Államtitkár látogatott Kiskörére
2010. február 25.
Új tűzoltó gépjármű-fecskendő Hevesen. 2009. december 11-én a Hevesi Móricz Zsigmond Művelődési Házban vidékfejlesztési fórumra került sor az MNVH főtitkára részvételével.
A Hevesi HVI hírei.
Az MNVH főtitkára Hevesen
2009. december 11-én a Hevesi Móricz Zsigmond Művelődési Házban vidékfejlesztési fórumra került sor.
A fórumot a hevesi Helyi Vidékfejlesztési Iroda és az 5. számú választókörzet országgyűlési képviselője, Godó Lajos szervezte. Meghívott vendég volt Pásztohy András FVM miniszteri biztos, az Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat főtitkára. Jelen voltak a dél-hevesi kistérség polgármesterei, helyi vállalkozások és civil szervezetek képviselői.
A fórumon Godó Lajos a vendégek köszöntése után a választókörzetben megvalósult fejlesztéseket ismertette, Buda Sándorné a hevesi HVI iroda 2007. óta végzett munkáját mutatta be, Pásztohy András az MNVH jelentőségéről és jövőbeni feladatairól szólt, Balla Imre az Erste -Invest Hungária Szövetkezeti Holding céljait vázolta fel.
A hozzászólásokban az aktuális pályázatokkal kapcsolatos kérdések hangzottak el, és a szociális szövetkezeti lehetőségről érdeklődtek a megjelentek.
Az eredményes tanácskozás jó hangulatban zárult.
*
IKSZT pályázatok
A Dél-Hevesi Kistérségből IKSZT címbirtokossággal négy település rendelkezik: Átány, Hevesvezekény, Tarnaméra, Tiszanána.
A 2009. október 15-i beadási határidővel zárult IKSZT pályázatra mind a négy címbirtokos beadta a pályázatát.
*
Államtitkár látogatott Kiskörére
Érdeklődéssel várt fórumnak adott helyet Kisköre Polgármesteri Hivatala 2009. november 12-én.
A hevesi Helyi Vidékfejlesztési Iroda által az MNVH tagjainak, vállalkozóknak, civil szervezeteknek és magánszemélyeknek szervezett vidékfejlesztési fórumon részt vett Dr. Forgács Barnabás, az FVM államtitkára.

A Megjelenteket először Bódi Sándor, Kisköre város alpolgármestere köszöntötte, majd Godó Lajos, a választókörzet országgyűlési képviselője szólt az elmúlt időszakban a dél-hevesi kistérségben nyertes pályázatok útján a településeken megvalósult beruházásokról és a még megvalósulókról is.
Almádi János, a Tisza-Tarna-Rima Mente LEADER egyesület elnöke a folyamatban lévő LEADER pályázati forrásokról tartott ismertetőt. Dr. Forgács Barnabás az
ÚMVP LEADER és III. tengely pályázatairól és aktuális vidékfejlesztési kérdésekről szólt, megválaszolva a jelenlévők által feltett kérdéseket is.
Buda Sándorné
Hevesi HVI irodavezető
*
Új tűzoltó gépjármű-fecskendő Hevesen
Átadták Heves város új tűzoltautóját 2010 január 7.-én a hevesi tűloltó laktanyában. Nagy István esperes és Mészáros Ildikó nagytiszteletű asszony is megáldotta, megszentelte az uj tűzoltóautót. A gépkocsibeszerzést az idénre tervezték, ám Godó Lajos országgyűlési képviselő közbenjárására már tavaly decemberben megérkezett. A gépjármű közel 100 millió Forint értéket képvisel teljes felszereléssel . A régi tűzoltóautót a tiszanánai önkéntes lánglovagok kapják meg, ahol nagy szükség van a géppark erősítésére.
A most átadott Mercedes-Benz 1529 ATEGO TLF 4000 AT2 gépjárműfecskendő az első ebből a típusból, melyet Magyarországon helyeztek forgalomba. A gépjárműfecskendő teljes szakfelszereléssel érkezett a tűzoltóságra. A hat fős személyzet és 4000 liter víz és a tűzoltáshoz, műszaki mentéshez szükséges eszközök szállítására alkalmas terepjáró jármű.
A hevesi tűzoltóságon 11 éve volt utoljára gépjárműfecskendő fejlesztés. A mindennapok harcát a lakosságra törő elemekkel a tűzoltók egy 11 éves és kettő 22 éves tűzoltógépjárművel vívták meg. Az elöregedett gépjárművek már nem üzembiztosak, a felszerelés a technika megkopott, mely javítása szinte lehetetlen az alkatrész hiány miatt.

Forrás: Hevesi HVI, umvp.eu
460 milliós projekt a Pilisi Parkerdő területén
2010. február 25.
Nyertes közmunka pályázat az Esztergomi Kistérségben. Új EKG-készülék Dorogon. Folytatódik a 460 milliós projekt a Pilisi Parkerdőben.
A “Duna-Pilis-Gerecse” Vidékfejlesztési Egyesület hírei.
Ismét nyertes Közmunka pályázat az Esztergomi Kistérségben
Az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás és a Roma Foglalkoztató és Oktatásszervező Közhasznú Nonprofit Kft összefogása sikeres volt: a Szociális és Munkaügyi Minisztérium „2010/01 Téli- tavaszi közmunkaprogram” pályázati felhívására beadott közös pályázatuk nyert.
A két szervezet közötti összefogás nem új keletű, hiszen már a korábbi években is valósítottak meg közösen közmunkapályázatot.
A Roma Foglalkoztató és Oktatásszervező Közhasznú Nonprofit Kft számára nem újdonság a közmunkaprogramok megvalósítása, hiszen már több tucat programot is megvalósítottak önállóan. A kistérségi társulás a nyertes közmunka pályázatnak köszönhetően 30 fő hátrányos helyzetű munkanélküli átmeneti foglalkoztatását fogja megoldani 5 hónap időtartamra:
* Süttő településen 2
* Nyergesújfalun 5
* Bajóton 2
* Táton 4
* Mogyorósbányán 2
* Esztergomban 12
* Pilismaróton 2
* Dömösön 1 fő
hátrányos helyzetű ember foglalkoztatási gondján tudtak így enyhíteni. A 30 fő foglalkoztatni tervezett emberből 16 fő rendelkezésre állási támogatásra jogosult személy. A program 2010. január 18-án indult.
A Pályázati projekt főbb részletei:
Érintett települések: Esztergom, Nyergesújfalu, Tát, Lábatlan, Bajót
Foglalkoztott létszám: 30 fő
Foglalkoztatás időtartama: 5 hónap
Nyert támogatás: 19.500.000 Ft
*
Új EKG készülék adományból Dorogon
Modern EKG készüléket vásárolhatott a Dorogi Szent Borbála Szakorvosi Rendelő a Szerencsejáték Zrt-től kapott 3,5 millió forintos támogatásból.
A 45 ezer beteget ellátó rendelőintézet vezetője, dr. Varga Győző az ünnepélyes átadáson elmondta, hogy az új készülék fizikai terhelés közben méri a szív hullámait, segíti a „néma veszély” felfedezését, és így csökkenthető a szív- és érrendszeri megbetegedésekből adódó halálesetek száma. Az igazgató biztos benne, hogy a készülék sok életet fog megmenteni térségünkben, mert ezzel az új eszközzel sokkal több szívprobléma szűrhető ki.
Feldmájer Sándor, a Szerencsejáték Zrt. szponzorációs igazgatója személyesen avatta fel a berendezést, majd a vizsgálat után örömét fejezte ki, hogy egy egészségügyi intézményt segíthettek, ugyanis a Zrt. nagy hangsúlyt fektet az egészségügy támogatására, és külön örülnek, hogy egy vidéki pályázónak ítélhették oda támogatásukat.
*
Idén is 3 millió összértékben pályázhatunk a Holcim-díjra
A cég tizedik alkalommal is meghirdeti idén pályázatát, melynek célja Nyergesújfalu és Lábatlan térségében működő helyi közösségek programjainak támogatása. A nyertesek cementutalványt vagy pénzbeli támogatást nyerhetnek 3 millió forint összértékben. A jutalmat olyan bejegyzett nonprofit szervezetek, önkormányzatok, civil szervezetek vagy intézmények kaphatják meg, amelyek a környezet és a helyi közösség számára kiemelkedő haszonnal járó tevékenységet folytatnak. Az érdeklődők február 26-ig nyújthatják be igénylésüket.
A Holcim Hungária Zrt. tíz év alatt több mint 100 különböző program megvalósulását 42 millió forint támogatással segítette, Hejőcsaba és Lábatlan térségében a Holcim-díj keretén belül. Az elbírálás során előnyben részesülnek azok a szervezetek, amelyek maradandó értéket hoznak létre, hosszú távú fejlesztési elképzelésekhez illeszkednek, hozzájárulnak a környezet szépítéséhez és tevékenységükkel szélesebb körű közösséget érintenek. A beérkezett pályázatokat elismert településszépítők, környezetvédők és a Holcim szakemberei bírálják el. Korábbi nyertes pályázatok:
A 2009-ben a Lábatlan és térsége számára kiírt pályázat fődíját az Esztergom-Dorog Mentőalapítvány nyerte el, akik egy számítógép által vezérelt újraélesztés és elsősegély-nyújtás oktatására alkalmas eszközt vásároltak, amelynek segítségével már 17 intézmény vezetőinek tartottak oktatást.
Ezek mellett számtalan régi álom is megvalósult: emlékpark, általános iskolai, szabadtéri oktatóterem, játszótér, iskolai színpad, biztonságos járda, parkoló, kórház udvar, templomi díszkerítés, sportpálya, orvosi rendelő akadálymenetesített megközelítése, Duna-part egy szakaszának megszépítése, valamint új turistaút kialakítása.
*
Folytatódik a 460 milliós projekt a Pilisi Parkerdő Zrt. területén
Idén is folytatódik a Pilisi Parkerdő Zrt. 460 milliós európai uniós pályázatának megvalósítása.
A projekt keretében tavaly több mint egymillió őshonos fiatal facsemetét ültettek, átvizsgáltak 25 ezer négyzetméternyi sziklafalat és közel 2 kilométer hosszúságú biztonsági kerítést is kiépítettek. A program keretében tavasszal folytatódik az erdősítések ápolása, a hiányzó egyedek pótlása és a bányák balesetmentesítése is. A kivitelezés augusztusban fejeződik be.
A Pilisi Parkerdő Zrt. az Európai Unió és a Magyar Állam közös finanszírozásában működtetett Közép-Magyarországi Operatív Program keretén belül, évek óta formálódó természetvédelmi programjának megvalósításához még 2008 őszén igen jelentős, 460.156.950 forint összegű vissza nem térítendő támogatást nyert. A „Parkerdő természetesen – Élő és élettelen természeti értékek megőrzését, rehabilitációját szolgáló beruházások” címet viselő program megvalósításának tervezett munkálatai az olykor mostoha időjárási körülmények ellenére is rendre befejeződtek.
A komplex program legfőbb célja a védett területek egyes élőhelyeinek védelme és rehabilitációja, ezen belül az idegenhonos erdőállományok őshonosra történő visszaalakítása, az invazívan terjedő bálványfa állományok visszaszorítása, a vizes élőhelyek rehabilitációja, valamint az élettelen természeti értékek állagának megőrzése.
A projekt Pilismarót és Dömös településeket érinti az esztergomi kistérségből.
*
Nemzetközivé vált az idei “Téli túra” Annavölgyön
Nem kisebb eseményre, mint az idei Téli túrára, jól beöltözött, lámpákkal felszerelt, vidám társaság gyűlt össze a Főtéren felállított karácsonyfa körül.
A 9 hónapos gyermektől kezdve a 70 évesig minden korosztály képviseltette magát. Mint az a regisztrációból kiderült, az idei túrán közel 300-an vettek részt. Érkeztek turisták Szlovákiából, Erdélyből, sőt még a tengeren túlról, az Egyesült Államokból is jött résztvevő, hogy megtehesse az Annavölgyről Dorogig tartó 8 kilométeres távolságot. Olyan is akadt a csoportban, aki a túra napján ünnepelte 60. születésnapját.
A polgármester köszöntője után elindultak hogy a Gete-hegyet megkerülve Csolnokra érjenek, ahol forró teával, forralt borral, lilahagymás zsíros kenyérrel vártak egy kis pihenőre. A sok gyaloglás után nagyon jól esett a vendéglátás.
A pihenő után elindultunk Dorogra a sötét erdőn át, ahol polgárőrök és fáklyás jelzések mutatták a helyes utat. Mián egy kellemes sétával eljutottunk Dorogra, tettünk egy kis pihenőt, majd megjöttek a buszok, hogy hazaszállítsák a résztvevőket.
*
Február 15-ig kérhették a HPV elleni oltást a dorogiak
Dorog Város Önkormányzat Képviselőtestülete a 168/2009.(X.16.). számú képviselőtestületi határozatában arról döntött, hogy a dorogi lakó- illetve tartózkodási hellyel rendelkező leánygyermekek részére, akik 2010. évben töltik be 12. évüket, önkéntes alapon térítésmentesen biztosítja a Humán Papillóma Vírus által okozott méhnyakrák hatékony megelőzésére szolgáló 3 oltási sorozatból álló oltóanyagot.
Az oltási program keretében felzárkóztató oltásokra is lehetőség nyílott a dorogi lakó, illetve tartózkodási hellyel rendelkező 9-15 éves fiúk és a 13 év feletti lányok, nők részére. Ők jelentős kedvezménnyel vehették igénybe a védőoltást. Az önkormányzat a SILGARD nevű, Humán Papillóma Vírus (HPV) elleni oltóanyagot vásárolta meg, mely a vírus 4 leggyakoribb típusával (6,11,16,18) szemben nyújt védelmet, így a nemi szervi szemölcsök, méhnyakrák és egyéb más daganatos betegségek ellen.
A felzárkóztató oltásban résztvevőknek (13 év feletti nőknek és 9-15 éves fiúknak) az oltóanyagot a háziorvosukkal vagy nőgyógyászukkal írathatták fel. A receptet a Szent Margit Gyógyszertárban (Dorog, Rákóczi u. 9.) kedvezményes áron válthatták be. Az oltási sorozatot hat hónap alatt kell beadni.
További megbízható információk a védőoltásról és a megelőzhető betegségekről a www.hpvinfo.hu oldalon olvashatóak.
*
Két dorogi sportoló is Európa Kupa győztes lett
Január 28-31. között rendezték meg Tökölön a VIII. Juhász Ferenc Nyílt Kempo Európa Kupát hat ország: Szlovákia, Románia, Ukrajna, Oroszország, Németország, Magyarország részvételével. A versenyen 54 csapat 603 nevezője mérte össze tudását: kempo, karate, kick box, thai box, judo, jiu jitsu, kung-fu, MMA résztvevőkkel. Városunk két versenyzője az Esztergom-kertvárosi Kempo Karate Klubból: Pokorni Milán felnőtt 76 kg-ban light contactban 1 helyen végzett és full contact-ban is első lett az összes mérkőzését KO-val nyerve. Testvére Pokorni Ádám is kiválóan szerepelt: light contactban a fölötte lévő súlycsoportot parádésan megnyerve 1. helyen végzett, full contactban szintén nem talált legyőzőre, és 1. helyezet lett.
Forrás: “Duna-Pilis-Gerecse” Vidékfejlesztési Egyesület, Dorogi HVI, umvp.eu
Új tűzoltóautó az Ipoly völgyében
2010. február 25.
Új tűzoltóautó az Ipoly-völgyben. Átadták a 12-es számú utat. Modernebbé válik a szobi Posta.
A Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület hírei.
Kutyás rendőrjárőrök Vácott
A Dunakeszi országos rendőrkutya-kiképző bázis és a Váci Rendőrkapitányság együttműködésének köszönhetően a jövőben havonta négy napon keresztül kutyás rendőrjárőrök ügyelnek a rendre Vácott.
Az egyenruhások gyakorlati továbbképzésük részeként lesznek majd városunkban. A négynapos terepmunka alatt a rendőrkutyás járőrök különböző helyszíneket és területeket is bejárnak a városban – ezzel is javítva a közbiztonságot.
Mint azt Latorovszky Gábor, váci kapitányság-vezető az Elektro Szignál Televízió híradójának elmondta: a kiképzés utolsó hete az úgynevezett gyakorlati kiképzés időszaka és az együttműködésnek köszönhetően, a váci rendőrkapitányság területén hajtják végre ezt a gyakorlatot. Ezzel is növelni tudják a rendőri létszámot. Természetesen ez gyakorlat is egyben és nem csak intézkednek a rendőrök, hanem beállítanak különböző szituációkat és a kutyákat gyakoroltatják
Forrás: vac.hu
*
Új tűzoltóautó teljesít szolgálatot az Ipoly völgyében
Az Önkéntes Tűzoltóság gépjárműfecskendőt és rohamcsónakot kapott a szakmai és technikai fejlesztések során. Mint azt a tűzoltóparancsnok, Simon Krisztián elmondta: a Tűzoltóság működési területe 2010 január 1-től Ipolydamásd település és közigazgatás területével bővült. Az új eszközökről és a járművekről részletesebben a Vámosmikolai Tűzoltóság weboldalán olvashatnak.
*
Átépítik a szobi Postát
Szobon az Árpád utca 4. szám alatti Posta hivatalt korszerűsítés miatt ideiglenesen áthelyezték. Jelenleg folyik az új berendezések beüzemelése: vonalkód-leolvasóval ellátott számítógépes rendszert telepítenek, csekk hitelesítésére szolgáló berendezéssel is bővül az eszközpark. A mai kor elvárásainak megfelelő eszközök telepítésén túl az épület belső tereit is felújítják, a Posta bejáratát pedig akadálymentesítik.
*
Van igény a Szobi Szakorvosi Rendelőintézet működtetésére
A Szobi Szakorvosi Rendelőintézet 2009 novemberében kistérségünk településeire egy kérést juttatott el, mert a rendelőintézet napi működése veszélybe került az alulfinanszírozás miatt. Fontosnak érezzük az intézmény fennmaradását, mert igen sok beteg veszi igénybe az általunk nyújtott szolgáltatásokat. Az intézet kérésére 2010. január 10-ig 496.300.-ft összegű támogatás érkezett a térség lakóitól.
*
Felhívás
A Börzsönyvidéki Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola Alapfokú Művészetoktatási és Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézmény Fekete István Általános Iskola, Napsugár Napközi Otthonos Tagóvoda Bölcsődéjében megüresedett férőhelyekre 2009/2010-es nevelési évben a második életévüket betöltött gyerekek jelentkezését azonnal várjuk.
A felvételi kérelmeket az intézmény igazgatójához kérjük beadni.
A felvétel a beérkezés sorrendjében történik.
Járik Izabella igazgató
*
Átadták a forgalomnak a 12-es számú utat
Kárpáti Zsuzsa a Szobi HVI Címbirtokosa és a Pest Megyei Közgyűlés tagjának segítő közreműködése révén elkészült a 12. számú út, amelynek átadására 2010. január 26-án került sor Vámosmikolán.
Az átadáson Varjú László fejlesztési ügyekért felelős államtitkár is részt vett.
*
Eboltások a 2010. évben
A szobi állatorvos értesíti az ebtartókat, hogy az ebek kötelező veszettség elleni védőoltását március hónapban végzi, a Dunakanyar kisállat rendelőben. Amennyiben az engedély megérkezik Ipolytölgyes, Letkés, Ipolydamásd, Zebegény községekben összevezetéses oltás is lesz, a kijelölt oltási helyeken. Az oltás minden 3. hónaposnál idősebb kutyára kötelező.
Forrás: Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület, Szobi HVI, umvp.eu
A piac korszerűsítésére pályázik Nagykőrös
2010. február 25.
ÚMVP értékelő workshop Gödöllőn. Piac-korszerűsítési tervek Nagykörösön. Kiváló Magyar Élelmiszer védjegy az Újszilvási termékeknek.
A GERJE-SZTŐK Helyi Vidékfejlesztési Közösség Egyesület hírei.
Kiváló Magyar Élelmiszer védjegy az újszilvási termékeknek
Újszilvási termékek is viselhetik ezután a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyet. A Foodapest szakkiállítás keretében Gráf József agrárminiszter nyújtotta át az erről szóló tanúsítványt a Bertók Méhészetnek, a Bolyhos és Fia Pálinkafőzdének és a Szilváshús Kft-nek. Mindhárom vállalkozó több terméke is kiérdemelte a csak szigorú feltételek teljesítése után elnyerhető elismerést.
A bíráló bizottság ezúttal 20 cég majd 100 termékét értékelte a védjegy viselésére alkalmasnak. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium 1998-ban hozta létre a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyet, a programot a kezdetektől fogva az Agrármarketing Centrum koordinálja. Az azonban szinte egyedülálló, hogy egy település három vállalkozása is elnyerje a védjegyet. Az ünnepségen a Bertók Méhészet, a Bolyhos és fia pálinkafőzde és a Szilváshús Kft. vehették át a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyről szóló tanúsítványt. Az újszilvási vállalkozások összefogását jellemzi az a közös ajándék is, amelyet a település polgármestere nyújtott át a díjátadó prominens vendégeinek és szervezőinek. Gráf József miniszter elmondta: túl kell lépni azon, hogy mindenki csak a saját termékét akarja bemutatni, egy térséget kell a középpontba helyezni ezért is szép gesztus az újszilvásiaké.
„Ilyen eredményes és ilyen jó összefogást – mert tudom, hogy Újszilváson remek péktermékek is vannak, meg más típusú élelmiszerek –, vagy ilyen jó megjelenést, ahol a térség vállalkozóit el tudják adni termékeiket, nagyon keveset láttam az országban. Nagyon örülök neki, a mai nap legnagyobb meglepetése volt számomra” – mondta Gráf József Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Miniszter. Az agrártárca vezetője hangsúlyozta: azért kap egyre nagyobb szerepet ez a védjegy, mert egyre fontosabb az emberek számára az állandó minőség, az egészséges alapanyagok. A Kiváló Magyar Élelmiszer védjegy pedig egyebek között ezt is garantálja. Az előzetes bírálás után is folyamatosan ellenőrzik a termékek minőségét.
„Sokszor mondtam már, hogy ezek a kreatív vállalkozások lendítik fel a települést és visznek bennünket előre. Hiszen most már elmondhatjuk, amellett, hogy komlótermesztésben egyedülállóak vagyunk, itt készül az ország legjobb pálinkája, a nem város kategóriában mi vagyunk az elsők, ahol három vállalkozó terméke is elnyerte a védjegyet” – fogalmazott Petrányi Csaba, Újszilvás polgármestere.
Forrás: ctv.hu
*
ÚMVP értékelő workshop Gödöllőn
A GERJE-SZTŐK Helyi Vidékfejlesztési Közösség Egyesület is részt vett a január 22-i Gödöllőn megrendezett ÚMVP értékelő workshopon. Dr. Tóth Tamás dékán helyettes (SZIE GTK) megnyitó beszéde után Dr. Forgács Barnabás (FVM) és Vulcz László(MVH) tartott előadást. A workshop délutáni programja szekcióülés volt, az „A” szekcióban az ÚMVP I. tengelyének értékelése, a „B” szekcióban pedig az ÚMVP III. tengelyének értékelése történt meg. A program összevont szekcióval zárult.
*
Lendvai Ildikó Nagykőrösön
Nagykőrösre látogatott Lendvai Ildikó, a szocialista párt országos elnöke, majd Kecskeméten tartott lakossági fórumot és tájékoztatót.
Baráti körben, zártkörű rendezvény keretében találkozott a nagykőrösi szocialistákkal és szimpatizánsaikkal csütörtökön Lendvai Ildikó, majd Kecskeméten tartott tájékoztatót. Az elnök asszony hangsúlyozta: büszkék lehetünk az elmúlt nyolc év eredményeire. Mint mondta, voltak hibák, de e mellett nincs olyan város, település, amely ne fejlődött volna,vagy ne változott volna az arculata.
*
Civilek vendégségben
Az abonyi Civil Összefogás Társasága (CÖT) az elmúlt év végén kedves meghívásnak tett eleget. A vecsési Városi Nemzeti Szövetség (VNSZ) viszonozta korábbi meghívásunkat és egy tartalmas beszélgetéssel összekötött vacsorával vártak minket.
A találkozó hivatalos részének bevezetéseként Szabó Attila elnök úr elmondta, egyre nagyobb szüksége van az országnak a nemzeti érzelmű és értelmű összefogásra. Kellenek a közösségért tenni akaró civil szervezetek, egyesületek. Legyen szó a nemzeti hagyományok ápolásáról, vagy akár a közbiztonság megszilárdításáról. A VNSZ egyre szaporodó tagszervezetei közül a budapesti XI. kerület képviseltette magát az összejövetelen. A rendezvényt jelenlétével megtisztelte Vecsés város polgármestere és alpolgármestere is. A CÖT képviseletében – természetesen megköszönve a meghívást – segítséget ígértünk és kértünk a működés során felmerülő, nagyobb létszámot igénylő feladatok végrehajtásához. A jelenlévő szervezetek a megbeszélésen a kölcsönös segítségnyújtásról és az együttműködésről állapodtak meg.
A megbeszélés nem hivatalos részét egy igazán pompás vacsora elfogyasztása, majd baráti beszélgetés jelentette, mely egészen a kora hajnali órákig tartott. Vendéglátóink azzal engedtek utunkra bennünket, hogy üdvözletüket és újévi jókívánságaikat tolmácsoljuk a távollévő tagjaink és hozzátartozóik felé.
*
Korszerűsítenék a nagykőrösi piacot
Régóta szeretné korszerűsíteni a Kálvin téri piacot a nagykőrösi önkormányzat.
Korábban az eladás is szerepelt a tervek között, de befektető hiányában most pályázat útján szeretnék fejleszteni a vásárteret. A tervek szerint irodákat, szociális helységeket hoznának létre, új burkolatot kapnának a közlekedő utak, valamint tető kerülne az őstermelői asztalok fölé. A tervezett fejlesztés költsége 71, 5 millió forint, amelyből a város által biztosított önerő 16, 5 millió forint. A pályázathoz a saját forrást az ez évi költségvetésből biztosítja a város.
Mivel a Kálvin téri piacon más települések őstermelői is árusítanak, valamint vásárolnak, ezért a fejlesztés megvalósításához a város együttműködési megállapodás megkötését kezdeményezte Kocsér és Nyársapát polgármesterével, akik egyetértettek a piac korszerűsítésének szükségességével.
*
Számítógép a várvági óvodában
Játékos formában ismerkednek az informatika alapjaival az Örkényi úti óvodások.
A Várkonyi iskola ugyeri tagintézményei az OEP-től kaptak 13 leselejtezett, de jó állapotban lévő számítógépet. Ebből egy került az óvodába. Az óvodapedagógusok a számítógép hasznos oldalát szeretnék megismertetni a kicsikkel. Egy hónapja érkezett meg ez a gép az Örkényi úti óvodába. Azóta játékidőben óvónők segítségével ismerkednek a szerkezettel a kicsik. Cél, az alapok elsajátítása és nem az, hogy a számítógép rabjává váljanak a gyerekek.
„Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy a számítástechnika korában a gyerekek már óvodás korban megtanulják használni, és ne csak játsszanak rajta. Azt szeretnénk, hogy a gyerekek megtanulják: hogyan tudnak másféleképpen kommunikálni, információhoz jutni” – mondta Téren Gyöngyi.
A számítógéphez fejlesztő programokat szerzett be az óvoda. Most éppen a Manó sorozat segítségével ismerik meg a négy évszakot az óvodások. Csoportosítanak, párosítanak, sorba rendeznek – mindezt játékos formában. A gyerekek nagy örömmel fogadták az új berendezést és lelkesen használják is.
„Mióta beindítottuk a számítógépet, állandó a géphasználat. Játékidőben használhatják a gyerekek. A későbbiekben tervezzük, hogy az évszakokhoz kapcsolódó fotókat készítünk és felrakjuk őket a gépre és bekapcsoljuk ilyen módion a foglalkozásba” – tette hozzá Téren Gyöngyi. Ez persze nem azt jelenti, hogy a hagyományos játékok háttérbe szorulnak a ceglédi óvodában.
Forrás: cegled.hu
*
Nem lesz strand a nyárra Nagykőrösön
Elhúzódhat a vita a nagykőrösi önkormányzat és a strand megépítését vállaló cég között. Úgy tűnik, hogy még az idén nyáron sem ugrik senki fejest a tervezett vízi komplexumba.
A Czira Szabolcs vezette képviselő-testület 2007. augusztus 30-án kötött adásvételi szerződést az egykori strandfürdő több mint egy hektáros területére a fővárosi székhelyű Spring Project Kft.-vel. Ebben a vevő vállalta, hogy ötven éven keresztül továbbra is fürdőként fogja üzemelteti az ingatlant, illetve, hogy a jogerős építési engedély kézhezvételét követően másfél éven belül biztosítja a nyári, vagyis a szabadtéri fürdőzés lehetőségét. További másfél éven belül pedig megteremti a téli sportolás lehetőségét egy fedett uszoda megépítésével.
Az első másfél ez év január 2-án járt le és strand még messze van a megvalósítástól.
2009. október 19.-én a Spring Project Kft. építési engedélymódosítást nyújtott be a nagykőrösi önkormányzathoz, amely szerint a vállalt, fedett úszómedence az épületből kikerülne, helyette rehabilitációs terem létesülne. A Spring Project Kft. ügyvezetője, Bábel Tibort azt mondta, a beruházás csúszásának elsődleges oka az volt, hogy a strandnak időközben lejárt a vízjogi engedélye, arról őt az önkormányzat nem értesítette, ennek hiányában pedig az építkezést nem tudták megkezdeni. Az engedélyeket a múlt év nyarára tudták beszerezni, ekkor azonban azért nem kezdték meg a munkálatokat, mert megjelent egy pályázat, amelynek október volt a beadási határideje. Ha viszont elkezdik az építkezést, akkor jogosulatlanná válnak a támogatásra. A vállalkozó szerint a tizennyolc hónapos megépítési időt a vízjogi engedély kiadásától, vagyis múlt év nyarától kell számolni. Ez az idő még plusz egy évet jelent.
A testület végül a jogi út mellett maradt, mert megbízták az önkormányzat ügyvédjét a szerződéssel kapcsolatos feladatok teljes körű feladatok ellátásával. Az önkormányzat – amennyiben a strandfürdő üzemeltetési feltételei nem lesznek adottak 2010 végéig – élhet a visszavásárlási jogával is, amely kiterjed a vállalkozó által kialakított új ingatlanokra is.
*
Böllérverseny Kőröstetétlenen
Abonyi győztese lett a február 6-án, Kőröstetétlenen megrendezett Böllérversenynek.
Összesen tíz csapat indult az immár második ízben megrendezett versenyen. A jókedv, móka, vidám hangulat átszőtte az egész napot. Látogatók is akadtak szép számmal, becslések szerint mintegy hatszázan érkeztek. Két híres abonyi vendéglős, Mészáros István és Fekete Tibor kóstolták az ínyenc ” malacságokat “. Csak a sorszámot ismerték, így nem sejthették előre, hogy két abonyi is a dobogóra jut.

Első lett a Reiffeman autószerviz, második az Izidor és csapata, Jászkarajenőről, harmadik a Városunk Fejlődéséért Alapítvány Abonyból, melynek tagja a jelenleg a kőröstetétleni jegyzői posztot betöltő Varga Sándorné, Abony korábbi jegyzője is. A rendezvényen a Ceglédi Rendőrkapitányság is nagy erőkkel vett részt. Nos, ezúttal nem szolgálatban lévőként, hanem azért, mert ők is indultak csapatukkal. Ambrus Zoltán alezredes, kapitányságvezető és Pintér Gábor, Abony őrsparancsnoka személyesen munkálkodtak a csapat sátrában.
Pásztor Imre polgármester elmondta, nem akarják üzleti alapokon működtetni a rendezvényt és ezért nem volt büfé a területen. Ennek ellenére nem kellett éhen és szomjan maradnia senkinek, hiszen a csapatok kóstolókat és italokat is osztogattak. Sőt, a csapatok különféle húskészítményeket is felajánlottak a Vöröskereszt számára. Mintegy harminc kilogrammnyi élelmiszert oszthattak szét a rászorulók között a nemes gesztusnak köszönhetően. Egy biztos: jövőre ismét lesz böllérverseny.
Forrás: korostetetlen.hu
*
Kőrösi karatekupa
Február 6-án rendezte meg a Nagykőrösi Kyokushin Karate Klub meghívásos versenyét.
Íme, a nagykőrösi helyezettek névsora.
GYERMEK I. korcsoport fiú kategóriában ELSŐ helyezést ért el, Kasza Dávid magasabb súlycsoportban Farkas Csaba, valamint Halasi Zsolt 3. helyen zárt.
GYERMEK II. korcsoport fiú kategóriában harmadik helyezést ért el B. Deák Richárd, magasabb súlycsoportban első helyezést ért el Sugár Dávid, ugyanitt a harmadik helyet Tóth Keve szerezte meg.
GYERMEK I. leány kategóriában Kiss Hajnalka 3. helyezést ért el. GYERMEK II. leány kategóriában Tóth Csenge 3. helyet, magasabb súlycsoportban Tajti Bianka diadalmaskodott.
FELNŐTT női B. kategóriás formagyakorlatban Kiss Vivien harmadik, míg FELNŐTT C. férfi kategóriában Varga László 2. helyet szerezte meg.
SERDÜLŐ fiú formagyakorlatban második Kőházi Keve, harmadik ugyan ebben a kategóriában Erdei Tamás. SERDÜLŐ női formagyakorlatban Kiss Vivien 2. helyen zárt.
GYERMEK II. fiú kategóriában második Kasza Dávid és 3. Erdei Ádám.
GYERMEK II. leány kategóriában II. Lakatos Fanni, harmadik helyen Bene Brigitta végzett. Újdonság volt a versenyen a gyermek fiú és leány “0″-ás korcsoport, ahol sajnos helyezést a kőrösiek nem értek el.
A nagykőrösi fiatalok jól helyt álltak, és öregbítették klubunk hírnevét.
Forrás: GERJE-SZTŐK Helyi Vidékfejlesztési Közösség Egyesület, hetihirek.hu, umvp.eu
Feldolgozás alatt a III. tengelyes pályázatok
2010. február 24.
Tizenhat pályázat az ÚMVP III. tengely 4 jogcímére. Példaértékű felújítás a rédei iskolában. Egészségházra pályázik Súr.
A Bakonyalja-Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület hírei.
Új iskolában tanulnak a rédei diákok
Az öltözőktől a tantermekig minden megújult. Az iskola multifunkcionális, vagyis több célra használható termében korszerű körülmények között zajlik majd a jövőben az oktatás.
A felújított és kibővített Móra Ferenc Általános Iskola ünnepélyes átadásán Hiller István oktatási és kulturális miniszter, Keleti György országgyűlési képviselő, Futó Lajos, a Kisbéri Többcélú Kistérségi Társulás alelnöke, a társuláshoz tartozó települések polgármesterei, jegyzői együtt osztoztak a rédeiek örömében.
Hiller István beszédében példaértékűnek nevezte azt az összefogást, amely a kisbéri kistérségben létrejött, s amely az iskolák felújítására szolgáló pályázat elnyerésében is kulcsszerepet játszott. „Egész életre meghatározó a gyerekek számára, milyen körülmények között szerzik meg az életben való boldoguláshoz szükséges tudást” – hangsúlyozta az oktatási és kulturális miniszter. Egyúttal emlékeztetett arra, hogy napjainkban a kormány 105 milliárd forintot költ az oktatás infrastrukturális fejlesztésére, mely pénzből több száz iskola újulhat meg.
Keleti György, országgyűlési képviselő kiemelte: példátlan, hogy egy kistérség és az annak nevet adó település is nyertes lett az alapfokú nevelési-oktatási intézmények infrastruktúrájának fejlesztésére kiírt pályázaton. „Ugyanakkor így biztosítható, hogy a térségben az alap és a középfokú oktatás azonos színvonalú feltételek között történhessen” – mutatott rá Keleti György, akinek választókerületében összesen 3,2 milliárd forint értékű iskolafejlesztésre kerül sor.
Futó Lajos, a Kisbéri Többcélú Kistérségi Társulás alelnöke köszönetet mondott mindazoknak, akik a beruházás lebonyolításában részt vettek. Elmondta, szinte rekordidő alatt készült el a teljes egészében akadálymentesített, korszerű, napjaink technikai színvonalának megfelelő iskola. Pölöskei József polgármester korszakos eseménynek nevezte az iskola átadását a település életében. Utalt rá, hogy a beruházás sikerében kétkedőket a leghatásosabb érvvel, az felújított és kibővített iskolával győzték meg.
Az egyházak képviselői megáldották az iskolát, majd Volf Árpád iskolaigazgató átvette az épület kulcsát. Az ünnepélyes szalagátvágást követően a jelenlévők megtekinthették az épületet, az osztálytermeket, köztük a számítógép termet is, ahol már minden készen áll arra, hogy az informatika világában jártasságot szerezzenek a rédei diákok. Az akadálymentesítés jegyében az emeletre lift vezet fel, amely a település történetében az első ilyen szerkezet.
Forrás: www.bakonyalja.hu
*
Egészség-prevenciós mozgalom Kisbéren
Kisbér Város Önkormányzata 2009 őszén egészség-prevenciós mozgalmat indított. Ennek keretében oltási programot kezdeményeztek a helybéli 12 éves kislányok egészségének megőrzése érdekében, méhnyakrák és nemi szervi szemölcs ellen. Ezen kiemelten támogatott korcsoport számára az Önkormányzat térítésmentesen biztosítja a 3 oltásból álló vakcina- sorozatot – amennyiben a szülő igényli azt.
Az oltási programot a 4 komponensű Humán Papillomavírus vakcinával (6, 11, 16, 18-as) végzik, amely a méhnyakrák mellett a nemi szervi szemölcsök ellen is megfelelő védettséget nyújt.
A lakosság kezdeményezésére az Önkormányzat úgy határozott, hogy kibővíti a HPV elleni egészség-prevenciós programot, melynek keretében azok a helybéli lakosok, akik nem tartoznak a kiemelten támogatott korcsoportba, de az orvosi indikációnak megfelelő életkorúak (lányok és felnőtt hölgyek, továbbá 9-15 év közötti fiúk is) a program keretében jelentős árkedvezménnyel juthatnak hozzá a 4 komponensű védőoltáshoz a kijelölt gyógyszertárakban, orvosi vény ellenében.
Forrás: www.kisber.hu
*
Összesítették a Bakonyalja-Kisalföld kapuja akciócsoporthoz beérkezett III. tengelyes kérelmeket
2009. december 20-án lezárult az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) III. tengelye keretében az akciócsoport területén meghirdetett 4 jogcím benyújtási határideje. Az Egyesület munkaszervezete és az illetékes Helyi Vidékfejlesztési Irodavezetők számos személyes konzultációt bonyolítottak le a kérelmek sikeres benyújtása érdekében. A nem horizontális 4 jogcímre összesen 16 db. kérelem érkezett, 198 183 808 összesen forint támogatási igénnyel. Örvendetes a Mikrovállalkozások létrehozása, fejlesztése terület 7 db-s kérelem aránya.
Köszönjük mindenki megtisztelő érdeklődését, amit az ÚMVP 3-as tengelyének nem horizontális intézkedései iránt tanúsítottak.
A pályázatok benyújtóinak javasoljuk, hogy sokkal jobban éljenek a munkaszervezet vidékfejlesztői munkatársai által nyújtott segítséggel és tanácsokkal, hiszen így nemcsak magasabb színvonalú anyagokat tudnak benyújtani, de az elbírálási idő is lerövidíthető.
Január közepén kezdődött meg a pályázatok iktatása. Amennyiben az ügyintézői felület rendelkezésünkre áll majd, megkezdjük a kérelmek irathű rögzítését, valamint az ügyintézést.
A teljesített hiánypótlásokat követően az értékelhető kérelmekre befogadó levelet, a kiírásnak meg nem felelő kérelmekre pedig elutasító határozatot küldünk.
Ezt követően értékeljük a kérelmeket, majd a munkaszervezet vezetői, és az MVH felülvizsgálatok után kialakult rangsor alapján, az egyesület döntéshozó testülete határozza meg a minimális ponthatárt. Ez alapján megállapítjuk, hogy mely kérelmek nyernek támogatást.
Döntést jogcímenként hozunk, a kérelmek feldolgozását pedig az alábbi sorrendben tervezzük: mikrovállalkozások fejlesztése, turisztikai fejlesztések, falufejlesztés, vidéki örökség megóvása.
A maradék keret a 2010. májusi kérelem beadási időszakban nyílik újra meg.
Kontics Monika
munkaszervezet vezető
*
Elnököt választottak a kisbéri kistérségben
Rendkívüli, zárt ülést tartott január 27-én a Kisbéri Többcélú Kistérségi Társulás tanácsa.
A kisbéri Városháza nagy tanácskozótermében megtartandó ülésnek egyetlen napirendi pontja az elnökválasztás volt. A megjelent polgármesterek minősített többséggel Pölöskei József, rédei polgármestert választották a Kisbéri Többcélú Kistérségi Társulás (KTKT) elnökévé. A tanácsülésen dr. Udvardi Erzsébet, kisbéri polgármester lemondott a tanácsban betöltött alelnöki posztjáról.
Pölöskei József, a tárulás elnöke elmondta, hogy bár egy alelnökkel is működhet a társulási tanács, két héten belül sor kerül új alelnök választására a KTKT-ban.
*
Emléktáblát kapott az egykori kisbéri ménesigazgató
Ruisz Gyula emléktábláját dr. Péterfalvi Attila, az Országgyűlési Biztosok Hivatalának vezetője leplezte le.
Ruisz Gyula kisbéri ménesigazgató volt, rendszeresen publikált mezőgazdasági szaklapokban, megyei értesítőkben, országos napilapban jelentek meg tanulmányai, az 1906-ban kiadott Magyarország Vármegyéi című sorozatnak is társszerzője volt. Minden város életében van egy fontossági sorrend, s Ruisz Gyula is sokat tett Kisbérért. „Mi ezentúl minden a születésének és halálának évfordulóján megemlékezünk rá” – mondta el Riez Gyula, a kisbéri Batthyány Műemlékegyüttes Védelmében Alapítvány vezetője.
– Miért éppen most ünnepeltek?
– Ruisz Gyula 1930. január 27-én halt meg, és 1857. február 10-én született. Az avatásra hivatalos volt a hetvenes éveiben járó dédunokája, Pallosné Varga Zsuzsanna, de betegsége miatt nem tudott eljönni. Elküldte a beszédét, amelyben arról is olvashattunk, hogy 1926-ban a múzeum megvásárolta Ruisz Gyula könyvtárát, benne egy Gazdaságtörténeti Repertórium című kézirattal, s ebből az összegből vásárolta meg a Kossuth Lajos utcai házat, ahol Kornélia lánya öt gyermeke nevelkedett. A család megígérte, hogy tavasszal elültetnek egy fát az udvarban.
– Mi az alapítvány következő programja?
– Március 13-án nyílik a második Én falum öröksége című gyerekrajz pályázatunkból egy kiállítás, április 3-án a kisbéri származású, Párizsban dolgozó André Mészáros műveiből. Ő öt éve halt meg, az első hazai kiállítását tavaly rendezték meg.
Forrás: kemma.hu
*
Súr egészségház kialakítására pályázott
Az önkormányzat egészségház kialakítására adott be pályázatot Európai Uniós forrásra. Az egészségház a településközpontban található volt napközi épületének átépítésével valósulna meg.
Az új épületben kapna helyet az orvosi, fogorvosi, védőnői rendelő, szociális tanácsadói iroda, házi segítségnyújtási szolgálat irodája. Terveink szerint kialakításra kerülne egy egészségfejlesztési központ, ahol különféle szűrővizsgálatoknak tudnánk helyszínt biztosítani, illetve preventív célzattal egészségmegőrzés és életvitel témakörben előadások kerülhetnének megtartásra. Az egészségház kialakításával:
* használaton kívüli, leromlott állapotú épület kerül felújításra a faluközpontban
* felszabadul két önkormányzat ingatlan, amelyek forgalomképesek
* az egy korszerű épület fenntartása, üzemeltetése gazdaságosabb, mint a régi technológiával épült, rozoga nyílászárós két épületé
* eleget tudunk tenni a jogszabályi előírásoknak amelyek a rendelők előírásaira vonatkoznak
* és nem utolsó sorban egy szép, korszerű, minden igényt kielégítő egészségügyi létesítmény állhat a lakosság szolgálatára
A 66 millió forintos felújítás keretében 10 millió forint értékű orvosi eszközbeszerzést is tervezünk megvalósítani és a várótermi bútorokat újakra cserélni.
A pályázati kiírás értelmében a beruházás összköltségének 10%-át saját forrásból kell biztosítanunk, így önkormányzatunk 6 millió forint önerőt vállalt. Az önerő fedezetét a felszabaduló, kiváltott ingatlanok adhatják. A fenntartásból eredő költségmegtakarítás hozzájárulhat önkormányzatunk hatékony gazdálkodásához.
2010. január 18-án benyújtott pályázatunkról várhatóan március végéig születik döntés, ezt követően kerülhet sor a kivitelező kiválasztására közbeszerzési eljárás keretében. Az építési munkálatok optimális esetben 2011 tavaszán kezdődhetnek meg.
Forrás: sur.hu
*
“Dunarégiós Projekt”: Komárom-Esztergom megyei stratégiai elképzelés
Február 2-án a Komárom Város Polgármesteri Hivatal Nagy tanácstermében “Dunarégiós Projekt” címmel hangzott el a megyére vonatkozó stratégiai elképzelés a Területfejlesztési Tudományos Egyesület előterjesztésében.
Az előterjesztés előtt bemutatásra került Komárom-Esztergom megye területfejlesztési koncepciója a Duna térséget érintő elképzelések tükrében, a Megyei Területfejlesztési Tanács elnöke tájékoztatójában. Komárom város polgármestere, Zatykó János a Komárom-Komárno együttműködési lehetőségeit fejtette ki a projekt vonalán. Hozzászólások, javaslatok hangzottak el a határmenti együttműködésre vonatkozóan.
Forrás: Bakonyalja-Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület, Kisbéri HVI, Komáromi HVI, umvp.eu
Befejeződött az útfelújítás Badacsonytomajon
2010. február 24.
Átadták a felújított orvosi rendelőt Szigligeten. Interaktív játszóház a Balatonról. Borturisztikai rendezvényekről egyeztettek Badacsonyban.
A Tapolcai HVI hírei.
Játékosan a Balatonról – Szórakoztatva tanít a játszóház
Új, interaktív játszóházban ismerkedhetnek a tapolcai és környékbeli gyerekek a Balaton és térsége gazdag élővilágával.
A különleges játszóházhoz a Balaton Fejlesztési Tanács hozzávetőlegesen kétmillió forintos pályázati támogatásával és 20 százalékos önerővel jutott a város. Tapolcán kívül további 11 Balaton környéki település nyert a játszóház-pályázaton. A 26 különféle elemből álló installációt a Tamási Áron Művelődési Központban adták át a gyerekeknek.
Marton József alpolgármester megnyitóbeszédében elmondta, a játék interaktív módon, kézzelfoghatóan segít a gyerekeknek megismerni a tavat, annak és környékének növény- és állatvilágát.
„Bízom benne, hogy a játék idővel minden tapolcai iskolába eljut, hogy bárki kipróbálhassa, akit érdekel. Reményeim szerint olyan információkat képes adni nektek, amelyeket a tanulás során is hasznosíthattok” – hangsúlyozta az alpolgármester a diákokhoz fordulva, majd velük együtt kipróbálta az egyik játékot.
*
Pályázatból újult meg az orvosi rendelő Szigligeten
Megszépült, és több szempontból is átalakult orvosi rendelő fogadja a betegeket Szigligeten. Megtörtént az épület akadálymentesítése is.
Hivatalosan is használatba vehették a község megújult orvosi rendelőjét a betegek. A tető új borítása készült el elsőként, tavaly pedig átalakították az épületet és kibővítették a műszerállományt. A korábban tapasztalt (műszerezettség, valamint energiatakarékossági és esélyegyenlőségi szempontok vonatkozásában jelentkező) hiányosságok kiküszöbölésére az önkormányzat pályázatot nyújtott be a Közép Dunántúli Operatív Program „Egészségügyi szolgáltatások, fejlesztések” című pályázatra. A sikeres pályázatnak köszönhetően a költségek 89 százalékát (5,3 millió forint)a támogatásból sikerült fedezni, míg a fennmaradó pénzösszeget saját forrásból biztosította a község.
Áthelyezték a bejárati ajtót az utcafrontra, megszüntetve azt az áldatlan állapotot, hogy a rendelőt egy magánszemély tulajdonában lévő ingatlanról közelítették meg eddig a betegek. Az energiatakarékosság jegyében kicserélték a rosszul záródó fémkeretes ablakokat és a radiátorokat is. Az építkezés kiterjedt továbbá egy mozgássérültek részére kialakított bejáró, és egy általuk igénybe vehető vizesblokk létesítésére. A projekt másik pillére a gyógyászati eszközpark felújítása volt. Beépítettek egy új belgyógyászati vizsgáló ágyat, megvásároltak egy defibrillátort, egy nővértáskát, egy sürgősségi táskát, Laryngeális tubusokat, az adattárolást pedig az újonnan beszerzett számítógép könnyíti meg.
*
Vendégcsalogató pincék
A badacsonyi borászok január közepén a Léránt-pincében kötetlen beszélgetés keretében megvitatták az idei évi borturisztikai rendezvények terveit és a tavalyi tapasztalataikat.
A megjelent borászokat Léránt Károly házigazda köszöntötte, majd Fodor József, a városi művelődési központ és könyvtár igazgatója, a rendezvények főszervezője számolt be a tavaly megrendezett Folyékony szerelem című rendezvényről, a borhetekről és a szüreti programokról. Ezek együtt a közvélemény-kutatás szerint mintegy 50-60 ezer látogatót vonzottak.
Az elképzelések szerint idén május 22-23-án szervezik meg a városnapot, amelyet összekötnek gyermeknapi programokkal is, majd július 17-től augusztus 1-jéig tartanak a Badacsonyi borhetek. A Badacsonyi fényvarázs című rendezvényt augusztus második felében szervezik meg. A külföldi látogatókat is vonzó Badacsonyi szüret szeptember 10-12. között lesz látogatható. A szezont az októberi Nagy Imre-emlékszüret eseményeivel hosszabbítják meg. A borászok és a művelődési ház együttműködése eredményeként még több vendéget várnak.
A megbeszélések márciusban tovább folytatódnak. Az együttműködésben a Borbély Családi Pincészet Kft., az Imre Borpince, a Varga Pincészet Kft., a Bazalt Borház Kft., a Szent György Pince, az Első Magyar Borház Szeremley Birtok Kft., az Istvándy és Társai Kft., a Léránt-pince és a nemesgulácsi Kovács Pincészet, Csanádi Pincészet Bt., a Sipos Borház Kft., a szőlészeti és borászati kutatóintézet, Málik Zoltán, a Fischer Borház és a Weller Borház vesz részt.
*
Régi álom vált valóra Badacsonytomajon
Január 26-án átadták a megújult Sport utcát, amely 12,5 millió forintból készült el. A pályázati programot záró ünnepségen Krisztin N. László polgármester elmondta, hogy a közelmúltban a környék szinte összes utcája megújult, csak ez az egy maradt ki.
Sall Csaba, a beruházásokért felelős alpolgármester hozzátette, hogy második nekifutásra sikerült megoldani a problémát. A település egyik fontos gyűjtő útja kátyús, repedezett és keskeny volt. A 142 méteres utca a korábbi négy méter helyett ma már hat méter széles, szegélyt kapott, alatta csapadékvíz elvezetés készült gyűjtő és tisztító aknákkal, vízfogóval. Mellette pedig 19 parkolóhely épült, 80 négyzetméter füvesítést, fásítást végeztek. Mindehhez hetven százalékos támogatást nyújtott az Európai Regionális Fejlesztési Alapból a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács (KDRFT). A Tanács elnöke, Pál Béla úgy fogalmazott, a város büszke lehet a fejlődésére. A hárommilliárdos keretből, amelyet belterületi utak felújítására írtak ki, tíz kilométernyi a megyében valósult meg. Annak egy része a badacsonytomaji Sport utca. „A város egyik legsikeresebb négy évét élte meg az elmúlt időszakban a fejlesztések révén. Nagy szerepe volt ebben az önkormányzat képviselőtestületének, Lasztovicza Jenő országgyűlési képviselőnek és Lévai Józsefnek, a megyei önkormányzat tagjának. Badacsonytomaj a lakosság számához képest aránytalanul nagyobb fejlesztési lehetőséget kapott. A több, mint 700 milliós vissza nem térítendő támogatás 1,2-1,5 milliárd értékű fejlesztés megvalósítását segíti. Egészségház épült, megújul a városközpont, az iskola, a kilátó, panzió bővülhet. Önerőből minderre nem lett volna lehetőség, de a polgárok támogatására is szükség volt” – mondta Pál Béla.
Krisztin N. László polgármester emlékeztetett rá, hogy bár régóta ígérték a lakóknak, hogy elkészül a Sport utca felújítása, de saját forrásból nem valósulhatott meg. Pályázati lehetőségre kellett tehát várni. Lasztovicza Jenő leszögezte: a cél, hogy a térség lehetőleg minél több fejlesztési lehetőséghez jusson, az emberek otthon érezzék magukat. Kifejezte örömét a badacsonytomaji fejlesztések kapcsán, majd megjegyezte: a kincsek, azaz a közművek és az utak sok esetben nem láthatóak, hiszen vagy a föld alatt húzódnak, vagy azokon járunk. „Hiányukat azonban megéreznénk. Becsülni kell tehát azt, amit elérhettünk az elmúlt időszakban” – hangsúlyozta az országgyűlési képviselő. Horváth Tihamér, a kivitelező Horváth-Ép Kft. képviseletében köszönte a lehetőséget, a támogatást és a lakók türelmét.
*
Emlékkoncert Járdányi Pál 90. születésnapjának évfordulóján
Két zeneiskola viseli ma országunkban a fiatalon, 1966-ban elhunyt nagyszerű zenetudós-népzenekutató, zeneszerző és zenepedagógus, Járdányi Pál nevét. Az 1920-ban született zeneszerző születésnapját – aki huszonkét évesen kapta meg diplomáját zeneszerzésből a budapesti Zeneakadémián a Kodály osztályából kikerülő legutolsó zeneszerző nemzedék legfiatalabb tagjaként – a kerek évforduló alkalmából, a tapolcai és a budapesti intézmény közösen ünnepelte közös emlékkoncerttel január 29-én.
A budapesti zeneiskolában történt koszorúzáson, illetve az azt követő, Marczibányi Téri Művelődési Központban megrendezett koncerten 30 diák és pedagógus képviselte a tapolcai Járdányi Pál Zeneiskolát, Péni Béla igazgató vezetésével. A közel háromórás koncerten – amelyen a zeneszerző özvegye Devescovi Erzsébet, és két gyermeke, Gergely és Zsófia is részt vettek – a tapolcai ifjú muzsikusok és tanáraik nagy sikerrel szerepeltek, öregbítve városuk és iskolájuk hírnevét. Minden jelenlévőnek nagyszerű élményt jelentett, hogy a zeneszerző gyermekei (akik a szülői példához és indíttatáshoz hűen, ma is aktív pedagógusok és koncertező művészek) maguk is muzsikával mutatkoztak be a hangversenyen. A tapolcai csoport minden tagja számára maradandó élményt jelentett az intézmény nevét adó zeneszerző családjával történő találkozás, a koncert utáni kötetlen, baráti beszélgetés a családtagokkal és a vendéglátó budapesti zeneiskola tanáraival, vezetőivel.
A családtól illetve a budapesti kollégáktól érkező gratulációk, köszönetnyilvánítások, pozitív visszajelzések fontos megerősítést jelentenek a tapolcai Járdányi Pál Zeneiskola vezetése és tantestülete számára, az intézmény számára, amely közel 40 éve fontos tényezője Tapolca zenei, kulturális életének.
Őri Jenő igazgatóhelyettes, Járdányi Pál Zeneiskola
Tapolca
*
Farsangi kavalkád Szigligeten
Vidámság, bolondozás, ötletes jelmezek – ez jellemezte a farsangi felvonulást Szigligeten. A második alkalommal megrendezett télűző program célja az volt, hogy összehozza a közösséget.
Délután kettőkor indult el a menet az óvodától, és folyamatosan gyarapodva ért fel az Esterházy-pincéig. Több mint 20 jelmezes és vagy 60 érdeklődő alkotta a vidám csoportot. Láthattunk kis terroristákat, egy hajóskapitányt, egy arab sejket, sőt, a velencei karnevál hangulatát is behozta a télbe egy felvonuló.

Az Esterházy-pincében a Szigligeti Turisztikai Egyesület látta vendégül a jelmezeseket és az érdeklődőket. Itt vonultak fel a beöltözött gyermekek és felnőttek is, majd három korcsoportban megválasztották a felvonulás hercegét és hercegnőjét. Ezt követően Németh Tibor zenéjére táncolhattak a mulatni vágyók.
Káli Magdolna, a Szigligeti Turisztikai Egyesület elnöke több felvonulót várt, az alacsony létszám fő okát a gyermekek számában látja. Ugyanakkor az ötletes jelmezeket értékelte, és kiemelte, hogy jövőre még többeket biztatnak majd részvételre.
Forrás: Tapolcai HVI, naplo-online.hu, umvp.eu
Civilhangar.hu: közösségi oldal civileknek
2010. február 24.
Fórum az együttműködésért Tótvázsonyban. Mini bánya nyílik Ajka szívében. Internetes civil közösségi oldal indult.
Az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület hírei.
Beszámoló az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület tavalyi évéről
Az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület az év során az Egyesületi alapító Okiratnak, a 141/2008 (X.30.) FVM rendeletben szabályozottaknak, illetve az FVM Irányító Hatóságával megkötött együttműködési megállapodásnak megfelelően látta el a tevékenységeit.
2009. IX. 17-én módosításra került a 141/2008-as FVM rendelet, amely a HACS feladatellátásáról, működésének finanszírozásáról szól. Ezen jogszabályi módosítás alapján számos olyan feladat ellátásáról is gondoskodnia kell az Egyesületnek, amelyet korábban a Mezőgazdasági- és Vidékfejlesztési Hivatal látott el. Ezek delegált feladatok, amelyek ellátása kötelező minden HACS részére.
• A korábbi feladat-ellátási megállapodás alapján az Egyesület munkaszervezete alapvetően tanácsadási, projektgenerálási, előzetes bírálati és ezek járulékos feladatait végezte. A beérkezett kérelmek, pályázatok kezelése a Mezőgazdasági- és Vidékfejlesztési Hivatal munkatársainak feladata volt.
Alapvető változtatások a feladatellátás területén:
• A HACS a megváltozott feladatellátás keretében az MVH Regionális Illetékességű Kirendeltségeinek (továbbiakban: RIK) szakmai felügyelete mellett a kérelmek kezelését, feldolgozását, bírálatát végzi (A1 és A2 ügyintézés).
o Az ügyintézés keretében elvégzik a kérelem iktatását, rögzítését, hiánypótlását, lefolytatják az előzetes helyszíni szemléket, értékelést végeznek és az értékelt kérelmeket felterjesztik „B” ügyintézésre, felülvizsgálatra az MVH-nak.
o Az MVH a feladat ellátása során, folyamatba épített ellenőrzés keretében értékeli a LEADER HACS-ok munkáját.
A fentiek alapján az Egyesület tevékenységeit alapvetően
3 fő részre lehetett, illetve kellett bontani:
1. Kérelmekkel, pályázatokkal kapcsolatos tanácsadás
2. Támogatási kérelmek, pályázatok beérkezését követően azok kezelése a fenitek szerint
3. Éltető Balaton-felvidékért Egyesület általános egyesületi tevékenységei
• Gazdasági, irányítási, adminisztrációs ügyvitel, stb.
• Egyéb egyesületi, gazdaság- és közösségfejlesztő tevékenységek
• Hiteltanácsadás a KINIZSI Takarékbank és a Balaton-felvidéki Takarékszövetkezet együttműködésével
• Nemzeti- és nemzetközi együttműködés
• Számítástechnikai rendszer karbantartás
• Honlap karbantartás
• Egyesületi programok, rendezvények, kiállításokon való részvétel
• Hálózatszervezés
• Képzések szervezése, lebonyolítása
• Marketingtevékenység, grafikai munkák, stb.
• Egyesületi szintű pályázatfigyelés, egyesület részére pályázatok készítése
• Stb.
Egyesületi tagság, hálózati tagság, partnerkapcsolatok
Az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület 2008-ban 134 szervezet részvételével alakult meg.
2009. év folyamán 4 szervezet jelezte kilépési szándékát és 2009. III. negyedév végéig 99 szervezet fizette be a tagdíját.
2009. év elején a KINIZSI Takarékbankkal kötöttünk együttműködési megállapodást. A Takarékbank egyben pártoló tagja is az egyesületnek.
Ezt követően együttműködési megállapodást kötöttünk a Balaton-felvidéki Takarékszövetkezettel is.
2009. év elején indult az Éltető Balaton-felvidékért hálózati program, amely keretében további 3 szervezet és 1 pénzintézettel írtunk alá együttműködési megállapodást.
A hálózati tagoknak nyújtott szolgáltatások az alábbiak:
• Logo és egyéb marketing elemek használata
• Információs táblákon, plakátokon, prospektusokban, honlapon, helyi újságban, térségi térképen való megjelenés
• Nyitott Porta rendezvényekhez való csatlakozási lehetőség
• Közös, illetve térségi, országos és nemzetközi vásárokon, rendezvényeken való megjelenési lehetőség
• Érdekképviselet a térségi jellegű gazdasági együttműködések jegyében
• Rendezvények, fórumok szervezése
• Képzések szervezése
• Adatbázis kialakítása
• Információszolgáltatás, pályázati tanácsadás, marketing tanácsadás
• Honlapon való megjelenés, folyamatos karbantartással
• Tanácsadás a tagok egyedi marketing eszközeinek (lógó, címke, stb.) megjelenését illetően
• Rendezvények, hírek megjelentetése umvp.eu honlapján, illetve helyi médiákban
• Az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület ellátja a Hálózat szervezésével, erősítésével, érdekképviseletével, egységes megjelenítéssel kapcsolatos munkálatokat, tevékenységeket.
A LEADER pályázatok kiírását követően további szervezetek jelezték a tagsági szándékot. Ez egyesületi tagságot nem jelent, csupán együttműködési szándékot az egyesület céljainak megvalósítása érdekében.
A 2009. év tavaszán megszervezésre kerülő LEADER Expo keretén belül további együttműködési megállapodásokat kötöttünk, vállalva a kiállításon közvetlenül és közvetetten résztvevők képviseletét, biztosítva számukra a megjelenést.
További megjelenési lehetőségek, amelyeket az egyesületi és hálózati tagjaink számára nyújtottunk a 2009. év során:
• Újságcikkek, hírek, programok, rendezvények megjelentése, népszerűsítése a www.umvp.eu oldalon
• 2009. 02. 26. – 03. 01. I Nemzetközi Leader EXPO – Budapest
• 2009. április 16-19. Szent György Napi Agrárexpó – Pápa
• 2009. április: fórum, plakát válságkezelés segítésére
• 2009. májusától: helyi értékeink megőrzésének segítése (pl: Hungarikumok)
• 2009. június. Nemzetközi Kiállítás – Spanyolország/Sevilla
• 2009. június „Hazajáró hétvége” – információ, segítségnyújtás
• 2009. szeptember 18. – Magyar Vidék Napja – Budapest
• 2009. szeptember 25-26. – Reformkori Fesztivál – Balatonfüred
• 2009. szeptember – október – Kisfilmek forgatása a M2 és a DunaTV felkérésére
A HVS megvalósítása
2009. január 12. volt az első 3. tengelyes támogatási kérelmek beadási határideje.
A támogatási kérelmek előzetes pontozására a HACS munkaszervezetének, illetve elnökségének 20 napja volt. Ezt követően kezdődött a támogatási kérelmek kezelése, feldolgozása. A kérelemkezelési időszak nagyon hosszúra nyúlt.
A 2009. január 12-én beérkezett 113 projektből 61 nyert támogatást.
Fontos, hogy csak a minden befogadási kritériumnak eleget tevők juthattak el odáig, hogy a pontszámaik alapján támogatást is kapjanak.
2009. november 16-án volt az első LEADER 4. tengelyes pályázatok beadási határideje.
Összesen 60 pályázat érkezett be a munkaszervezethez, a pályázatok feldolgozása folyamatban.
2009. december 20. volt a második 3. tengelyes támogatási kérelmek beadási határideje.
Összesen, a 4 támogatási jogcímre 79 támogatási kérelem érkezett be. A kérelmek feldolgozása folyamatban.
Az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület 2009 évi tevékenységei
• Egyesületi és elnökségi ülések szervezése, lebonyolítása
• Folyamatos ügyfélszolgálat biztosítása
• A kérelmezők számára segítségnyújtás a hiánypótlásokkal kapcsolatban
• Rendezvények, események, hírek közlése FVM-IH kommunikációs igazgatóság részére
• HVS felülvizsgálat – HPME módosítások
• www.balatonleader.hu honlap folyamatos frissítése
• Spanyol-portugál HACS-okkal való együttműködés NATURAMA
• Hazajáró hétvége szervezése, regisztrációban való segítés
• Rendeletek, rendelet tervezet véleményezése
• Akkreditáció előkészítése
• Munkatervi és pénzügyi beszámoló elkészítése
• Fórumok, képzések megszervezése, tartása
• Helyi Vidékfejlesztési Irodákkal való együttműködés
• Programokon , értekezleteken, konferenciákon, falunapokon való részvétel
• Kiállításokon való megjelenés:
• 2009. február – Leader EXPO – Budapest
• 2009. április – Szent György napi Agráráexpo
• 2009. június 8-10. – FICODER (Spanyolország, Sevilla) kiállításon való részvétel
• 2009. szeptember 18.- Magyar Vidék Napja – Budapest
• 2009. szeptember 25- 27. – Reformkori Fesztivál – Balatonfüred
• Filmforgatás a ACS területén
• 2009. szeptember 1. – MTV1 forgatása az ACS területén
• 2009. szeptember 29. – Duna Tv forgatása az HACS területén
*
Elindult a civilhangar.hu internetes civil közösségi oldal
Új civil internetes oldal kezdte meg működését 2009. február 6-ától, amelynek célja a civilek és a média közötti kapcsolat erősítése, valamint a civilek közötti információáramlás elősegítése. A program elindítója és koordinálója a SZABAD-SAJTÓ Kulturális és Ifjúsági Egyesület, amely múlt hét pénteken mutatta be az új netes felületet a sajtó munkatársainak.
A SZABAD-SAJTÓ Kulturális és Ifjúsági Egyesület támogatást nyert a Nemzeti Civil Alapprogram „Civil együttműködések, érdekképviseleti és egyéb hálózati rendszerek létrehozása, fejlesztése” témakörében kiírt pályázatán, és ennek a pályázatnak köszönhetően hozhatta létre az egyesület a civilhangár.hu internetes oldalt. A felület és a program kivitelezője a veszprémi Infornax Computer.
Az új közösségi oldal legfőbb célja az, hogy a civilek és a sajtó között hatékony kommunikáció alakuljon ki, valamint hogy a civil szervezetek minél többet tudhassanak meg egymás programjairól és működéséről.
Ennek érdekében a civilhangar.hu önműködő, önmagát generáló portálként fog üzemelni, és a felület négy egységre oszlik.
Az első két egység a Hírek-Programok és a Civil adatbázis elnevezést kapta, és sajátosságuk, hogy ezeket maguk a civil szervezetek fogják tartalommal megtölteni, a program koordinátorai csupán ellenőrizni fogják a működést. A Hírek-Programok rovatba a rendszerbe bejelentkezett és regisztrált civil szervezetek saját maguk vihetik fel aktuális programjaikat, híreiket, és ugyanezen logika szerint a civilek önmaguk töltik fel a Civil adatbázis rovatot is, ahol az egyesületek legfontosabb adatai szerepelnek. Mindkettő hasznos lehet a média számára, hiszen a civilhangár.hu oldalon megtalálhatják a helyi civil szervezetek aktuális híreit, amelyeket felhasználhatnak mindennapi munkájukban, valamint áttekintést kaphatnak a helyi civil szervezetekről.
A Média kapcsolatok és az Oktatási anyagok rovat működéséért a CivilHangÁr program koordinátorai felelnek. A Média kapcsolatokban a megyei, regionális médiumok elérhetőségei találhatók meg, az Oktatási anyagok rovatban pedig mindazok az anyagok, amelyek a CivilHangÁr program képzéseiben szerepelnek. Ezáltal az oldal egyfajta távoktatási szerepet is betölt, hiszen a program során elhangzott előadások itt írott formában bárki számára elérhetők lesznek.
Az oldal több lehetőséget rejt magában. Ezek egyike a „területi” bővítés, például a megyei méretűvé fejlesztés, ez azonban sok összetevőtől, körülménytől függ. Az esetleges bővítésről a CivilHangÁr program májusi lezárása után várható döntés, addig is a program munkatársai várják az oldal felhasználóinak észrevételeit.
Pethő Imre
a CivilHangÁr program vezető koordinátora
*
Együttműködést erősítő fórum Tótvázsonyban
2010. február 17-én, szerdán délután pillanatok alatt megtelt a tótvázsonyi Közösségi Ház, ahol a Tótvázsonyi Ifjúsági Egyesület elnöke, Szendrei Szilárd, mint házigazda köszöntötte a megjelenteket. Az érkezők többsége az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület Leader HACS térségében nyújtott be pályázatot településük rendezvényeinek támogatására.
A program célja az volt, hogy megismerjük egymást, megosszuk egymással tapasztalatainkat, elképzeléseinket, ötleteinket, megtaláljuk a kapcsolódási pontokat. Jó példákat keressünk és gyűjtsünk, melyeket tovább adhatunk térségünkben. A fórum első részében Hoffner Tibor és Bazsó Gabriella ismertették a pályázatokkal kapcsolatos tapasztalatokat, majd Heilig Zoltán (Sváb falvak találkozója – Tótvázsony), Keresztes Éva (Mandula ünnep – Lovas), Kiss Attila (Kistérségi nap – Nemeshany) és Lippné Vinkelmann Mónika (Civilek éve Úrkúton) mutatták be, milyen ötlet indította útjára programjukat, kik fogtak össze, s miként teljesedett ki, vált kerek egésszé, és hogy képzelik el a megvalósulást. Majd Kaszás Balázs, a veszprémi Helyi Vidékfejlesztési Iroda vezetője tartott tájékoztatót egy újabb pályázati lehetőségről, az ÚMVP 2010-es falunapi pályázati kiírásról, a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület részéről pedig Benke Brigitta ismertette a szervezet térségi kiadványát. Rövid szünet után a résztvevők aktív bekapcsolódásával folytatódott a délután, mely során megismerhettünk több ötletet, elképzelést, átgondoltuk, milyen módon tudunk részt venni egymás programjaiba. Terveink szerint Látó-utakat teszünk majd egymáshoz, s az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület vállalta, hogy segíti a közös megjelenés elősegítését. Jó hangulatban, a folytatást várva köszöntünk el egymástól.
A programot a Dörögdért Ifjúsági Egyesület szervezte az NCA Civil Önszerveződés Szakmai és Területi Együttműködés Kollégiuma támogatásával.
*
Online kistérségi hírújság indul Ajka körzetében
Online hírújság indul az ajkai kistérségben Somló-környéke Ajka címmel. Az új kistérségi média együttműködik az Új Atlantisz Többcélú Kistérségi Társulás havilapjával, a Térségi Kilátóval és városunk honlapjával, az ajka.hu-val. A jelenleg próbaüzem alatt lévő honlapot a jwww.ajka.abbcenter.com címen érhetik el.
*
„A tiszta és virágos Veszprém Megyéért” pályázat: ismét élen Csehbánya
A településen több fejlesztés is elkészült a tavalyi évben. Megoldódott, hogy a falunapra és más programokra áramot vételezhessenek a grundon. A környékre és a Bakony utca előtti szakaszra tujákat, örökzöldeket ültettek. E fejlesztések eredményeképpen ismét az élen végzett Csehbánya a „Tiszta, Virágos Veszprém Megyéért” pályázaton, amelyért az elismerő első helyezésen túl 120 000 Ft jutalmat is kapott település. A pályázókat a települések tisztasága, rendezettsége, gondozottságának színvonala alapján értékelték; de az elbírálásnál döntő szempont volt a környezet kialakításának minősége és összképe, illetve, hogy a település minél több versenyfeladatot teljesítsen.
*
Mini bánya nyílik Ajka szívében
Egy bánya életét bemutató vágat épül a Kossuth iskola pincerendszerében. Az egykori bányászélet megismerését segíti majd egy számítógépes bemutatóterem is. A tervek szerint az akadálymentesített, interaktív tárlatot tavasszal nyitják meg.
*
Felújítanák a Devecseri emlékművet
Ajaka régi tervét valósítja meg a Deák téren található emlékmű felújításával. Ezzel szeretnének méltó emléket állítani az I. és a II. világháborúban elhunytaknak. Várják a lakosság segítségét a névsor pontosítására és az esetleges hiányosságok pótlására.
*
A Magyar Kultúra Apródja címet kapott Kovács Norbert
A Magyar Kultúra Apródja címet adományozta a Falvak Kultúrájáért Alapítvány Kovács Norbert Cimbinek. A néptáncost, gyűjtőt és koreográfust az Ajka-Padragkút székhellyel működő Bányász Kulturális Egyesület tagjai terjesztették fel az elismerésre. Az indoklás szerint a kitüntetett több mint két évtizedes néptáncos és népi hagyományőrző múltja miatt vált méltóvá az elismerésre.
Forrás: Éltető Balaton-felvidékért Egyesület, Ajkai HVI, naplo-online.hu, umvp.eu
Kapcsolódó linkek:
civilhangar.hu
Hernádé az egyik Falumegújítási Díj
2010. február 23.
Ivóvízminőség-javítás Újhartyánban. Sikeres FALUNAP tájékoztató Dabason. Játszótér épül Tatárszentgyörgyön.
A Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület hírei.
EU-s támogatással javítják Újhartyán ivóvizének minőségét
Idén megkezdődik Újhartyán ivóvízminőség-javító programjának kivitelezése. A beruházás nyomán minimálisra csökken a vezetékes ivóvíz károsanyag-tartalma, hosszú távon biztosítva ezzel az új évezred környezetvédelmi és egészségmegóvási céljait. A kétszázmillió forintot meghaladó beruházás nagyrészt EU támogatásból valósul meg és nem igényel lakossági hozzájárulást.
Az ivóvíz minőségének javítása kötelező feladat, a kútvizek káros anyag tartalmának határértékét a 201/2001-es kormányrendelet írja elő. A vizsgálati eredmények szerint az Újhartyán ivóvízét biztosító kutak vízkémiai komponenseiben mind az arzén, mind a vastartalom meghaladja az előírt határértéket, a mangántartalom tekintetében pedig csak az egyik kút felel meg a jogszabályoknak.
Az újhartyáni önkormányzat a hosszú távú egészségmegőrzés, a fenntartható fejlődés, valamint a jogszabályi előírások maradéktalan betartása érdekében 2009-ben – KEOP-1.3.0. számon pályázatot nyújtott be a „vízkezelés korszerűsítése az ivóvízminőség javítása érdekében” címmel, amely a határértékek csökkentése érdekében tartalmazza a leghatékonyabb komplex technológiát, figyelemmel a felszín alatti vízbázisok védelmére. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatósága a projekt Részletes Megvalósítási Tanulmányát továbbtervezésre alkalmasnak találta, így megnyílt a lehetőség a végleges tervek mihamarabbi elkészítésére és a pályázat végső, második fordulójának
a benyújtására.
A beruházás összértéke meghaladja a 200 millió forintot, amely nagyrészt uniós pályázati pénzből, és önkormányzati hozzájárulásból valósul meg. A kivitelezés – a jelenleg alkalmazott vízkezelési rendszer mellett korszerű szűrők lesznek felhelyezve – során nem végeznek a településen környezetterhelő munkálatokat és nem korlátozódik a lakossági ivóvíz szolgáltatás.
A pályázat eredményeként minimálisra csökken majd az újhartyáni ivóvíz káros anyag tartalma, hosszú távon megalapozva az itt élőknek az egészséges élethez és környezethez való jogát, tovább növelve a település lakossági és gazdasági vonzóképességét.
Bővebb Információ:
Szakács József
2367 Újhartyán, Cigleher u. 1/a.
Tel: + 36 -29-373-237
*
Vállalkozásfejlesztés a Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület Akcióterületén
Vállalkozásfejlesztési képzés indul a Felső-homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület szervezésében Bugyi, Csévharaszt, Dabas, Inárcs, Kakucs, Hernád, Örkény, Pusztavacs, Újhartyán, Újlengyel, Táborfalva, Tatárszentgyörgy, Vasad településeken működő, vagy induló mikro- , kis-, és középvállalkozások részére
A programsorozat hét egymást követő héten megvalósított vállalkozásfejlesztési ismereteket nyújtó képzés, mely a vállalkozások életében szükségszerűen bekövetkező változások megértését, a döntési stratégiák természetének megismerését, új technikák használatának előnyeit ismertetik a résztvevőkkel
Az előadások témakörei:
2010. február 24. (szerda) 17 óra – A vállalkozás növekedésének problémái
2010. március 3. (szerda) 17 óra – SWOT ÉS PEST elemzés
2010. március 10. (szerda) 17 óra – Hogyan készítsünk stratégiát?
2010. március 17. (szerda) – Projekt és projekt-menedzsment
2010. március 24. (szerda) – Finanszírozás
2010. március 31. (szerda) – Internet, marketing, ügyfélkapcsolat
Előadó: Makay Mátyás közgazdász, filozófus, a Patmos Stratégiai Tanácsadó Kft. tulajdonosa
Helyszín: Dabas Motel, különterem
Kérjük, hogy a www.leaderkontakt.hu oldalon található regisztrációs lap kitöltésével jelezze részvételi szándékát.
További információk:
Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület
Kocsír Anikó projekt manager
E-mail: kocsir.aniko@leaderkontakt.hu
Tel.: 06 20 588 33 73
*
Egész életen át tartó tanulásért-című projekt Dabason
Hivatalosan is elindult a dabasi Kossuth Művelődési Központ az egész életen át tartó tanulásért-című projekt. A közel 54 millió forintot 3 nagy témakörben hasznosítják. Ezek az oktatást kiegészítő iskolarendszeren kívüli programok, a digitális kompetencia-fejlesztés hátrányos helyzetűek számára, illetve a megtartó-képességet segítő közösségi programok csoportja. Tapodi Katalin, a művelődési központ igazgatója elmondta: a dabasi pályázat minimális pontszámmal maradt csak le a fővárosi művelődési házak teljesítményétől.
*
Játszótér és közpark épül Tatárszentgyörgyön
Játszótér és közpark épül Tatárszentgyörgyön. Közel 42 millió forintot nyert a helyi önkormányzat az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és –fejlesztésre igénybe vehető támogatási keretből. A játszótér és a közpark a Szabadság utcában fog megépülni, a Templom mögötti önkormányzati tulajdonban lévő területen.
A játszótér és közpark megépítéséhez az önkormányzat a közterületet a Tatárszentgyörgyi Gyermekekért Közalapítvány rendelkezésére bocsátja, azonban a beruházás lebonyolításában, megvalósításában, pénzügyi elszámolásában, valamint az 5 évig tartó működtetésében, az önkormányzati apparátus segíti a Közalapítvány kuratóriumának munkáját. A játszótér és közparkban lesz kombinált játszóház, tornász játszóvár, rugós játékok, kétüléses hinta, homokozó, különböző forgó játszóeszközök. A létesítmény köré kerítést építenek, mivel a terület közelében közutak vannak. A beruházási munkálatok tavasszal kezdődnek, mivel jelenleg a beruházás előkészületei folynak.
A játszótéren kívül még két pályázat is 2010-ben indul a településen – tette hozzá Berente Imréné polgármester.
*
Tatárszentgyörgy nem adja fel!
Harmadszorra is benyújtotta a tatárszentgyörgyi Önkormányzat a „Belterületi utak fejlesztése” pályázatot. Az önkormányzat már két esetben is benyújtotta a pályázatot az István király útja és a Szabadság tér útfelújítására, valamint a Szabadság utcában járda építésre és a sportöltözőkhöz tartozó parkoló kialakítására.
Ezeket a pályázatokat azonban a pályázati bírálók mindkét esetben forráshiányra hivatkozással elutasították. Azért ezeket az utcákat választották, mert a pályázati kiírás szerint kizárólag a településen gyűjtőútnak minősülő, vagy országos főúthoz csatlakozó földutak építésére adott lehetőséget, így más utak nem jöhettek számításba.
A pályázat megvalósításának teljes költsége: 131 966 319 Ft, amelyből 92 376 423 Ft az igényelt támogatás és 39 589 896 Ft az önkormányzat által vállalt önerő. Amennyiben a pályázat sikerrel jár, abban az esetben ehhez a beruházáshoz már a település kizárólag hitel felvételével tudja az önrészt biztosítani. Az önkormányzat közlése szerint a jelenlegi stabil és nagyon megfontolt gazdálkodás mellett, egy esetleges hitel visszafizetési kötelezettség sem ingatná meg az önkormányzat működését, így ebben az esetben is hitelképes marad az önkormányzat.
*
Jól szerepelt Hernád a Falumegújítási Díj 2009 pályázaton
Hernád ismételten kiemelkedően teljesített nem csupán a kistérségben, hanem országos szinten is.
A Falumegújítási Díj 2009 pályázat célja a legjobb magyarországi falumegújítási tevékenységek, a kiemelkedő, példamutató intézkedések, kezdeményezések felkutatása és díjazása volt. Ezek bemutatásával, az információk cseréjével tovább javítani a falumegújítást végző községek, nagyközségek eredményeit, jó példával elindítani ezen az úton az ebből eddig még kimaradt falvakat, mozgalommá szervezni a falumegújítást.
A Magyarországi Falumegújítási Díj I. helyezése a falufejlesztés legkiemelkedőbb minőségi megvalósításáért – 2009: ALSÓMOCSOLÁD (Baranya megye). A győztes képviseli Magyarországot az „Európai Falumegújítási Díj – 2010” versenyen.
Magyarországi Falumegújítási Díj a fenntartható falufejlesztés kiváló színvonalú megvalósításáért – 2009 díjazottjai:
* BICSÉRD (Baranya megye)
* CSEMŐ (Pest megye)
* HERNÁD (Pest megye)
* KUNSZIGET (Győr-Moson-Sopron megye)
* ÚJSZILVÁS (Pest megye)
A pályázatot meghirdetők, valamint a lebonyolításban résztvevő Magyar Urbanisztikai Társaság Falutagozata, a regionális fejlesztési ügynökségek gratulálnak az elismerésekhez. Minden díjazottat szeretettel várnak a 2009. évi. Magyarországi Falumegújítási Díj 2010. tavaszi díjátadó ünnepségére, egyben falumegújítási konferenciára a 2007. évi Díj győzteséhez, Kazárra (Nógrád megye). Itt különdíjak is átadásra kerülnek.
A díjazottak lehetőséget kapnak településük, falumegújító tevékenységük bemutatására. A rendezvény pontos időpontjáról mindenki értesítést kap.
*
Sikeres FALUNAP tájékoztató Dabason
Pályázati tájékoztatót tartottak február 10-én Dabason a Falunapokról. A tájékoztatón az FVM VKSZI Társadalmi Kapcsolatok Igazgatósága, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) Irányító Hatósága által, a „Vidéki rendezvények, falunapok 2010„ szervezésére kiírt pályázatokról esett szó.
Az ÚMVP hatálya alá tartozó települések önkormányzatait, az önkormányzat intézményeit, e településeken rendezvényt tervező nonprofit szervezeteket vártak a rendezvényre. A falunapi rendezvényekre február 26-ig adhatják be a pályázatokat.
A pályázható rendezvények időtartama nincs megkötve, pályázni lehet akár egy, akár többnapos eseménysorozattal. Költségtérítés azonban csak egy napra, többnapos rendezvény esetében csak az egyik (a pályázó által választott és megjelölt) napra nyerhető.
A pályázat keretében a rendezvény lebonyolításához 500 000 forint + ÁFA összegű – utófinanszírozásban történő – költségviselés, valamint a Támogató aktuális kínálatából – a rendező által kiválasztott műfajú – 25 perces kulturális műsor nyerhető el.
*
Hernádon forgatott a Duna Televízió stábja
A Helyi Vidékfejlesztési Iroda közreműködésével, Hernádon forgatott a Duna Televízió stábja. A Gazdakör című műsorhoz készítettek felvételeket az önkormányzati fejlesztésekről, illetve az egyik húsüzemről. A két műsor január 12-én és 13-án volt látható a televízióban. Az adásokat visszanézhetik a www.hernad.hu oldalon.
Forrás: Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület, Dabasi HVI, wwww.umvp.eu
ÚMVP-forrásokból újottak fel játszótereket a Veszprémi kistérségben
2010. február 23.
Játszóterek újultak meg az ÚMVP falufejlesztés és megújítás jogcímének keretében nyert forrásoknak köszönhetően a Bakony és Balaton Keleti Kapuja Egyesület LEADER HACS területén.
Sajtóközlemény
Sóly, Hajmáskér és Öskü településeken elkészültek azok a játszóterek, melyekre az Árvalányhaj Turisztikai Egyesület nyert 4 747 738 Ft-ot az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program falufejlesztés és megújítás jogcímének keretében.
A településeken egyenként 1 582 000 Ft-ot fordítanak a régóta várt, a tájba illő, modern játékeszközöket tartalmazó fejlesztésekre, melyet a jó idő beálltával birtokba is vehetnek a gyermekek.
Harnos László az egyesület elnöke arról tájékoztatta egyesületünket, hogy a kérelem beadását követő hosszú várakozási időszak után, a megvalósítás, az alapos és jól tervezett előkészítésnek köszönhetően gördülékenyen zajlott. Jelenleg a felmerült költségek elszámolása folyik.
Hajmáskér község az önkormányzat által beadott ugyancsak nyertes kérelemnek köszönhetően a település másik részén is felépíthetett, egy játszóteret, amelyhez az elnyert 1 253 841 Ft mellé, az ÁFÁ-t, mint önrészt az önkormányzat saját forrásaiból biztosította.
Sóly község is a sikeres pályázók közé tartozik a Hajmáskéri Római Katolikus Plébánia megkezdte a megvalósult játszótér mögött elhelyezkedő templom felújítását, amelyre 4 042 430, míg az önkormányzat nyertes projektjét, a raktár épület közösségi térré való átalakítását az idei évben kezdik meg.
Forrás: Bakony és Balaton Keleti Kapuja Egyesület LEADER HACS, www.umvp.eu
Nemzetközi LEADER találkozó – Tiszafüred Napja
2010. február 23.
Megalakult Boconádon az Alsó-Tarna és a Hanyi menti Közhasznú Kulturális Egyesület. “Tökkirály” batyusbál Mezőtárkányban. Civil koordinációs program Poroszlón. Kömlői kulturális napok.
A Tisza-Tarna-Rima mente Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület hírei.
Idősbarát lett a polgármester
Az idősek világnapja alkalmából a Heves Megyei Nyugdíjas Szövetség “Idősbarát polgármester” elismerő oklevelet adományozott Hevér Jénos boconádi polgármesternek.
A község vezetője az idősek életkörülményeinek jobbítása, a nyugdíjas közösség közéleti tevékenységének megerősítése érdekében végzett munkájáért, célkitűzéseik támogatásáért érdemelte ki az adományozók rokonszenvét.
*
A Tarna menti kulturális értékek népszerűsítése
Tavasztól tartó előkészítő munka után alakult meg Boconádon az Alsó-Tarna és a Hanyi menti Közhasznú Kulturális Egyesület.
A közösség célja a térség kulturális örökségének a közvetítése. Elképzeléseik között szerepel a Tarnamérai Rendőrmúzeum, a Hevesi Népművészeti és a Háziipari Szövetkezet, a Sakkmúzeum, a Helytörténeti Gyűjtemény és a Kő Pál állandó kiállítása, az átányi Kakasház és a református templom látogatottságának a növelése.
*
Heves – Szeretet
A napokban tartotta hagyományos szeretetünnepségét a Mozgáskorlátozottak Heves Város és Vonzáskörzete Egyesülete. A művelődési központban Csáki Zsigmond polgármester köszöntőt, Nagy István plébános ünnepi áldást mondott.
A Máltai Szeretetszolgálat megvendégelte a résztvevőket, Dobó Katica és kísérője, Gonda László operettrészleteket adott elő.
Átány – Ajándék
Egy nemzetközi karitatív szervezet jóvoltából az ünnepi készülődés jegyében 280 ajándékcsomag érkezett a közelmúltban a településre, azokat az óvodás, azönkormányzati és a református iskolás meg is kapták. Emellett a kicsinyek örömére az óvoda új közösségi játékokkal gazdagodott.
*
Tiszafüred Város Napja – Nemzetközi LEADER találkozó 2010. január 15.
Tiszafüred Város Önkormányzata 2010. január 07-09-én szervezte meg hagyományosan a Tiszafüred Város Napja programsorozatát, melynek zárónapján, 2010. január 09-én tartották a város testvértelepüléseinek képviselői és helyi LEADER akciócsoportok nemzetközi találkozóját.
Az értekezleten Pintér Erika polgármester asszony köszöntötte a hazai Tisza-tó Térsége LEADER Egyesület, a Közép-Tisza – Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület valamint a bulgáriai Ljaszkovec, a csehországi Chotebor és a vajdasági Zenta önkormányzati képviselőit.
A több mint kétórás, baráti hangulatú megbeszélés jó alkalmat teremtett arra, hogy a két hazai akciócsoport képviselői betekintést nyújtsanak a külföldi, még csak a LEADER előkapujában álló delegációk számára a magyarországi tapasztalatokról.
Beszámoltak az ÚMVP III. és IV. pályáztatásának és ügyintézésének folyamatáról és jelenlegi állásáról. Felhívták a figyelmet a helyi szintű kompetenciák megszerzésének jelentőségére, a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia kialakításának lehetőségeire, s a helyi szereplőkkel való jó kapcsolat, együttműködés fontosságára.
A megbeszélés tárgya volt a Közép – Tisza – Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület gesztorálásával tervezett nemzetközi projekt is, melynek hazai partnere a Tisza-tó Térsége Leader Egyesület és a Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete, külföldi együttműködő szervezetei a bulgáriai Ljaszkovec-Sztrazsica, a romániai Csíkszereda és a lengyelországi Sucha-Beskidzka településeken működő akciócsoportok.
A program megvalósításához a találkozón csatlakozási szándékát fejezték ki a cseh Chotebor testvértelepülésről megjelent képviselők is.
*
“Tökkirály” batyusbál
2009. november. 14. Mezőtárkányban “Tökkirály” batyusbált tartottak a kultúrházban, ahol kígyókkal, pókokkal felszerelkezett boszorkányok fogadták a vendégeket, majd boszorkánytáncot adtak elő.
Megválasztották a “legtökösebb legényt”, Halász Lajost, aki reggelig viselhette a tökkirály címet. Ezért a címért a tökemelő versenyt kellett megnyernie, majd tökfaragásban is jeleskedett. A királynő Mátyus Rita lett, aki a legrémisztőbb maszkot festette az arcára.
*
Marci-napi vigasságok
2009 november 14-én a Marci-napi vigasságok zárásaként elismerést kaptak azok, akik az elmúlt időszakban valóban sokat tettek a hagyományok megőrzéséért, a város szellemi életének formálásáért.
Pro Cultura 2009. kitüntetésben részesült Kő Pál Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászművész, a város díszpolgára. Első alkalommal – Heves Marcija, Janosek Antal kezdeményezésére – Marcipán Marci elismerésekel is megköszönték a közéletben dolgozók munkáját.
Az elismerést Báder Miklósnénak, Csáki Zsigmondnak, Kő Pálnak, Kohán Norbertnek és Deli Miklósnak nyújtotta át az ötlet gazdája, Janosek Antal.
*
Civil koordinációs program, Poroszló
Folytódott a hevesi kistérségben a Magyar Vöröskereszt által szervezett civil koordinációs program.
November 21-22-én az érintett szervezetek képviselői számára információs napot rendeztek Poroszlón.
A pénteken és szombaton a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával rendezett szakmai fórumon a szakértői tájékoztatók középpontjában az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében megjelenő – elsősorban TÁMOP-os – kiírások álltak.
*
Kömlői kulturális napok
Tizenkilencedszer tartották meg ezen a héten Kömlőn a kultúrális napokat, november 23-28-ig. A hétfői nyitónapon kiállítás nyílt a könyvtárban a Magyar Karikatúra Művészeti Fesztivál legjobb munkáiból, majd operettesten szórakozhattak a helyiek.
A keddi nap az iskola névadójáé Gárdonyi Gézáé volt. Az író szobrának megkoszorúzása után zenés irodalmi programokra került sor. Szerdán a nyugdíjasok, az óvodások, majd Bokor János nótaénekes adott műsort. Csütörtökön focitornát rendeztek a diákoknak, pénteken az iskolában kézműves-napot tartottak, szombatonon délután művészeti csoportok fellépésével zárult az egész hetes program.
*
Ülésezett a Hevesi Helyi Védelmi Bizottság
Heves Város Polgármesteri Hivatalban 2009. december 08-án került sor a Hevesi Helyi Védelmi Bizottság 2009. évi második soros ülésére.
Az ülés 1. napirendi pontjában Tóthpál Attila a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Hevesi Üzemmérnökségének Vezetője valamint Zelei László pv. hadnagy hevesi Polgári Védelmi Irodavezető számolt be a téli időjárásra történő felkészülés kapcsán tett intézkedéseiről.
A 2. napirendi pontban került sor a Helyi Védelmi Bizottság Szervezeti és Működési Szabályzatának valamint kapcsolódó intézkedési terveinek pontosítása.
3. napirendi pontként tárgyalta a bizottság a 2010. évi munkatervet melyhez a beterjesztett javaslatokat elfogadták. A munkaterv alapján Dr. Dósáné Dr. Fekete Márta kistérségi tisztifőorvos asszony számol majd be a H1N1 influenza vírus okozta járvány tapasztalatairól valamint sor kerül a település rendvédelmi szerveinek együttműködésével egy talált robbanótest okozta veszélyhelyzet szimulálását feltételező és egyben egy eltűnt személy kutatására irányuló komplex gyakorlat lebonyolítására is.
A 4. napirendi pont az egyebek volt melyen Csáki Zsigmond Polgármester a Helyi Védelmi Bizottság Elnöke számolt be a Megyei Védelmi Bizottsági ülésen elhangzottakról. A Polgármester Úr tájékoztatóját követően a kistérségi tisztifőorvos asszony ismertette a H1N1 influenza vírus okozta járvány eddigi tapasztalatait.
A HVB tagjai egyöntetűen az influenza elleni védőoltás szükségessége mellett foglaltak állást és saját szakterületükön az ÁNTSZ által kiadott lakossági tájékoztatók minél szélesebb körben való megismertetését irányozták elő. Az egyebek napirendi pontban szóba került a Pély település közigazgatási területén megromlott állapotba került Tisza gát, mely esetleges további állapotromlása a védekezési funkciójának csökkenésével is járhat.
Az ülés végén a Polgármester Úr mindenkinek megköszönte az éves munkát és Békés Boldog Új Évet kívánt a megjelenteknek.
Forrás: Tisza-Tarna-Rima mente Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület, www.umvp.eu





