümegen, Tüskeváron, Ősiben és Herenden) tartott rendezvényeknek.
Megemlítette a Balatonalmádi Turisztikai Egyesületet is, akik hungarikumfesztivált szerveztek a nyáron a Balaton-parti városban. A képviselő elmondta, hogy nagy segítségére voltak a települések polgármesterei és több civil szervezet is. Tapasztalatai alapján fontosnak tartja, hogy a kormány megtalálja azokat az eszközöket, amellyel támogathatja a hungarikumok előállítóit. Nagyon fontos, hogy a következő generáció is megismerje hungarikumainkat. Ezért gondolni kell arra, hogy értékeinket beépítsük az oktatási rendszerünkbe – mondta a képviselő.
A konferenciasorozat tapasztalatairól egy könyvet is kiadnak Hungarikumok Veszprém megyében címmel.
*
Pályáznak a LEADER-re
A várpalotai kistérség három települése pályázik az EMVA IV. tengelyében fejlesztési forrásokra. Jásd és Öskü önkormányzata 2010-es települési rendezvényét kívánja színesebbé tenni, Berhida város pedig kultúrparkot tervez kialakítani a településen, hogy a közösségek számára is élhetőbbé váljon a város.
Az elmúlt időszakban a Bakony és Balaton Keleti Kapuja Egyesület fogadóórákat tartott a településeken a LEADER négyes programról, ahol a megjelent érdeklődők kérdéseire válaszoltak.
*
Alakul a várpalotai Thuri-vár támogatása
Második körben is áldását adta a Thuri-vár fejlesztésére a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (KDRFÜ).
A várhatóan 624 millió forintos támogatás mellett az önrésszel együtt közel 800 milliós beruházás során a középkori várépület renoválása mellett kiállító- és konferencia termeket alakítanak ki, fűtéskorszerűsítést és akadálymentesítést alakítanak ki, valamint szabadtéri színpadot hoznak létre.
*
Sok mindenre pályázhatnak
Megyei körkép – Nem biztos, hogy minden érdeklődőhöz eljutott a térségében kiírt pályázatok híre. Ezért rövid áttekintést adunk, hogy a megyénkben működő akciócsoportok milyen célokra mennyi támogatást szánnak a térségükben élőknek. A hivatalosan euróban megadott összeget 270 forintos árfolyamon számoltuk.
A zirci székhelyű Bakonyért Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület turisztikai termékek létrehozására, fejlesztésére 10,8 milliót, vidéki székhely/telephelyi infrastruktúra és szolgáltatói háttér kialakítására 13,1 milliót, műemlék építmények felújítására 32,4 milliót, mindenre kiterjedő térségi turisztikai termék, arculat elkészítésére 4,9 milliót, hagyományteremtő és hagyományőrző közösségi rendezvényekre 16,2 milliót, bakancsos, családi, terepkerékpár és lovas túraútvonalak hálózatának kialakítására 2,7 milliót, a lókúti faluközpont és a római katolikus templom belső felújítására 4,8 milliót, helyi termék, biotermék előállítására 19,4 milliót, térségek közötti és nemzetközi együttműködésre 6,5 millió forintot irányzott elő.
A berhidai központú Bakony és Balaton Keleti Kapuja Egyesület térségek közötti és nemzetközi együttműködések támogatására 40,5 milliót, citerazene és népi színjátszás képzésre 2,4 milliót, a képzéshez szükséges eszközbeszerzésre 0,8 milliót, Leader-szellemiségű rendezvények támogatására 40,5 milliót, Leader-kultúrparkok és -központok kialakítására 151,8 millió, rendezvények lebonyolításához szükséges mobil eszközök beszerzésére 36,5 millió szán.
A sümegi székhelyű Éltető Balaton-felvidékért Egyesület közösségi terek kialakítására, fejlesztésére 40 milliót, hálózatosodáson alapuló fizetővendéglátó- és egyes kereskedelmi szálláshelyek, panziók, kempingek, üdülőházak, turistaszállók és ifjúsági szállók kisléptékű szolgáltatás-, illetve kínálatbővítésének támogatására 11,9 milliót, nagyobb együttműködésen alapuló közösségfejlesztő, turisztikai rendezvényekre 6,8 milliót, kis helyi közösségeket erősítő rendezvények támogatására 25,7 milliót, térségek közötti és nemzetközi együttműködés támogatására 10,8 milliót tervezett.
A devecseri Gerence-Marcal-Rába és Somló Környéke Vidékfejlesztési Egyesület a polgárőrségek infrastrukturális fejlesztésére 11,9 milliót, sportlétesítmények felújítására 10,8 milliót, rendezvénytér kialakítására 21,6 milliót, helyi termékek és szolgáltatások megismertetésére szolgáló rendezvényekre 14,9 milliót, hagyományos települési rendezvények támogatására 13,6 milliót, helyi piac kialakítására 3,4 milliót, nemzetközi és belföldi tapasztalatcserére 10,9 milliót, térségi arculat kialakítására 8,1 milliót, helyi média fejlesztésére 12,2 milliót, több település együttműködésén alapuló rendezvények támogatására 16,2 millió forintot szán.
A badacsonytomaji székhelyű Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület mezőgazdasági állatfajok bemutatóhelyeinek kialakítására 16,2 milliót, képzőközpont létrehozására 33,7 milliót, mozgó üzlet kialakítására, helyi termékek közvetlen fogyasztókhoz való jutásának elősegítésére 10,8 milliót, infoterminál-rendszer kiépítésére 44,6 milliót, tájház, művészeti emlékház, bemutató- múzeum kialakítására, rekonstrukciójára 32,4 milliót, vidéki rendezvények, programok, fesztiválok megvalósítása 33,7 millió forint támogatást szán.
(naplo-online.hu)
Forrás: Bakony és Balaton Keleti Kapuja Egyesület, Veszprém Megyei Napló, ÚMVP honlap
Dombóvári IKSZT-k
2009. november 16.
Dombóvári kistérség
Lezárult az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban meghirdetett Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér kialakítását támogató pályázatok beadási határideje.
A dombóvári kistérségből Attala, Döbrököz, Kurd, Nak és Szakcs bízik a kedvező elbírálásban. De még ebben az évben van lehetőségük más pályázat benyújtására is.
A LEADER kiírások beadási határidejét meghosszabbították, így november 16-ig van módjuk a kistelepülések önkormányzatainak a pályázásra.
A program olyan projektötletek megvalósítását segíti, melyek hozzájárulnak a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiában megfogalmazott célok eléréséhez. A pályázatokat a hőgyészi székhelyű Tolnai Hármas Összefogás Nonprofit Kft., mint illetékes Helyi Akciócsoport kezeli.
Fontos, hogy az adott projektet más pályázati forrásból ne támogassák, mert a LEADER éppen azon ötletek megvalósulását segíti, amelyekhez máshonnan nem tudnak pénzt szerezni a falvak.
Forrás: Tolnai Népújság, ÚMVP honlap
Gárdonyi nyertes az év természetfotósa
2009. november 16.
Geotermikus energia kihasználása az Agárdi Gyógyfürdő termálvizének segítségével Gárdonyban.
A Velencei-tó Térségfejlesztő Egyesület hírei.
Gárdonyi nyertes az év természetfotósa világpályázaton!
Mészáros András a Velencei-tónál, Gárdonyban élő fiatalember az egyik nyertese az Év természetfotósa világpályázatnak, a Veolia Environnement Wildlife Photographer of the Year 2009-nek.
A világ legtehetségesebb profi és amatőr természetfotográfusai munkájának legjavát zsűrizi évről évre a londoni Természettudományi Múzeum és a BBC Wildlife Magazine. A pályázat díjazottjai azok a felvételek, amelyek “legérzékletesebben és legeredetibb módon ragadják meg a természet valós vonásait, a soha vissza nem térő pillanatot”.
Idén negyvenhatodszor rendezték meg a versenyt: a Veolia Environnement Wildlife Photographer of the Year 2009-re rekordszámú, 43 135 fotót neveztek 94 országból. Október 21-én a londoni Természettudományi Múzeumban rendezett ünnepségen hirdették ki a díjnyertes alkotásokat, amelyek között ismét szerepel egy magyar fotós munkája.
Mészáros András a viselkedés: egyéb állatok kategóriájának nyertese Frissítő esőcsepp című képével. A kategóriában olyan fotók szerepelnek, amelyek az emlősökön és madarakon kívüli állatok lenyűgöző vagy ritkán látható viselkedését örökítik meg. Egy nyári záport követően indult el András a lakása közelében lévő erdőbe, ahol egy napsütötte tisztáson vöröshangyákat fedezett fel, amint virágzó mályvákra másztak fel. A díjnyertes képen a hangyák egyike egy mályvasziromra hullott esőcseppről szív vizet.
A különlegesen szép felvétel Mészáros Andrásnak nem az első nemzetközi sikere. 2000 óta számos magyar és nemzetközi pályázaton ért el helyezéseket, több kiállításon mutatták be képeit, a fotózás hobbija, a hétköznapokon mérnökként tevékenykedik.
„A természetfotózáson belül a részletek fotózása az, ami leginkább érdekel.
A makró témák fotózása végtelen lehetőségeket tartogat a természetfotós számára, de leginkább a nehezen megközelíthető témák (madár- és vadfotózás) jelentik számomra az igazi kihívást. Agárdon lakom, fotóim legnagyobb részét a Velencei-tó környékén készítem. Bár szabadidőm véges, szerencsésnek érzem magam, hogy az itteni igen gazdag élőhelyeket viszonylag sűrűn tudom látogatni és mindig találok témát, amit filmre tudok rögzíteni.”
*
Nyitott Szem Film Klub
A Nyitott Szem filmklub egy sikeres Gárdony település közreműködésével létrehozott közösségi kezdeményezés.
A Klub keretei közt összejöhetnek, és beszélgetéseket folytathatnak a magyar filmipar után érdeklődő helyi, illetve távolabról érkező emberek, továbbá az előre meghatározott sorrendben a 2000 után készített, elismertségnek örvendő filmek is levetítésre kerülnek a Klub helyiségében.
*
Pálinkás Töklámpás Este az Agárdi Pálinkafőzdében
Pálinkás Töklámpás Estet rendezett az Agárdi Pálinkafőzde november első hétfőjén. Az Agárdi Pálinkafőzde idén októberben ünnepelte 7. születésnapját.
Az eltelt idő alatt elérte, hogy a név: Agárdi, egyet jelent a tiszta minőséggel, és tradícióval. A 2009. év a nagy nemzetközi elismerések éve az Agárdi Pálinka történetében; a Destillata Nemzetközi Párlatversenyen az Év Főzdéje, az Év Főzőmestere és az Év Pálinkája díj mellett, a Magyarországi Nemzetgyőztes díját is kiérdemelte. A 2009. év a második év, amikor az Agárdi Pálinkafőzde a Superbrands díjat megkapta. A Superbrands nemzetközi elismerés, mellyel a világ 82 országában díjazzák a kiemelkedő teljesítményt nyújtó márkákat, hazánkban 2004. óta működik.
Az Agárdi Pálinkafőzde október 14-i születésnapi ünnepsége egy zártkörű rendezvény volt. A régióban élő Agárdi Pálinkát szerető, vagy vele megismerkedni szándékozó barátainkat pedig november 2-án, hétfőn egy kerti mulatságra hívta, ahol őszbúcsúztató vidámság várta a látogatókat.
Egy nagy tűz köré gyűltünk össze a sütőtöklámpásokkal kivilágított kertben, megkóstoltuk Feind János mesterszakács finom sültkolbászait, ettünk a kerti kemencénkben sütött kenyérből, sülttökökből. Forralt bor és forralt tea melegített át minket, természetesen a főszereplők most is az Agárdi Pálinkák voltak!
Jókedvünkhöz agárdi tűzzsonglőrök, gólyalábasok, a dinnyési néptáncos fiatalok járultak hozzá, a talpalávalót székesfehérvári népzenészek húzták (köszönjük Kneifel Györgynek és zenekarának a remek hangulatot!). A nagyszámú vendégsereg együtt mulatott az udvari máglya körül: táncoltunk, ameddig a lábunk bírta.
A tánc után volt még más is: a töklámpás réten rendezett ügyességi játékok sikeres teljesítése esetén pálinkás ajándékok (Agárdi Pálinka, Agárdi Gyümölcslé, Agárdi Lekvár) várták a bátor és kitartó versenyzőket. Meggymagdobás, fejelős-dekázós, tárgyfelismerős és fáról almaleevős feladatok teljesítése utáni a végeredmény: az első helyezett a szomszédban tanuló Sándor Károly Labdarúgó Akadémia hallgatói közül került ki – ebben persze nagy szerepet játszott a fejelős-dekázós verseny kimagasló pontszáma amit elértek.
Együtt búcsúztattuk az őszt november 2-án az Agárdi Pálinkafőzdében egy forró hangulatú estén. Az Agárdi Pálinkafőzde továbbra is szeretettel várja kulturális és sportos témájú programjain az érdeklődőket, bővebb információk az Agárdi Pálinkafőzde honlapján (www.agardi.hu ) találhatók.
Ocsenás Kati
Agárdi Pálinkafőzde
*
Geotermikus energia kihasználása az Agárdi Gyógyfürdő termálvizének segítségével Gárdonyban!
Gárdony város önkormányzata felismerte a modern kor adta lehetőségeket, és a geotermikus energia kihasználásával, az Agárdi Gyógyfürdőből leeresztett termál víz másodlagos hasznosíásával kívánja költséghatékonyabbá tenni fütési rendszerét, továbbá a megvalósuló beruházás révén a környező területen lévő 3 emeletes lakóépület fűtése is olcsóbbá fog válni.
Forrás: Velencei-tó Térségfejlesztő Egyesület, ÚMVP honlap
Háromszázmilliót használhat fel a Jászság
2009. november 11.
A térségből összesen 28 LEADER-pályázatot nyújtottak be, amelyből tizenötöt tartottak arra érdemesnek, hogy anyagilag támogassák. A Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesület hírei.
Háromszázmilliót használhat fel a Jászság
Jászapátin a Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete szervezésében tartották a LEADER pályázatok erdeményhirdetését. Az egyesületnek, Jászberény kivételével az összes jászsági település tagja.
A térségből összesen 28 pályázatot nyújtottak be, amelyből az egyesület elnöksége és a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal tizenötöt tartott arra érdemesnek, hogy anyagilag támogassa. Így közel 300 millió forint jutott térségünknek.
A pályázatok közül a települések általában belső tereik rekonstrukciójára, illetve turisztikai fejlesztésekre kaptak támogatást, de például Jászkiséren a református templom renoválálásra fordítják a megnyert összeget.
A pályázati program tovább folytatódik, és az egyesületnek 2013-ig közel 1,3 milliárd forintja lesz arra, hogy segítse a települések fejlődését — mondat Lóczi Miklós a az egyeület elnöke. Most aktuális a vidékfejlesztéssel kapcsolatos pályázatok beadása október 1-től lehetséges.
*
Jászkarajenőn átadták a felújított óvodát
Október 23-án az ünnepi események kereti között átadták Jászkarajenőn a felújított óvodát, majd helyi lakosok kaptak díszpolgári kitüntetést.
A Nemzeti Himnusz meghallgatása után, Palya István a település polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket a megszépült községi óvoda udvarán. Az átadáson Dr. Czira Szabolcs és Dr. Czinege Imre országgyűlési képviselő is jelen volt, akik leleplezték az Uniós táblát a megszépült óvoda falán.
A két képviselő beszédében az összefogást, valamint a múlt ismeretének fontosságát hangsúlyozta, a hátrányos helyzetű kis település jövője szempontjából.Az intézmény modernizálására 18 millió forintot nyert pályázaton a megyehatár közelében fekvő Jászkarajenő. A “Befogadó Óvoda” jeligére elnyert összegből modern, korszerű berendezésekkel gazdagodott a kisgyermekek második otthona.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. Az esemény az óvodáscsoportok színvonalas előadásaival zárult. Az ünnepi nap másik kiemelkedő programja a községi kitüntetések átadása volt, a település polgármesteri hivatalának házasságkötő termében. Itt a helyi képviselőtestület oszlopos tagja, Dr. Bódi Gyula állatorvos kapta meg a díszpolgári címet, valamint Terjéki Jánosné családja vehette át a posztumusz kitüntetést, mellyel az elhunyt pedagógust díjazták.
*
Kész a jászboldogházi strand
Elkészült a jászboldogházi strandfürdő felújítása, melynek műszaki átadása hétfőn megtörtént.
Szűcs Lajos polgármester elmondta: Rendben zajlott a 76 millió forintos pályázati pénzen megvalósított beruházás. Kisebb csúszások ugyan voltak a kivitelezésnél, de ezek nem okoztak zavart a építés ütemét. Sikeresen felújítottak két régi medencét, illetve megvalósult egy új építése is. A gépháza és a medencék vizforgató berendezéssel való felszerelése is megvalósult. Mostmár csak az üzemeltetéshez szükséges engedélyek és iratok beszerzése van hátra, hogy 2010 június 1-jétől nyithasson a boldogházi strand.
A strandfelújítás első üteme után további fejlesztéseket terveznek a boldogháziak, amelyet szintén pályázati pénzből szeretnék megvalósítani.
*
Ingyen tanulhatnak az idősek
Jászapátin az informatikai központban október 1-től nyugdíjasoknak indítottak számítógépes tanfolyamot. A nyugdíjas klub segítségével 30-40 idős ember jár erre az oktatásra. A település egyik közmunkása tanítja a szépkorú papákat és mamákat a számítógép és az internet használatára.
Azok körében nagy siker ez a díjmentes oktatás, akiknek gyerekeik vagy unokáik külföldön dolgoznak, hiszen így könnyebben és főleg olcsóbban tudják tartani a kapcsolatot a hozzátartozóikkal.
*
Ifjúsági polgárőrök Jászdózsán
A Jászságban egyedülálló módon ifjúsági polgárőrség jött létre Jászdózsán. A faluban korábban is volt ifjúságvédelmi csoport, de megszűnt. Most úgy gondolták a fiatalokkal való szervezett foglalkozást nem lehet mellőzni. Ezért a Jászdózsai Polgárőrség Közbiztonsági Tagozatának keretén belül, külsősek bevonásával újjászerveződött a csoport.
A csoport tagjai között van a falu polgármestere Szerencsés István, aki maga is polgárőr, a jegyző Szabó Benedekné, a helyi őrsparancsnok, a jászberényi rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakembere, Jászdózsa önkormányzatának több tagja, a Jászsági Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője, a Jászsági Egységes Bölcsőde- Óvoda, Általános Iskola és Művészetoktatási Intézmény főigazgatója és a helyi polgárőrök több tagja.
A csoport fő feladata az áldozattá válás és az elkövetővé formálódás korai felismerése, annak megelőzése, ifjúságvédelmi őrjáratok a település közterein, szórakozóhelyein. Alternatív szabadidős programok kidolgozása, ismeretterjesztő előadások szervezése, tartása.
*
Jászfényszarun is vállalkozói klub alakult
Az ipari parkok sorra alakultak az 1990-es évek közepén, végén, s van ahol sikeresen tömörítik egy-egy térség vállalkozásait. Ilyen Jászfényszaru is, ahol 1998-ban alakítottak ki ipari parkot a 32-es főút közelében. A helyi önkormányzat nagyban segítette, hogy oda cégek betelepedjenek, s munkahelyeket teremtsenek. A fényszarui vállalkozók, cégvezetők, az egymás közötti kommunikáció, az információáramlás, az együttműködés szélesítése érdekében most egy klubot alapítottak.
Október 20-án a klub létrehozói találkoztak a városházán, ahol a polgármester asszony, Győriné dr. Czeglédi Márta köszöntötte a vendégeket, s a város aktuális fejlesztéseit, illetve jövőbeni terveit ismertette.
Fényszarun teljes az infrastruktúra, a csatornázás után már az utolsó utcák aszfaltozásánál tartanak. Pályáztak az EU-s „Funkcióbővítő városközpont rehabilitáció” című projektre, melynek megvalósítására a következő négy évben kerül sor. Ebben a városháza és környéke fejlesztése szerepel. Felújítanának több épületet, hogy üzletközpont, parkolók, szolgáltatóközpont jöhessen létre, és jelentős zöldfelület is megújulhasson.
Jászfényszaru életét alapvetően befolyásolja a Samsung, mely ma már Európa legnagyobb elektronikai gyártója. A cég gazdasági igazgatója, Jae Gyu Lee is jelen volt klubalapító találkozón. Ő elmondta, szeretnek Fényszarun dolgozni, és kíváncsiak a város újabb fejlesztési elképzeléseire, mert szeretnének ahhoz ők is igazodni további elképzeléseik során.
Versegi László, az Ipari Centrum Kft. vezetője az ipari park létrejöttét és működését ismertette…
Versegi László elmondta, hogy 1998-ban 3 cég volt a parkban, akkor mintegy 500 dolgozónak adtak munkát, 2008 végén pedig 12 vállalkozás 3000 főt foglalkoztatott. A kis- és középvállalkozások segítése mára újabb feladatokat fogalmazott meg. Ezért nemcsak az infrastruktúra biztosítása az IC Kft. dolga, de vállalkozás indításához a lehetőségek megteremtése is. Ezért egy újabb, 1848 négyzetméteres üzemcsarnokot maguk építenek, EU-s támogatással.
Egy kimondottan kisvállalkozók számára létesítendő vállalkozói ház tervét is elkészítették, hogy azokban irodákat, kisebb műhelyeket alakítsanak ki. Ehhez pályázati lehetőséget keresnek most, s remélik, hogy 2010-2011-ben sikerül ezt is megvalósítani. A meglévő raktárbázist is bővíteni tervezik az ipari parkban.
Győriné dr. Czeglédi Márta azt hangsúlyozta, hogy az önkormányzat dolga a menedzselés, ezért támogatják az IC Kft. elképzelését, de a vállalkozói klub létrejöttét is. Tóth János, az ITD Hungary képviseletében arról beszélt, hogy mi is kell a vállalkozásoknak. Elsősorban pénz és piac, ami manapság nehezen teremthető meg. Ám ezek mellett az egymás iránti bizalom, a friss információk és az együttműködés is szükséges. Egy klub erre ad lehetőséget.
*
Államtitkár szemlézte a felújítás munkálatait
Pély és Jászkisér önkormányzata összességében 820 millió forint támogatást nyert a helyi óvodák, iskolák felújítására, korszerűsítésére.
Partnerségen alapuló sikeres intézményfenntartó társulást hoztunk létre úgy, hogy Pély és Jászkisér között nem csak két kistérség, illetve két megye határa húzódik, hanem még más-más régióba is tartozunk. Sokan nevezték ezt a tényt „a közigazgatási kínai nagy falnak”. A társulás létrehozása valóban sok nehézségbe ütközött, de mégis eredményesen tudunk dolgozni – mondta köszöntőjében Ari Norman Pély polgármestere, amikor szerda délután Ujhelyi István a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára látogatta meg a helyi oktatási intézményeket.
Az államtitkár az uniós támogatásból zajló intézmény felújítás munkálatait tekintette meg.
*
Kialakítják a Szent Erzsébet sétányt
Megnyerte Jászjákóhalma a Szent Erzsébet sétány kialakítására megpályázott 20 millió forintot — tudtuk meg ifj. Lukácsi Pál polgármestertől. A Vidékfejlesztési Minisztérium pályázata segítségével a település hat millió forintos önerején kívül a 20 milliós támogatással megvalósulhat a sétány, amelynek kivitelezőjét közbeszerzési eljárás keretében választják ki.
Forrás: Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesület, szoljon.hu, ÚMVP honlap
Társulási Tanács Ülés és szakmai látóút
2009. november 11.
A Nyírség Fejlődéséért LEADER Egyesület útra kelt a Máriapócs- Mariazell – Lourd útvonalon Európa – a vallási turizmus szempontjából legjelentősebb – búcsújáró helyeinek felkeresésére. A Nyírbátori HVI hírei.
Máriapócs- Mariazell – Lourdes – Santiago de Compostela – Fisterra szakmai látóút
2009. szeptember 5-26.
A Nyírség Fejlődéséért LEADER Egyesület, a projektmenedzserünk vezetésével, a térségek közötti és a nemzetközi együttműködés keretében kezdeményezte, az Út mentén a hazai LEADER Helyi Akció Csoportokkal a kapcsolatfelvételt, valamint a határon átívelő kapcsolatok kialakítása, erősítése, és a LEADER program népszerűsítése érdekében, a Máriapócs – Mariazell – Lourd útvonalon Európa – a vallási turizmus szempontjából legjelentősebb- búcsújáró helyeinek felkeresését.
Az egyesületünk alelnöke pedig, a Lourdes – Santiago de Compostela – Fisterra között, a kibővített több mint 1100 km-es Szent Jakab zarándokúton, kerékpározása során Máriapócsra a Nemzet szentélyére, a „magyar El Camino-ra”, a LEADER közösségünkre, az Értékeinkre hívta fel a figyelmet.
Többnyelvű kiadványainkban népszerűsítettünk a Mária utat, a LEADER Egyesületünket, és a jövőbeni turisztikai fejlesztési elképzeléseinket.
A Máriapócsi Bazilika felújítása miatt Hajdúdorogra elvitt Könnyező Szűzanya Kegyképének hazatérése napján 2009.09.05.-én indult gépjárműves és kerékpáros „látóút”, másik nem titkolt célja a tapasztalatok összegyűjtése, hazahozatala, és LEADER-es fejlesztéseink során hasznosítása volt a cél, amit maximálisan teljesítettünk. Látó utunk során rengeteg hasznos gazdasági, turisztikai fejlesztéssel kapcsolatos megoldást láttunk/tapasztaltunk, amiket a LEADER-es elképzeléseinkben szeretnénk hasznosan felhasználni.
2009.szeptember 30.
*
Bogáti Forgatag
A Nyírbogáti CKÖ képviselője nyújtott be és nyert 500.000 Ft támogatást „Hagyományőrző Romanap” megrendezésére, mely augusztus 16-án a IV. Bogáti Forgataggal egy időben és egy helyszínen lett lebonyolítva.
A rendezvényen fellépett többek között Papp Rita és Bodnár Attila, Josh és Jutta és az Apostol együttes.
*
Átadták Máriapócson a felújított Kossuth-teret
2009. augusztus 19-én Máriapócson a felújított Kossuth tér ünnepélyes átadásán a köszöntőt Kapin István a Máriapócsi kegyhely Igazgatója tartotta.
Az Általános Iskola Aerobik bemutatóját követően Petneházi Attila, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színésze, Ady Ende-Pócsi Mária című művével nyűgözte le a nagyszámú közönséget.
Palóczi Lajosné polgármester köszöntőjét Kovács Miklós turisztikai szakállamtitkár beszéde követte.
A Nyírség Fejlődéséért LEADER Egyesület jelenlevő tagjainak, polgármestereinek, munkatársainak öröm volt hallgatni, hogy a turisztikai szakma is mennyire fontosnak és kiemelkedő jelentőségűnek tartja a vallási turizmust Máriapócsot, sőt az egyik LEADER-es kiemelt fejlesztésünket, a Mária Utat is.
Gazda László az Észak Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke átadta az 50 millió forintból megújult teret, melyet Kocsis Fülöp atya megszentelt. A kenyérszentelés, a Mária énekek, és az Ever Dance táncszínház előadását követően az érdeklődőt megtekinthették a felújítás alatt álló kegytemplomot, majd az állófogadáson vehettek részt.
A templomlátogatás és az állófogadás kötetlen légkörét felhasználva Kovács János, a Nyírfe alelnöke, a turisztikai szakállamtitkár Urat tájékoztatta az egyesületünk LEADER-es turisztikai fejlesztéseiről. A szakállamtitkár Úr megerősítette a fejlesztési elképzeléseink helyességét és ígéretet tett a Mária Út jövőbeni országos és kiemelt támogatásáról.
*
AZFESZT
Immár ötödik alaklommal rendezték meg Nyírbátorban a nagy sikerű Amatőr Zenekarok Fesztiválját.
A tehetségkutatás a fesztivál alapötlete és mai napig a szervezők szívügye. A 2009-es tehetségkutatón 20 zenekar kapott lehetőséget, hogy bizonyítsa tudását a szakmai zsűri és a nagyérdemű előtt.
*
Társulási Tanács Ülés
2009. szeptember 14-én megszervezésre került az aktuális kistérségi társulási tanács ülése.
Legfontosabb napirend volta az:
1. – A Nyírbátori Kistérség LHH programjában a felhasználható, szabad keret terhére benyújtott projekt javaslatok megtárgyalása
2. – Döntés a belső ellenőrzési feladat ellátásáról
3. – Tájékoztató az LHH kistérségi pályázatok jelenlegi alakulásáról
*
Reneszánsz álom
Idén sem maradhatott el az a reneszánsz vigadalom, amely két napon át, szeptember 18-án és 19-én várta az érdeklődőket Nyírbátorban, a Báthori Várkastélynál.
A reneszánsz hétvége péntek délután négy órától vette kezdetét, amelynek keretében színes programkínálatból válogathattak kicsik és nagyok egyaránt. A rendezvény keretében bábelőadások, zenés- táncos műsorok, vásári forgatag, solymász és íjász bemutatók is várták az érdeklődőket.
A Báthori Napok színpadán többek között a Maszk Bábszínpad, a Csillag születik műsor elődöntőjébe is bejutott Érpataki Asszonykórus, a Nyírbátori Koncertfúvós Zenekar, az Everdance Táncszínház és az ugyancsak közismert Talán Teátrum is színpadra lépett. Szombat este a közönség örömére, a Folk Error együttes mintegy másfél órás koncertet adott. Ezt követően idén is fergeteges tűzzsonglőr produkcióval ért véget reneszánsz hétvége.
Forrás: Nyírbátori HVI, ÚMVP honlap
Civil szervezetek együttműködése Pásztón
2009. november 11.
Nógrád megyében, a még nem matricázott tanyabuszok felmatricázására is sor került Pásztón szeptember 30-án. LEADER szakmai fórum Pásztón. Kistérségi Központ fejlesztése. A Pásztói HVI hírei.
Kistérségi Központ fejlesztése Pásztón
Az Észak – Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség közreműködő szervezet értesítette Pásztó Város Önkormányzatát a Regionális Operatív Program támogatási rendszerhez benyújtott Pásztói kistérségi központ rehabilitációja című programból, az utas pályázataikat bírálatra befogadták.
Ugyancsak befogadásra került a Százszorszép Óvoda fűtéskorszerűsítési pályázata és a Csillag Tér körforgalmának közvilágítás létesítése is. A fejlesztés eredményeként megújulhat a városi piac, a Fő utca meghatározott része. A Csillag és Szent Imre tér, a Kossuth utca, a Deák Ferenc utca és a Múzeum téri műemléki övezet, a polgármester hivatal, a zeneiskola, a magyar-francia két tannyelvű gimnázium, a művelődési központ épülete. Gazdasági értelemben a piac teljes megújítása a legjelentősebb. Ennek keretében kiépülhet majd az infrastruktúra, fedett árusítóhelyeket alakítanak ki és parkolók is készülnek.
Városi funkciók keretében a Csillag téri körforgalom kiépítése befejeződött, Fő utca egyes szakaszainak munkálatai is befejeződtek.
Az ÉMOP 3.1.2./A 2008-0031 jelű pályázat első nyertes fordulója után a második forduló beadási határideje 2009. október 31.
TIOP 2.1.3″SANSZ 2″ Pásztó a betegekért projekt keretében a Margit Kórház járó-beteg szakellátásának fejlesztése valósulhat meg. A kórház területén egy új, 1200 m2-es szakrendelő megépítése, a meglévő kórházi egység mintegy 1400 m2-es területének átalakítása, 150 milliós nagyságrendben új orvosi műszerek beszerzése, a kórház informatikai hálózatának jelentős fejlesztése, a röntgen és UH rendszer digitalizálása, teljes betegirányítási és betegbehívó rendszer kiépítése történik. Ezen túlmenően helyet kap az új épületben a házi gyermekorvosi alapellátás valamint a védőnői szolgálat, továbbá új közforgalmú gyógyszertár létesül.
A beruházás jelentős részeként megvalósul a kórházfűtésének korszerűsítése egy új aprítéktüzelésű kazán és egy tartalék gázkazán beüzemelése által. A projekt megvalósulásának ideje 17 és fél hónap, végső határideje 2010. április 15.
Az Új Magyarország program húszmilliós pályázati támogatása elengedhetetlen volt a Nógrád Megyei Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Gyermekotthon pásztói intézményének akadálymentesítéséhez. Megvalósult a főbejárat valamint az általános iskolai szárny mindkét szintjének teljes körű fizikai és „infokommunikációs” akadálymentesítése.
*
Akadálymentesítés Palotáson
A településen működő körzeti védőnői szolgálatnak otthont adó épületrész akadálymentesítése valósult meg. Ennek keretében akadálymentes parkoló, bejárathoz vezető járda, akadálymentes illemhely, valamint a főbejárati ajtó és beltéri ajtók megfelelő átalakítása történt meg.
Az EU és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege 6.816.739, Ft. Az épület ünnepélyes átadására szeptember 2-án került sor.
*
Bajtársiasság, összetartás
A Nyugállományúak Egyesülete szervezésében tartották meg augusztus 29-én, a nyugállományú katonák kistérségi találkozóját Jobbágyiban. A szervezet 147 fős tagságából 105 fő volt jelen, a vendéglátással egybekötött ünnepi eseményen.
A minden évben megtartott rendezvényen részt vett Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár is.
*
IKSZT címbirtokosi támogatási kérelmek benyújtásának feladatai a pásztói kistérségben
A kistérség hat címbirtokos szervezete jelentős energiát fektet a következő napokban is arra, hogy a támogatási kérelem megfeleljen az IKSZT rendelet feltételeinek, és az szeptember 30-ig beadásra kerüljön.
*
Civil szervezetek együttműködése
A pásztói Nők a Szebb Jövőért Egyesület fő feladatának tekinti a pásztói és a kistérségi civil szervezetek hatékonyabb együttműködését, egymás munkájának jobb megismerését. Ezért szeptember 29-én – a Pásztói Művelődési Központban – egy egész napos programot szervez a “100x Szép Világunk” címmel.
*
LEADER szakmai fórum
Pásztó Többcélú Kistérségi Társulása és a Cserhátalja LEADER Nonprofit Kft. Munkaszervezet vezetése tartott szakmai fórumot, a LEADER IV. tengely pályázati lehetőségeiről Pásztón, 2009. október 13-án 14:00 órakor a Pásztó Kistérség Többcélú Társulása tanácskozótermében.
A rendezvényen megjelent polgármesterek, vállalkozók és civil szervezetek vezetői tájékoztatást kaptak az FVM rendelet által és a Helyi Akciócsoport részéről meghatározott LEADER támogatási formákról, a kérelmek összeállításának és beadásának feltételeiről.
*
Eredményes pályázat
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium által kiirt pályázaton nyert Kutasó Község Önkormányzata. A szociális földprogram megvalósítása keretében elnyert 500.000 Ft-ból mezőgazdasági kisgépeket lehet vásárolnia az önkormányzatnak.
A programot október 15-től kell elindítani és két éven keresztül kell megvalósítani.
*
Nyertes képzési pályázatok a pásztói kistérségben
Az Oktatási és Kultúrális Minisztérium részéről megjelenő program keretében a Pásztói Kistérség Többcélú Társulása nyert az alábbi pályázatokon:1./ Kistérségi Közkincs Kerekasztal létrehozása (350.000 Ft.), 2./ Komplex Kistérségi Napok (900.000 Ft.), 3./ Kistérségi közművelődési-múzeumi referens alkalmazása (2.000.000 Ft.) A pályázati célokat egy éven belül kell végrehajtani.
*
EMVA Tanyabusz támogatás
Nógrád megyében, a még nem matricázott tanyabuszok felmatricázására került sor Pásztón 2009. szeptember 30-án. A tevékenység eredményeként októbertől már minden kedvezményezett település tanyabusza, az ÚMVP-s logóval ellátva közlekedik.
*
Sikeres közösségi busz pályázat
Az Önkormányzati Minisztérium a 18/2008 ÖTM-rendelet alapján támogatta a többcélú kistérségi társulások közösségi busz beszerzését. A pályázat sikeres volt, így ennek eredményeképpen a Pásztói Kistérség Többcélú Társulása húszmillió forint vissza nem térítendő központi forrást kapott a busz beszerzésére.
A sikeres közbeszerzési eljárás eredményeként egy 26 személy szállítására alkalmas Iveco Thesi autóbuszt szereztek be és vehettek át, az elmúlt napokban. A Társulás határozata alapján az üzemeltetői jogokat Buják Község Önkormányzata kapta, a Buják-Szirák-Terény közoktatási társulásra, a gyermekek iskolai utaztatásának feladataira.
Forrás: Pásztói HVI, ÚMVP honlap
Kolbászból volt a kerítés Békéscsabán
2009. november 4.
Október 22–25. között immáron tizenharmadik alkalommal rendezték meg Békéscsabán a Csabai Kolbászfesztivált. Hangulatjelentés a Körösök Völgye Akciócsoporttól
Első ízben került felállításra a „Vidék Sátra” a Körösök Völgye Akciócsoport szervezésében, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program, és a Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesület támogatásával.
A sátorban a Körösök Völgye Akciócsoport mellett az ország több Helyi Akciócsoportja és a „Hungarikum” Élelmiszer- és Italgyártó Klaszter is helyet kapott, bemutatva régióik sajátságait.
A Körösök Völgye Akciócsoport információs pultot működtetett, melynél számos információt kaphattak az érdeklődők az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. –IV. tengelyének intézkedéseiről, illetve a Körösök Völgye Akciócsoport tevékenységéről és szerepéről is.
A sátorhoz gazdag kulturális kínálat is társult. Az akciócsoportok delegálásában folyamatosan zajlottak a népi kultúra legnemesebb értékeinek bemutatói és a zenés, szórakoztató műsorok.
A Bihar-Sárrét Akciócsoport meghívására Püspökladányból érkezett a Törő Gábor Hagyományőrző Népdalkör, kinek tagjai nagy feltűnést keltettek népviseletükkel és színvonalas előadásukkal. A már meglévő jó hangulatot a Tótkomlósról származó Komlós Néptánccsoport előadása fokozta, mely magyar és tót népdalokat, néptáncokat idézett fel, megtöltve ezzel a 300 négyzetméteres sátrat. A gyomaendrődi Színfolt Mazsorett csoport a sátor előtti területen mutatkozott be a Kolbászfesztivál látogatói előtt.
Az idei fesztiválon induló 440 kolbászgyúró csapatot, a „Vidék Sátrában” további 12 csapat egészítette ki, amelyek közül összesítettben három csapat különdíjat tudhatott magának a szombati nap végére.
A Vidék Sátra kolbászgyúrói közül a Nagykunságért Térségi Vidékfejlesztési Akciócsoport területéről érkezett Kolbászkunkorítók, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat csapata által készített „Kossuth Lajos citromos kolbásza”, illetve Varga Zoltán önkormányzati miniszter vezénylésével a Hajdúvölgyi böllérek csapata részesült különdíjban.
A kolbászgyúrást követően a Nagykunságért Térségi Vidékfejlesztési Akciócsoport területéről érkező Egres Kiss Lajos Néptánc Együttes előadása következett, majd az Új generáció zenekar cigány muzsikusai szolgáltatták a talpalávalót, mely vidám hangulatot és nótaszótól zengő sátrat eredményezett.
A négynapos rendezvényen elsősorban a dél-alföldi régió kiállítói mutatkoztak be, emellett kóstolóval egybekötött gasztronómiai és borbemutatók tették teljessé a kínálatot a látogatók számára.
A Dobozi Kézműves Egyesület és a kalocsai mézeskalács készítők munkája is nagyszámú érdeklődőt vonzott. Szintén itt lehetett megkóstolni a Tolna megyei Döbröközi „likas” kalácsot is, ami olyan népszerű volt, hogy pillanatok alatt elfogyott. A sátorból természetesen a pálinka árusai sem hiányozhattak, akik változatos és egyedi ízvilágú párlatokkal kápráztatták el a vendégeket. A kiállítók között volt a Báró Harruckern Gyulai Pálinka Manufaktúra Kft is a világ legnagyobb pálinkaversenyén, a bécsi Destillata 2009-en ezüst érmet nyert Jonathan almapálinkájával is.
A rendezvény sikerét bizonyítja, hogy a négy nap során a sátorban felsorakoztatott produkciók és kiállítók nagyszámú közönséget vonzottak, melynek következtében az idén először felvont 300 m2 –es sátor kicsinek bizonyult.
Az idei Kolbászfesztiválra több mint 75 ezren voltak kíváncsiak, míg a Vidék Sátrában ez idő alatt összességében 8000 látogató fordult meg. Az Akciócsoportok visszajelzései alapján az elkövetkezendő évben még több kiállítóra, fellépőre, látogatóra és nem utolsó sorban kolbászgyúróra számíthatunk.
VIDÉK SÁTRA XIII. CSABAI KOLBÁSZFESZTIVÁL
(Részvételi adatok)
Kolbászgyúró csapatok
Hajdúvölgy- Körösmente Térség Fejlesztéséért Közhasznú Egyesülettől
- Hajdúvölgyi böllérek
- Körösmenti böllérek
Homokhátság fejlődéséért Nonprofit Kft
Vidékünk a Jövőnk Szövetségtől
- Kollektív LEADER Tudat
Nagykunságért Térségi Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. től
- Kolbászkunkorítók
Göcsej Hegyhát LEADER Egyesülettől
- „Élmény és Közösség”
Déli Napfény Nonprofit Kft
Tolnai Hármas Összefogás Nonprofit Kft. részéről
Tolnai Hármas Kolbászgyúrók
Kertészek Földje Akciócsoport Egyesülettől
- Kertészfiúk
- Kertészlányok
Magyar Nemzeti Vidék Hálózatának csapata
Körösök Völgye Akciócsoport Nonprofit Kft.
Érintett Akciócsoportok
1. Hajdúvölgy- Körösmente Térség Fejlesztéséért Közhasznú Egyesülettől
2. Homokhátság fejlődéséért Nonprofit Kft
3. Vidékünk a Jövőnk Szövetségtől
4. Nagykunságért Térségi Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. től
5. Göcsej Hegyhát LEADER Egyesülettől
6. Déli Napfény Nonprofit Kft
7. Tolnai Hármas Összefogás Nonprofit Kft.től
8. Kertészek Földje Akciócsoport Egyesülettől
9. Körösök Völgye Akciócsoport Nonprofit Kft.
10. Marosvölgyi LEADER Egyesület
11. 36 Jó Palóc Közhasznú Egyesület
12. Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület
13. Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület
14. Pannonia Kincse LEADER Egyesület
15. Dunamellék LEADER Egyesület
16. Üde-Kunság Vidékfejlesztési Nonprofit Kft.
17. Abaúj LEADER Akciócsoport
18. Bihar-Sárrét Összefogás Vidékfejlesztési Nonprofit Kft.
Egyéb érintettek:
1. Magyar Nemzeti Vidék Hálózat
2. Magyarországi LEADER Közhasznú egyesület
3. FVM. VKSZI
4. Magyar LEADER Kft.
5. „Hungarikum” Élelmiszer- és Italgyártó Klaszter
Kiállítók:
Körösök Völgye Akciócsoport Nonprofit Kft:
Bényei Gáborné (Diós tanya)
Körösök Völgye Akciócsoport Nonprofit Kft.
Hajdúvölgy- Körösmente Térség Fejlesztéséért Közhasznú Egyesülettől
Hudák Szövőüzem, és az akciócsoport egyéb termékei
Dunamellék LEADER Egyesület
Dallos mézeskalács Kalocsa
Hartai kézzel festett népművészeti termékek Schneider Péterné
Kalocsai Porcelánfestő Kft.
Nagykunságért Térségi Vidékfejlesztési Nonprofit Kft
Túrkevei kolbász
Dóczi Sándor méhész
Üde-Kunság Vidékfejlesztési Nonprofit Kft.
Sinkovicz és Kiss Bt. (kunsági bor)
100%-os gyümölcslevek
Déli Napfény Nonprofit Kft:
Paprika Molnár Kft
Homokhátság Fejlődéséért Nonprofit Kft helyi termékei
Tolnai Hármas Összefogás Nonprofit Kft
Döbröközi kalácsosok
Kertészek Földje Akciócsoport Egyesület
Magyar Termés Kft
Medi.Fruct Kft
Göcsej-Hegyhát LEADER Egyesület
Birkás Pálinka Kft
Abaúj LEADER Akciócsoport
Zempléni Molnár Méhészet
Halász és Tsa Bt. (papírmerítő)
Hungarikum” Élelmiszer- és Italgyártó Klaszter
Szent István Egyetem Szarvasi kara
Éden-Werk Kft (édesipari termékek)
Muffancs Kft (aprósütemények)
Körös Völgye Alapítvány
Lúdland Kft (szárnyashúsból készült termékek)
Trafik Jam Kft (fűszerek)
BioHungaricum Kft (bioélelmiszerek)
Lau-Federn Kft (tollpárna)
Gyulai Pálinka Manufaktúra
Fellépők:
Bihar-Sárrét Összefogás Vidékfejlesztési Nonprofit Kft.
Törő Gábor Hagyományőrző Népdalkör Egyesület Püspökladány
Hajdúvölgy-Körösmente Térség Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület
Live Coals
Komlós Néptánccsoport
Hudák Szövőüzem
Nagyszénási Könnyűzenei produkció
Tótkomlósi Roma Táncegyüttes
Horváth Rudolf és zenekara
Körösök Völgye Akciócsoport Nonprofit Kft
Színfolt Mazsorett Csoport
Dobozi Népdalkör
Borouka Pávakör
Nagykunságért Térségi Vidékfejlesztési Nonprofit Kft.
Egres Kiss Lajos Néptánc Együttes
Új generáció zenekar
Forrás: cikk – ÚMVP honlap, cikkhez képek és szöveg a Körösök Völgye Akciócsoporttól





