Ősmagyar témapark épül a Rábánál
2010. március 9.
Tanyai szolgálat indul Zalalövőn. Ügyfélközpontú szervezetfejlesztés Vasváron. Csodaszarvas tájpark épül Rábahídvég mellett.
A Göcsej-Hegyhát Leader Egyesület hírei.
Tanyai szolgálat Zalalövőn
Zalalövő – Mégsem a zalaegerszegi kistérséggel közösen, hanem önállóan, a helyi Gondoskodás Alapítványon keresztül szervezik meg a tanyagondnoki szolgáltatást Zalalövőn.
A tanyagondnokság létrehozását régóta tervezi az önkormányzat, hogy ezzel segítse a város külterületein élő idősek ellátását. A korábbi elképzelések szerint a zalaegerszegi kistérségi társulás TÁMASZ intézménye biztosította volna az ellátást, a társulási tanács azonban nem járult hozzá, hogy a szociális intézmény tevékenységi köre kibővüljön a szolgáltatással. A zalalövői képviselők legutóbbi ülésükön úgy döntöttek, hogy a Gondoskodás Alapítványt bízzák meg a feladattal.
*
Ügyfélközpontú szervezetfejlesztés Vasváron
Vasvár Város Önkormányzata az Új Magyarország Fejlesztési Terv Államreform Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott “Ügyfélközpontú szervezetfejlesztés Vasvár Város Polgármesteri Hivatalában” című ÁROP-1.A.2/A-2008-0108 jelű pályázatát a Államreform Operatív Programok Irányító Hatóság vezetője 15.331.800 Ft támogatásra érdemesnek ítélte. A projekt teljes elszámolható költsége: 16.665.000 Ft. A támogatás mértéke: 92%.
A projekt célja Vasvár Város belső szervezeti struktúrájának felülvizsgálatával egy olyan intézményi modell és belső működési eljárásrend kialakítása volt, amelynek központjában az állampolgár és a helyi vállalkozás, mint ügyfél áll.
A közel egy éves, januárban zárult projekt révén növekszik a hivatalon belüli együttműködési készség, javul az ügyintézők ügyfélkezelési technikája. A sokrétű program szakértőt is biztosított az önkormányzat számára, aki a költségvetés hatékony elkészítésének módszereit osztotta meg az illetékes munkatársakkal. Az uniós forrásból a közigazgatási munka minőségét javító szoftvert is vásárolhatott a vasvári önkormányzat.
*
IV. Rába-nap – Csodaszarvas tájpark épül 17 hektáron
Rábahídvég mellett 17 hektáron indult építkezés, amely a minőségi időtöltést segíti, és kapcsolódik a vízi túrázáshoz is. A Csodaszarvas Tájpark az egyik legnagyobb ökológiai-hagyományőrző-sport-szabadidős-kulturális beruházás lesz hazánkban – hangzott el a körmendi RFT szervezésében megvalósult IV. Rába-napon.
A meghívottakat, valamint Köbli József főszervezőt, a Rába-parti Fórum Egyesület elnökét és Bebes István körmendi városvezetőt Varga Lajos püspökmolnári polgármester üdvözölte a művelődési házban. Elsőként Köbli József tájékoztatott a Rábát érintő időszerű beruházásokról. „Elmondhatom, hogy egy éven belül több területen is elkezdődhetnek a munkák. Rábahídvég mellett 17 hektáron indult építkezés, amely a minőségi időtöltést segíti, és kapcsolódik a vízi túrázáshoz is. Fokozottan figyelünk a Rába folyó menti településekre, az itt már elkezdődött vagy most induló fejlesztésekre. Víziszakmai tekintetben egységet alkot a Vasvár-Körmend-Szentgotthárd térség, és ezt a kört bővítjük”.
Landherr Attila, beruházást tervező Patakút Bt. ügyvezetője a Csodaszarvas Tájparkról tartott prezentációt. „Vissza a természetbe, globális helyett lokálist. A mai, spekulációs falanszter sehova sem vezet, vissza kell térnünk őseink hagyományaihoz, okulásul mai korunknak. A tájpark egyesítené mind-azon előnyöket, amelyeket 17 hektáron a fű, a rét, a tó, az ártér és a folyó kínál. És miért csodaszarvas a név? Mert ez az újjászületés jelképe” – fejtette ki előadásában Landherr Attila. A tájpark szíve a 3 hektáros tó lesz, e köré szervezik a komplex építménysort. Karám rendszerben tartanak majd őshonos állatokat. Lesznek erdei játszóterek, pihenők, mód nyílik vízi túrázásra is. Ősi tűzhelyek, nomád házak, jurták idézik a kor hangulatát. Ezek az építmények és tárgyak nemcsak szemléltetnek, de szolgálnak is. Vagyis haszálhatja őket a látogató. A cél az, hogy családi programként is működjék a tájpark. „Így egynapos programokat szervezünk foglalkoztatással és közös ebéddel, kirándulással. A családi hétvégék keretében helyi és nemzeti értékekkel ismerkedhetnének meg a vendégek” – fejtette ki Landherr Attila. A továbbiakban részletesen szólt a beruházásról, megjegyezve: a Hegyhát-Göcsej Leader program első ütemében 90 millióra pályáznak, a kivitelezés már elindult.
A Rába-napon az RFT-vel kapcsolatban álló budapesti egyesületek, illetve kenusok is részt vettek. Beszámoltak róla, hogy különféle környezetvédelmi, vízi szakmai szervezetek munkájában vesznek részt, így rálátásuk van a nagyobb állami és uniós projektekre. Felmerült, hogy el kellene készíteni az átfogó Rába-stratégiát, amely kidolgozásában a fővárosi vendégek intenzíven részt vennének, az anyagot pedig eljuttatják az érintett vasi polgármestereknek véleményezésre. A konferencián a Rába tisztításának kérdést is napirendre tűzték. Köbli József szerint Csörötneknél óriási méretű, mintegy 800 (!) köbméteres szemétfal vár eltávolításra. Az RFT pályázik, és elkezdi a tisztítást. Málics Ferenc rátóti polgármester pedig az Aradi emlékpark tervezett fejlesztése kapcsán elmondta: a beruházás 15 millióba kerülne, e pénzből méltóképpen felújíthatnánk a parkot és a környezetet is.
Forrás: vasnepe.hu
*
A 2010-es esztendő a fesztiválok éve lesz Vasváron
Erre az esztendőre még nagyobbat álmodtak a vasvári Nagy Gáspár Kulturális Központ munkatársai, mint az előző évekre. Rendezvényeiket – ígéretükhöz hűen – névadójuk, Kossuth- díjas költőnk szellemében hívják életre, s a minőségi kultúraközvetítésből ezúttal sem engednek. 2010 a kulturális turizmus megfogalmazásában a fesztiválok éve lesz. Vasvár ezzel a tematikával remekül azonosul majd, alig akad olyan hónapja az esztendőnek, amely ne tartogatna egy-egy fesztivált a hegyhátiaknak, ide látogató turistáknak.
Áprilisban színjátszó fesztivállal kezdődik a nagyrendezvények sora. A nyári időszakban aztán az egyhetes nagymákfai Golghelogi és az augusztusi hegyháti napok varázsolnak remek hangulatot Vasvárra. A különleges ízekre, roskadozó hegyháti porták látványára és nótákra áhítozókat pedig idén is várja a hagyományos Rétesfesztivál. Az ősszel a ház és a Közkincs Kerekasztal együttműködéséből ismét megszületik majd a Hegyháti Toborzó. A tavaly elindított program célja a kistérség rejtett értékeinek felfedezése, a kulturális cserekapcsolatok elmélyítése. A tartalmas esztendő az adventi rendezvényekkel zárul majd.
„A terveink között szerepel, hogy a Hegyháti kiállítás alkotóival ellátogatunk a nagybányai művésztelepre, hogy átérezhessék annak szellemiségét, s más szemmel lássák majd a hegyháti tájakat is. Emellett a hegyháti alkotótábor megvalósítására is keressük a lehetőségeket. A bérletes színházi estek és a havi kiállítások is várják a látogatókat” – sorolja a terveket Rajner Ágota igazgató. „Még rengeteg rejtett kulturális érték, tartalék vár felfedezésre a Hegyhát falvaiban. Ezek felkutatása, a dolgozók és az önkéntes segítők elhivatottsága ebben az esztendőben is segíti majd az álmok megvalósulását. Egy biztos, a minőségből idén sem engedünk, s arra törekszünk, hogy programjaink, rendezvényeink a ház nevével vállalt szellemi örökséghez méltók legyenek” – fogalmazott Rajner Ágota.
*
Az ősi mesterségek megőrzéséért a Hegypásztor Kör
A Vasi-Hegyhát festői környezetében fekvő Oszkó irigylésre méltó módon őrzi múltjának emlékeit. A településen működő, 1985-ben lokálpatrióták kezdeményezéséből született Hegypásztor Kör a falu kulturális emlékeinek, tradícióinak elhivatott védelmezője.
A szervezet most egy határon átnyúló projekt részeseként az ősi kézműves mesterségek megőrzését is felvállalta. Zágorhidi Czigány Ákos, a Hegypásztor Kör ügyvezetője elmondta, hogy a Kézműves Akadémia címet viselő projekt hét szlovén és négy magyar szervezet (a Zala Megyei Népművészeti Egyesület, a Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága, a Martineum Római Katolikus Alapítvány, Hegypásztor Kör) együttműködésével indult útjára a közelmúltban, a Szlovénia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében.
A három éves, 892 ezer euróból megvalósuló projekt résztvevői arra vállalkoztak, hogy olyan, különböző szintű képzési anyagokat dolgoznak ki, és akkreditáltatnak, melyek révén az ősi mesterségek a későbbiekben bárhol és bármikor oktathatóvá válnak. Az ügyvezető hozzátette: az együttműködés mellett a tizenegy partner több önálló projektelem megvalósítását is felvállalta. A Hegypásztor Kör három képzést is szervez majd a kidolgozott anyag segítségével. Egy négy hónapos, tanúsítványt adó képzés mellett, négynapos hobbitanfolyamot, valamint több öt napos, általános iskolák számára kidolgozott erdei iskolai programot is megvalósít. Emellett a projekt népszerűsítését célzó kiadványok és a ma is élő kézműves-mesterségeket bemutató film elkészítése is szerepel feladataik között.

„A következő időszakban három vásáron is bemutatjuk majd a projektet és a kézműveseket, kiállítások, műhelyfejlesztés is helyet kap a programban” – tette hozzá Zágorhidi Czigány Ákos.
*
Márciusra elkészül a vasvári Kardos iskola felújított sportcsarnoka
Gőzerővel zajlanak a Kardos László Általános Iskola felújítási munkálatai. A tervek szerint március végén átadják az intézmény megújult, kibővített sportcsarnokát. Pályázatuk pozitív elbírálásban részesült, így a Nyugat-Dunántúli Operatív Program keretében elnyert mintegy 200 millió forint, valamint az önkormányzat által biztosított 67 millió forintos önerő lehetővé teszi az intézmény felújítását, átalakítását.
A projekthez kapcsolódva, a Társadalmi Megújulás Operatív Program 25 milliós pályázati támogatása pedig az intézményben zajló pedagógiai munka fejlesztését célozza meg.
*
Teljesítménytúrák között a Mindszenty-zarándoklat
Az idén tizennegyedik alkalommal megrendezett Mindszenty bíboros emléktúra és zarándoklat bekerült a Tápiószelei Természetbarátok Teljesítménytúra Kupájának távjai közé. Az 1998-ban alakult Tápiószelei Természetbarát Klub az idei esztendőben megrendezett túráiról kupakiírást tett közzé. Azoktól a vándoroktól, akik nem tudnak részt venni valamelyik túrán, ötödik teljesítésként elfogadják a május 8-ai Mindszenty bíboros emléktúrát és zarándoklatot, melynek 18 kilométeres, Vasvár-Csehimindszent közötti távját hat óra alatt kell teljesíteniük a természetjáróknak. A Mindszenty túra népszerűséget mutatja, hogy évről évre többen teljesítik a Vasvári fürdő előtti tértől a csehimindszenti napközi otthonig, vagyis a bíboros szülőfalujáig tartó távot.
*
Nagy Gáspárra emlékezve
A vasvári kulturális központban rendezték meg szombaton a három éve elhunyt Kossuth díjas költő emlékére a térségi vers és prózamondó találkozót.
V. Németh Zsolt köszöntötte a harmincöt versmondót s a számos más érdeklődőt. Ezt követően átvették a pódiumot a fiatal korosztályból kikerülő versmondók, kiknek előadását neves szakemberekből álló zsűri bírálta. Délután a résztvevők koszorúztak a költő bérbaltavári szülőházánál és sírjánál a nagytilaji temetőben, végül még kulturális műsor is színesítette az emlékezés napját.
Forrás: Göcsej-Hegyhát Leader Egyesület, vasnepe.hu, umvp.eu
Falumegújítási díj Iszkaszentgyörgynek
2010. március 9.
Falumegújítási díj Iszkaszentgyörgynek. Településőrök Tordason. Váli és német tűzoltók összefogása.
A Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Kh. Egyesület hírei.
80 különböző program a 80. éves Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonban
A bicskei intézmény tavaly ünnepelte fennállásának 80. évfordulóját. Ebből az alkalomból 80 különböző programot valósítottak meg. A kastélyparkban például nyolcvan madáretetőt és fészkelőodút helyeztek el.
„Az itt lakó gyerekek és a hozzánk társadalmi munkára érkezett bankárok közösen készítették az etetőket. Természetesen szakember útmutatásait követve, asztalos segítségével. Azóta várjuk a madarakat a többféle méretben elkészített odvakba, szerencsére már akadnak foglalt madárlakok” – mondta el Vásárhelyi János igazgató. A program egyrészt erősíti a környezettudatos gondolkodást az otthon lakóiban, másrészt turistalátványosságként is szolgál. Az igazgató jelezte, a kastély környékének szépítése tovább folytatódik, cserjéket, facsemetéket, virágokat ültetnek majd műemlékvédelmi szakemberek segítségével. Miután a városi közgyűlés védetté nyilvánította a parkot, lehetőség nyílt uniós pályázat benyújtására, amelytől 200 millió forintnyi forrást remélnek.
Siker esetén dísztó készülne híddal, felújítanák a kastély körüli sétányokat, díszkivilágításokat, padokat, asztalokat, útbaigazító táblákat tennének ki. Vásárhelyi János hozzátette, ezekre csak akkor kerülhet sor, ha a régészeti feltárás megtörtént, ami szintén része a pályázatnak.
Forrás: Helyi Téma
*
Falumegújítási díj Iszkaszentgyörgynek
A közép-dúnántúli régióban Iszkaszentgyörgy nyerte el a Magyarországi falumegújítási díjat 2009-ben – ahogyan az indoklásban szerepel: a falu egyes területein elért kiemelkedő teljesítményéért. A díjátadására februárban került sor a Nógrád megyei Kazáron. A pénzjutalommal nem járó díj erkölcsi és szakmai elismerést jelent, valamint többletpontokat egyes uniós pályázatok elnyerésénél.
*
Hivatalossá tették Vál és a német Bassweiler-Beggendorf település kapcsolatát
Vál – Hosszú évek óta szoros a kapcsolat Vál község és a németországi Aachen melletti Bassweiler-Beggendorf között. Ezt most hivatalos iratokkal is megerősítették.
A jó viszony a két település tűzoltóinak köszönhető, akik 23. éve tartanak fent szakmai együttműködést. Ez terjedt ki a települési és kulturális kapcsolatokra is. „A váli tűzoltók gépkocsit, eszközöket, felszereléseket kaptak német barátaiktól. Azt hiszem e segítség nélkül ma már nem is léteznének. Így viszont fennállásuk 125. évfordulójára készülnek az idén. Ennek méltó megünnepléséhez brüsszeli pályázatot szeretnénk benyújtani, amihez elengedhetetlen volt a két település és a két szervezet kapcsolatának írásos megerősítése” – fejtette ki Tóth Ferencné polgármester. Rajta kívül aláírásával hitelesítette az okmányokat kollégája, Willie Linkens, valamint a két tűzoltóparancsnok, Vabrik Zoltán és Heinz Michael.
A polgármester azt is elmondta, hogy a német tűzoltóknak megmutatták a nemrégiben átvett vadonatúj tűzoltóautót, amit irigykedve vettek szemügyre a vendégek. A váli lánglovagok egyúttal bemutatót is tartottak kollégáiknak.
*
Településőrök Tordason
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium által meghirdetett „Településőr pályázatunk” sikeres volt, így február 1-től egy fő, és március 1-től újabb egy fő településőr járja Tordas utcáit.
Feladataik többek között a településen található közvagyon védelme, az önkormányzati rendeletek betartatása, a településen tartandó rendezvényekhez kapcsolódó rendfenntartás és
vagyonvédelem, a településen élők nyugalmának és magánvagyonának védelme, segítségnyújtás rendkívüli események esetén.
Ha ezekkel kapcsolatban bárkinek észrevétele van, jelezze feléjük az alábbi telefonszámokon: Huszti István: 06-20/549-5659, Gurabi Károly: 06-20/550-0008
Forrás: Tordasi Kisbíró
*
Nyílászárócsere az óvodában
Óbarok – Lázas munka folyt az intézményben január első heteiben: az összes külső nyílászárót kicserélték korszerű ablakokra, ajtókra, így várhatóan jelentősen csökken az óvoda gázszámlája. Erről és a település életét érintő egyéb változásokról Borbíró Mihály polgármester számolt be.
“December végén nemcsak az óévet, de a kommunális adót is elbúcsúztattuk. Lehetőségünk nyílt ezt az adófajtát eltörölni, miután sikerült hosszútávra bérbe adni a településen magasodó víztornyot. A bérleti díj egyébként több lesz, mint amennyit a kommunálisadó-bevétel eredményezett volna” – indokolta döntésüket a település első embere.
A telekadót viszont meghagyták, hogy minél inkább ösztönözzék a tulajdonosokat az építésre. Az építményadót pedig kiterjesztették a nyaralókra, a hétvégi házakra és a kihasználatlan belterületi épületekre. Ebből a pluszbevételből településfejlesztési célokat kívánnak megvalósítani.
“Megtörtént az óvoda külső nyílászáróinak cseréje. Sajnos elég magasak voltak a fűtési költségek, és több ablak csak be volt szögelve, vagyis igazán ráfért már a fejlesztés az intézményre. Négyszázezer forintból megúsztuk a projektet. A kőműves és festőmunkákkal együtt sem haladja meg az összköltség az egymillió forintot” – tájékoztatott Borbíró Mihály.
Az önkormányzatnál úgy számolnak, hosszú távon tíz százalékkal csökken majd a fűtésszámla, így néhány éven belül megtérül a befektetés. Tervben vannak még fejlesztések a nyári szünet idejére is, de biztosan nem uniós forrásból, mivel bővítésekre nincs forrása a településnek.
Forrás: Helyi Téma
*
Könyv készül a váli erdők költőjéről
Vál – 113 évvel Vajda János halála után szülőházánál ülésezett a Vajda János Baráti Egyesület. Koszorúzással is megemlékeztek az 1897. január 17-én, Budapesten elhunyt költőről. A helyi önkormányzat, az ÁMK képviselői, a Váli Faluszépítő és -védő Egyesület, az önkéntes tűzoltók, valamint a faluban működő civil szervezetek delegáltjai is megjelentek.
„Az egyesület 2008 májusában alakult, előtte baráti társaságként működtünk. A beszélgetésen szóba került eddigi munkánk, de érintettük azt is, hogy a váli embereknek mit jelent Vajda János. Az ülésen részt vett a Petőfi Irodalmi Múzeum képviselője is, velük évek óta kapcsolatban vagyunk. Többször segítettek a Vajda-hét megszervezésében, olvasótáborokat rendeztek Válon, illetve zsűriztek a szavalóversenyeken” – mondta el Tóth Zoltánné elnök.
Hozzátette, a Petőfi Irodalmi Múzeumnak fontos szerep jut majd a készülő könyvben is, amelyet az egyesület megjelentetni tervez. A kiadványban 1908-ig bezárólag minden Vajdával kapcsolatos fénykép, irat, dokumentum szerepel majd. Az egyesület hagyományápolási tervét fotókiállítás és egy DVD kiadása tenné teljessé. Szeretnék, ha az emlékházat és környékét sokan látogatnák, ezért rendszeresen szerveznek majd programokat. Áprilisban a Költészet Napja alkalmából író-olvasó találkozó lesz a Vajda-ház melletti foglalkoztatóban. Májusban rendezik meg a Vajda-hetet, amelynek keretében fotókiállítás nyílik „Vajda és az emlékező váliak” címmel.
Forrás: Helyi Téma
*
Jótékonysági koncertet adott Mága Zoltán Válon
Vál – Súlyos betegséggel küzdő helybéli kislány megsegítéséért koncertezett Mága Zoltán hegedűművész a településen.
A váli Kupecz Kitti hároméves korában legyőzte a leukémiát, s most 12 esztendősen ismét farkasszemet kell néznie a gyilkos kórral. Az orvosok biztatják a kis beteget és a szülőket, akik viszont anyagilag nem győzik a költségeket.
Mága Zoltán száz jótékonysági templomi koncertet tartalmazó körútjának egyik állomása volt a váli. A templomi koncert ingyenes volt, aki adakozni kívánt, annyit adott, amennyit tudott.
Forrás: fmh.hu
*
Asztali jégkorong bajnokság Tordason
A Tordasi önkormányzat és a Magyar Asztali Jégkorong Klub a tordasi művelődési házban, Németi László kulturális szervező hathatós segítsége mellett egész napos
asztali jégkorong bajnokságot szervezett, élő makettezéssel.
A Magyar Asztali Jégkorong Szövetség, tordasi önkéntes segítők segítségével, 24 asztali jégkorong pályát állított fel azért, hogy másnap profik és amatőrök csak játszhassanak, és egymás társaságában megismerhessék a küzdeni tudás, a koncentráció, a sportszerűség, a játék öröme, az ellenfél megbecsülése nagy örömeit.
Mintegy 40 vállalkozó kedvű játékos foglalta el a játékteret. 10 óra után röviddel összeállt a tordasi mezőny, benne az ország minden tájáról kezdők és haladók vállalkoztak a megmérettetésre. A szervezők jóvoltából mindenki játszott mindenki ellen. Végül egy igazságos erőfelmérés keretében kialakult a profi és amatőr mezőny végső sorrendje.
Juhász Mihály bronzérmet szerzett a tordasiaknak. Völgyi Zoltán gyúrói színekben hódította el a legjobb 2. tordasi ezüst érmét,és arany éremmel díjazták Teszár Tamás kitartó otthoni önképző munkáját. Ifjúsági kategóriában arany érmet nyert Teszár Szilárd, és a díjazottak között volt Szilágyi Szabolcs, s Benkei Boldizsár. A nők között bronzérmet kapott Seres Éva, ezüstöt Farsang Erika, aranyat Veres Andrea. Gratulálunk a szép helyezésekért!
Az eredmények alakulását, a világranglistás helyezéseket a www.ithf.info (International Table Hockey Federation) oldalon lehet a továbbiakban figyelemmel kísérni.
A Magyar Asztali Jégkorong Szövetség nagyon hálás a Tordasi önkormányzatnak, hogy ilyen alkalmat rendezhetett Tordason. Reméljük, hogy a jövőben lesz még erre alkalom, esetleg egy környező településeket (Gyúrót, Martonvásárt) is érintő hatalmas küzdelem formájában.
Forrás: Tordasi Kisbíró
*
Szépkorúakat köszöntöttek
Felcsút – Egy faluközösség életében fontos szereplők a szépkorúak, akik hatalmas élettapasztalatukkal a régi idők tanúi. Ennek szellemében köszöntött négy 90–100 év közötti hölgyet Varga György polgármester.
Az ünnepségnek a községháza házasságkötő terme adott otthont január 15-én. Felcsút legidősebb lakói közül Turán Ferencné és Kalászi Györgyné jelent meg a rendezvényen. Veres Kamilla és Németh Istvánné nem tudott eljönni, ők otthonukban kapták meg az ajándékcsomagokat. Az ünnepségen a helyi általános iskolások műsorral kedveskedtek, majd Zábó Lászlóné, a nyugdíjasklub vezetője a költőkhöz fordult segítségért, hogy méltóképpen megfogalmazhassa jókívánságait. A nyugdíjasklubból Szilágyi Lászlóné elmondta az erre az alkalomra írt versét, majd a polgármester köszöntötte a szépkorúakat.
Forrás: Helyi Téma
*
Leleplezték a Madonnát
Tavaly decemberben, az iskola szünet előtti héten Petrás Mária, csángó származású keramikus és énekes kiállítását láthatták az érdeklődők az etyeki helyi művészeti iskolában. A művészt annyira lenyűgözte az iskola hangulata, hogy egyik alkotását az intézménynek adományozta. A domborművet a Magyar Kúltúra Napján avatták fel.
Forrás: Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület, Bicskei HVI, umvp.eu
Jót tesz az időjárás a kistérség szőlőseinek
2010. március 9.
Átadták az 58-as főút új négysávos szakaszát. Baranya gazdaságának legnagyobbjai mutatkoznak be. Munka mellett még tovább jár a járadék az egykori mecseki bányászoknak.
A Mecsekvidék Helyi Közösség Egyesület hírei.
Jót tesz az időjárás a kistérség szőlőseinek
Amiből a hétköznapi embereknek már lassan kezd elegük lenni, jó hír az a szőlősgazdáknak. Míg előbbiek unják már a havat, utóbbiak jó szemmel nézik, hogy az olvadó hótakaróból lassan szivárog le az éltető csapadék a tőkék gyökereihez.
– Szükség is van rá, hiszen a legutóbbi termőév hőmérséklet és csapadékhiány szempontjából is kiemelkedő értékeket hozott – értékelte az elmúlt esztendőt a szőlősgazdák hagyományos februári metszési bemutatóján dr. Kozma Pál, a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti-Borászati Kutatóintézetének vezetője.
A szakember kiemelte ugyanakkor, hogy a napos, meleg időjárásnak köszönhetően szép termés, belőle pedig gyönyörű borok születtek. Utóbbit jól példázza, hogy a primőr borok kategóriájában az intézet Biankája országos aranyérmet nyert. A tavalyi vörösborok felhozatalát pedig egyszerűen úgy jellemezte dr. Kozma Pál, hogy egyik szebb, mint a másik.
Az idei kilátásokról szólva a szakember elmondta, hogy a vallatóra fogott rügyek termékenysége jónak ígérkezik, egyedül a cabernet franc fajta fürtszámai maradnak el némileg a szokványostól. A baranyai és így a Pécsi kistérségi ültetvények ezen a télen mindeddig fagykárt nem szenvedtek.
*
Átadták az 58-as főút új négysávos szakaszát
Átadták az 58-as főút négysávosra bővített, Pécs és a pogányi repülőtér közötti szakaszát szerdán.
Az autósok már használják egy ideje, február 3-a szerdán pedig ünnepélyesen is átadták az 58. számú főút Pécs és a pogányi reptér közötti négysávosított szakaszát.
A pogányi reptér épületében megtartott avatóünnepségen a kivitelező hivatalosan átadta a közútkezelőnek a szakaszt, majd az út mellett átvágták a szalagot.
A mintegy 5 kilométeres szakasz teljes beruházása 1,6 milliárd forintba került, ennek legnagyobb része, 85 százaléka európai uniós támogatás. Az avatóünnepségen elmondták: összesen hat csomópontot építettek, ebből három körforgalom.
A FEMA-nál illetve Reménypuszta térségében kétsávos körforgalmat építettek. A fejlesztés során kiszélesítettek egy hidat, távközlési-, víz-, gáz- és elektromos vezetékeket váltottak ki, s kialakították a közvilágítási hálózatot. A munkálatok során 68 ezer köbméter földet mozgattak meg, s most 1300 prizma segíti a közlekedőket.
Az avatóünnepségen Csepi Lajos, a közlekedési tárca szakállamtitkára azt hangsúlyozta: dinamikusabb a gazdasági növekedés azokon a területeken, ahol jobbak a közlekedési feltételek. Ennek kapcsán a szakállamtitkár kiemelte, hogy március végére elkészül az M6-M60-as autópálya is.
Nagy Csaba, Pécs alpolgármestere az előzményeket vázolva emlékeztetett rá, hogy mintegy negyedszázados elképzelések váltak valóra. Már a ’80-as évek közepén, még a jugoszláv bevásárlóturizmus idején felmerült, hogy az 58-as utat fejleszteni kellene – ez a határmenti forgalom azonban a gazdasági változások és a délszláv háborúk miatt megszűnt. Az út első tervei 1990-ben végül megszülettek, ekkor II. János Pál pápa 1991-es látogatása kapcsán vált fontossá az út. Azonban gazdasági okok miatt akkor nem indultak el a munkálatok. 2003-ban újra felmerült a kérdés, de a beruházás végül mostanra, 2010-re valósult meg.
Pécs alpolgármestere kiemelte, a négysávos szakasz fontos lesz Pécsnek, hiszen a térségben új ipari terület beindítását segítheti, emellett a Dél-Baranyából Pécsre ingázók számára is könnyebbséget jelent.
*
Bemutatkozik a Magyar Vidékfejlesztési Közösség
A Magyar Vidékfejlesztési Közösség azzal a határozott céllal jött létre, hogy egy olyan közösséget működtessen, melynek pártoló és támogató tagjai fontosnak tartják:
* A vidéki Magyarország fejlődését,
* A területi aránytalanságok felszámolását,
* A települési önkormányzatok tevékenységének kiteljesedését,
* A vidéki civilszervezetek fejlesztését.
Országosan több mint 1000 településsel vették már fel a kapcsolatot személyesen, és sokakkal együtt is dolgoztak és dolgoznak – többek között „Falumegújítás” célterületen belül. Az elmúlt évben pedig egyre több Kistérségi vezetővel lett jól működő kapcsolatuk.
Honlapjukon (www.videkfejlesztes.atw.hu), bővebb információkat is lehet találni róluk, és egyben két aktuális lehetőségre szeretnék felhívni a figyelmet, amihez teljes körű támogatást, szakmai segítséget és megoldást kínálnak.
1. Fűtéskorszerűsítés önkormányzatok részére költségek nélkül (KEOP pályázati forrás),
2. Mikrovállalkozások finanszírozása (EMVA III. tengely). A Közösség képviselői január hónapban megkeresik a Helyi Vidékfejlesztési Irodákat, hogy segítség munkájukat. Céljuk, hogy minnél több önkormányzathoz, intézményhez, vállalkozáshoz, civil szervezethez, érdeklő magánszemélyhez eljusson az információ.
*
Munka mellett még tovább jár a járadék az egykori mecseki bányászoknak
Egyelőre nem kell lemondaniuk sem egészségkárosodási járadékukról, sem pedig keresőtevékenységükről azoknak az egykori bányászoknak, akiknek ellátását egy január 1-jével életbe lépő jogszabály veszélyeztette.
Egy kormányrendelet értelmében a bányászok egészségkárosodási járadékra való jogosultsága megszűnt volna, ha hat egymást követő hónapon át kereső tevékenységet folytatnak, és jövedelmük havi átlaga meghaladja a mindenkori legkisebb munkabér összegének 80 százalékát.
Az ügy végleges tisztázására sikerült egy év haladékot nyerniük, vagyis a jogvesztő határidőt a kormány 2010. december 31-re módosította. Benke Norbert, a Magyarországi Szakszervezetek Országos Szövetségének Baranya megyei titkára elmondta, hogy a végső cél a havi jövedelemhatár megszüntetése, tehát az egészségkárosodási járadék feltételhez kötésének feloldása.
Bár a klasszikus szén- és uránbányászati tevékenység a pécsi kistérségben már régen lecsengett, ma is sok olyan ember él itt, aki a bányászévek nyomát magán viselve egészségkárosodási járadékra jogosult.
A kormányrendelet idén esedékes változása kapcsán a hírek szerint mintegy másfél tucat, jelenleg Spanyolországban munkát vállaló egykori mecseki bányászt jelentettek fel jóakaróik, mondván, ne vegyenek fel még járadékot is a „vaskos” külföldi fizetésük mellé.
Bányászberkekben ugyanakkor nyilvánvaló, hogy aki csak 10-15 évet is lehúzott a föld alatt, annak biztosan van valamilyen egészségkárosodása. Ráadásul a tömeges elbocsátás elkerülése érdekében a ’90-es években „kormányzati gyakorlat” volt a járadékra küldés eszköze.
*
TOP 100: Baranya gazdaságának legnagyobbjai mutatkoznak be
Gazdasági konferencia keretében mutatták be a Dunántúli Napló gondozásában, az APEH Dél-dunántúli Régiós Igazgatósága, valamint a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara közreműködésévével készült TOP 100 baranyai kiadványt. Ahogy leginkább a válság hatásai foglalkoztatják a megye gazdaságának legnagyobb cégeit, úgy természetesen a fórum témáját is a jelenlegi és a várható gazdasági helyzet adta.
Szikora János, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke arról tájékoztatott, hogy Magyarországon nem érzékelhetőek azok a nemzetközi várakozások, amelyek az adózók mérsékelt jogkövető magatartását, adófizetői hajlandóságát jövendölték. Nincs gyökeres visszaesés az adózók számában, ugyanakkor egyértelműen a válság jelei mutatkoznak a gazdasági társaságok által bevallott adóösszegek csökkenésében, a hátralékok növekedésében, a felszámolási és végelszámolási kezdeményezések gyarapodásában, illetőleg a részletfizetési kérelmek alakulásában.
Mindennek ismeretében az APEH kiemelten érvényesíti tevékenységében azt a nemzetközi ajánlást, miszerint a hivatali teendők hatékony elvégzése mellett fokozottan erősíteni kell a szolgáltatói jellegét, ezzel is támogatva az együttműködő vállalkozásokat. Rövid időn belül eldől, hogy a negatív gazdasági folyamatokban bekövetkezett idei változás pozitív pályára állítja-e a hazai gazdaságot, vagy ismét emelkednek a válság hullámai – vélekedett dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Szerinte halvány reményt mutatnak a hazai gazdálkodók éledő pozitív várakozásai, ugyanis ezek elsősorban a külföldi tulajdonú cégektől érkeznek.
A válság újraerősödése szempontjából továbbra is óriási kockázatot rejt a költségvetési egyensúly megtartása, az ország finanszírozhatósága, az állami bevételek alakulása, a rosszul működő állami struktúrák – egészségügy, oktatás, hivatalrendszer – átalakítása. Mindezek kezelése mellett az elnök céltudatos gazdaságfejlesztést, az uniós források nagyobb arányú ilyen célú felhasználását sürgeti.
A konferencia résztvevőit köszöntötte Páva Zsolt, Pécs polgármestere is. A városvezető kiemelte, hogy nem csak a válság kezelése miatt fontos a vállalkozókkal való szorosabb együttműködés, hanem az EKF kihívásai és remélt közös dicsősége okán is.
Forrás: Mecsekvidék Helyi Közösség Egyesület, umvp.eu
Pályázati tájékoztató a Barangoló Gyűjteményes Házban
2010. március 9.
Medgyesbodzáson vendégeskedett a megyejárás. Interjú a Kertészek Földje Akciócsoport elnökével. Új családmodell az SOS-faluban. Kaszaper Önkormányzata pályázatot nyújtott be a LEADER-programhoz. 30 pályázat érkezett be a megismételt III-as tengelyes pályázati kiírásokra.
A Kertészek Földje Akciócsoport Egyesület hírei.
Pályázati tájékoztató a Barangoló Gyűjteményes Házban
Ismét a Barangoló Gyűjteményes Házban került sor a Civil Kerekasztal találkozójára 2010. február 16-án, melynek témája a pályázatok voltak.
Meghívott előadók: Bakos Krisztina, a Mezőkovácsházai HVI vezetője és Herczegné Szabó Mariann, az NCA Dél-Alföldi Regionális Kollégiumának tagja.
A Barangoló Közhasznú Egyesület úgy gondolta, hogy a civil szervezetek alapforrását a pályázatok jelentik, így sokat jelent, ha első kézből értesülhetnek a lehetőségekről. Valamint segít az is, ha szűkebb körben mondhatják el véleményünket, tehetik fel kérdéseiket a forrásokkal és a pályázati rendszerrel kapcsolatban.
A Civil Kerekasztal ezen programját azért szervezték, hogy a március 22-i határidővel lezáruló Nemzeti Civil Alapprogram működési pályázatán minél több végegyházi és környező településbeli szervezet juthasson forráshoz, valamint megismerkedhessenek az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program aktuális pályázataival és tájékoztatót hallgassanak meg a LEADER pályázatok aktuális tudnivalóiról is.
A Civil Kerekasztal tagjai először Bakos Krisztinát, a Helyi Vidékfejlesztési Iroda vezetőjét hallgathatták meg. Megtudhatták tőle, hogy az ÚMVP különböző pályázatai és intézkedései a vidéki életminőség javítását célozzák. Bemutatásra kerültek a már két alkalommal is megnyílt ÚMVP III. tengelyes jogcímei, melyek a mikro-vállalkozások fejlesztését, a turizmust, a falumegújítást és –fejlesztést, valamint a vidéki örökség megőrzését támogatják.
A megjelentek megtudhatták, hogy a Mezőkovácsházi Kistérségben 3 település nyert az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKSZT) Címbirtokosi pályázatán. Ezen Címbirtokosok pedig 2009 őszén pályázatot nyújtottak be az IKSZT kialakítására és működtetésére szolgáló pályázati kiírásra. Kistérségünkben hat db falubuszos pályázati is kedvező elbírálásban részesült, melyből 5 db-ot már beszereztek és az Irányító Hatósággal (IH) felmatricáztattak.
A „Vidéki rendezvények, falunapok szervezésére” 3. alkalommal került kiírásra pályázat, melynek beadási határideje 2010.02.26-a. A falunapos pályázatra az elmúlt két évben a Mezőkovácsházi Kistérség adta be a legtöbb sikeres pályázatot. A LEADER pályázatok tekintetében is hamarosan eredményhirdetés várható. Remélhetőleg számos fejlesztés, program valósulhat meg ezen támogatásokból.
Ezt követően Herczegné Szabó Mariann, a Nemzeti Civil Alapprogram Dél- Alföldi Regionális Kollégiumának tagja tartott előadást az NCA által kiírt működési támogatási pályázatról. A működési pályázat célja a civil szervezetek működéséhez való hozzájárulás, mind eszköz, mind infrastruktúra, mind humánerőforrás tekintetében, melyek elősegítik a szervezet fejlődését, működését. Az előző évben 1800 pályázatot adtak be civil szervezetek a régióban, ebből 1698 volt a nyertes pályázatok száma, mivel 102 érvénytelen volt. Az igényelt összeg összesen 1.833.342.403 Ft volt, ebből a megítélt támogatás 590.928.507 Ft volt. Békés megyében az érvényes pályázatok száma 548 db, az igényelt támogatás összege 642.660.310 Ft, a szétosztható támogatás pedig 167.594.196 Ft volt. Elmondta, melyek azok a buktatók, amelyeken a kezdő pályázók el szoktak vérezni. Kitért arra is, hogy milyen alaki és tartalmi követelményeknek kell megfelelni a pályázatoknak.
A hivatalos rész után kötetlen beszélgetésre került sor, ahol kifaggathatták a meghívottak az előadókat a pályázatok részleteiről, az előadók pedig a megjelenteket kérdeztek a végegyházi civil életről. Abban mindkét előadó egyetértett, hogy a végegyházi civil szervezetek büszkék lehetnek munkájukra, mert működésük az egész közösséget szolgálja.
A Civil Kerekasztal találkozóján lehetett először megtekinteni a Barangoló Gyűjteményes Házban az Alkony Nyugdíjasklub „Életképek” avagy a nyugdíjasok mindennapjai című fotókiállítását. E kiállítás február 16-26-ig tekinthető meg minden hétfőn, szerdán és pénteken 15-18 óráig.
Forrás: Végegyházi Barangoló Közhasznú Egyesület elnöke, Mezőkovácsházi HVI vezetője
*
Fő céljuk a vidékfejlesztés
December 20-án zárult le a vidékfejlesztési pályázatok beadási határideje. A 19 dél-békési települést egyesítő Kertészek Földje Akciócsoport Egyesülethez 31 pályázat érkezett. Az eredményekről Ruck Mártont, az egyesület elnökét kérdeztük.
— Mióta segíti a vidékfejlesztésben érdekelt vállalkozások, önkormányzatok munkáját az egyesület?
— Munkaszervezetünk 2008. november elsejétől működik. Akkortájt a III-as tengelyes vidékfejlesztési pályázatoknál működtünk közre. Tájékoztatási feladatunk volt, és a pályázatok elektronikus beadásában segítettünk. A beérkezett 34 pályázat támogatásáról az egyesület elnöksége — a meghatározott szempontok szerint — tavaly januárban hozott döntést. Ezután a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal végzett újabb ellenőrzést adminisztratív és a formai előírások alapján. Múlt év augusztusában küldték ki a nyerteseknek a támogató határozatokat, a négy jogcímre közel 530 millió forint támogatást nyertek a megmérettetést felvállalók.
A következő jelentős lépés az úgynevezett „LEADER” pályázatok meghirdetése volt, melyet közel két éves előkészítő munka előzött meg. A november 15-ei határidőig 55 pályázat érkezett be. Ezeknek a feldolgozása immár teljesen az egyesületünkre hárul. A hiánypótlások kiküldése, az előzetes helyszíni szemlék lefolytatása megkezdődött, várhatóan március végén küldjük ki a támogató határozatokat. Előreláthatólag 400 millió forintot tudunk szétosztani.
A harmadik jelentős esemény a III-as tengelyes pályázatok újbóli meghirdetése volt. Végül 31-en pályáztak, így majd’ egy év alatt összesen 130 pályázatot sikerült generálnunk. A rendelkezésünkre bocsátott közel 1,3 milliárd forintos keretösszeget várhatóan sikerül teljesen lekötnünk.
— Mik jelenleg a legfontosabb teendők?
— A beérkezett anyagok adminisztratív kezelése nagyrészt már véget ért, így minden erőnket a pályázatok jogszabályi megfelelésének vizsgálatára fordíthatjuk. E munka során elsődleges szempont a pályázók érdeke.
A beruházásokat tartalmazó pályázatok esetén előzetes helyszíni szemléket kell lefolytatnunk. Emellett minden jelentkezőnél megadott eljárásrend szerint tételesen megvizsgáljuk az egyes kiadások elszámolhatóságát. A kiadási tételeket minimum hárman nézik át, a garantált jogszabályi megfelelés érdekében. Munkánkat felettes szervként az MVH ellenőrzi.
— Mit vár a jövőtől?
— Célunk, hogy a térségbe minél több uniós forrás érkezzen. Kiemelt feladat a vállalkozások erősítése, hiszen Dél-Békés számára elemi érdek a foglalkoztatás növelése. A LEADER program kezdete óta tudatosan törekedtünk arra, hogy az egyesületen belül — főleg a pályázatok elbírálásánál — ne a politikai szempontok érvényesüljenek. Talán éppen ezért a politikai paletta minden oldaláról kaptunk már támadásokat. Reméljük, a minket érő alaptalan vádaskodások nem válnak bevett gyakorlattá a politikai szereplők részéről.
forrás: Békés Megyei Hírlap
*
Medgyesbodzáson vendégeskedett a megyejárás
A térség legjobb ivóvizének forrása, Medgyesbodzás látta vendégül ma a megyejárást. A 800 lelket számláló községet is sújtják napjaink problémái, az elöregedő lakosság, az elvándorlás és a munkanélküliség. A problémák egyedüli megoldását a munkahelyteremtés jelentené.
Bodzásfalu történelmi kutatások szerint már a XV. század eleje óta szerepel írott emlékekben, Medgyesbodzást pedig kertész községként telepítették az 1800-as években. Az itt élők ma inkább csak mezőgazdasággal, ezen belül is dinnyetermesztéssel foglalkoznak, korábban azonban sokak megélhetését biztosította az állattenyésztés.
Medgyesbodzás az Otthonunk Békés megye elnevezésű rendezvénysorozat 52. állomása, több települést látogattak már meg a megyei vezetők. Az eddigi tapasztalatok alapján elmondható, hogy a kistelepülések folyamatosan leépülnek, lakosságuk elvándorol. Viszont azt az utat, aminek segítségével ez megállítható lenne, nehezen találják meg. Az egyedüli megoldás sokak szerint a munkahelyteremtés.
Nincs lehetősége a településnek, mellyel a községben tarthatná a fiatalokat. Támogatást nem tudnak adni, munkahely pedig nincs.
A megyetörténeti kiállítás megnyitójában Medgyesbodzás került középpontba
A reményt azonban nem szabad feladni. A jövőben hinni kell, mert ha nem hiszünk a jövőben, akkor eleve eltemetjük saját magunkat- vélik sokan.
Ezért is fontos a megyejárás, mellyel a megye közelebb kerülhet a településekhez. Az összetartozás jeleként ismét elhelyezték a megjelentek kéznyomukat a vándortérképen.
A megyetörténeti kiállítás megnyitójában Medgyesbodzás került középpontba, a községről ismerhetett meg fontos információkat a hallgatóság. A község képviselőtestületének soron kívüli ülésén pedig még alaposabban ismerték meg a megye szerepét és Medgyesbodzás problémáit a vezető személyiségek.
Forrás: bekesmegye.com
*
Új családmodell az SOS-faluban
Battonyán jelentős változás történt az SOS-gyermekfalu életében: kapun kívül is van egy új családjuk, ahol nemcsak SOS-anya, hanem a párja is neveli a gyermekeket. Ezzel egy több évtizedes modell változik meg.
Az első SOS-gyermekfalut 1949-ben alapította Hermann Gmeiner Ausztriában. A gyermekfaluban kizárólag anyák nevelték a gyerekeket. A háborúban sok férfi veszett oda, rengeteg gyermek maradt árván. Így alakult ki ez a nevelőszülői modell, amely évtizedeken keresztül hasonló felállásban működött. Az utóbbi években merült fel, hogy a nevelőszülőpárok a gyermekek személyiségfejlődése szempontjából többet tudnának nyújtani, hiszen a férfi családban betöltött szerepét is megismernék. Magyarországon három SOS-gyermekfalu működik.
A battonyai volt az első, majd Kecskeméten és Kőszegen is felépült az árva vagy más okból a vér szerinti családból kikerült gyermekek sajátos nevelőszülői hálózata. Kecskeméten és Kőszegen már néhány éve dolgoznak SOS-szülőpárok. A Németh Szabolccsal, a battonyai SOS-gyermekfalu vezetőjével folytatott interjúból kiderült az is, hogy a férfiak nehezebben válnak meg a korábbi életüktől. Az elmúlt év utolsó negyedében azonban összeállt minden feltétel. Rosuné Podina Olga évekkel ezelőtt kisegítő anyaként dolgozott a battonyai SOS-faluban. Ha az anya szabadság vagy betegség miatt hosszabb ideig távol volt, a helyettesítés idején a faluban lakott. Főállású SOS-anya nem lett belőle. Nem akarta, hogy ennek a családja, férje és két, akkor még kicsi gyermeke lássa a kárát. A lányaik időközben felnőttek, a ház üres lett. Egyre többet került szóba a Rosu házaspár között a nevelőszülővé válás gondolata.
Majd elvégeztek egy 60 órás tanfolyamot, ami hagyományos nevelőszülői végzettséget adott. Így lett Rosu Péter, az első battonyai „SOS-apa”, aki egy vállalkozónál dolgozik kötetlen munkaidőben. Feleségét egy éve ismét felvették a faluba anyajelöltnek. Ő hamarosan elvégez egy 300 órás tanfolyamot is, hogy a régi ismereteit felújítsa. Közben várták, mikor érkeznek újabb gyerekek a faluba. Negyedéve négy testvér — a legkisebb 2 éves, a legnagyobb 8 — elhelyezéséről kellett gondoskodnia a gyermekfalunak. Mivel minden vizsgán átmentek, Rosuék lettek a nevelőszüleik. A Rosu házaspár, hasonlóan az SOS-anyákhoz, minden szakmai segítséget megkap a gyermekek neveléséhez. Az utat azonban maguknak kell megtalálniuk.
Rosuék után hamarosan egy újabb külsős család kapcsolódik az SOS-gyermekfalu életébe. Az anyajelölt mezőkovácsházi, aki férjével együtt szintén otthonában fogadná a gyermekeket. A gyermekfaluban jelenleg egy üres ház áll. Ide is keresik az SOS-anyát. Más változás is várható a battonyai falu életében. Lesznek úgynevezett „kifutó” családok, vagyis, az anyák nemsokára elérik a nyugdíjkorhatárt. Ezekbe a családokba már nem érkeznek új gyerekek. Az anyák magukkal vihetik saját otthonukba a még velük élő SOS-gyermekeket.
(Forrás: www.beol.hu-n megjelent cikk alapján)
*
Főtér – Kaszaper Önkormányzata pályázatot nyújtott be a LEADER-programhoz
A 41 millió Ft-os projekt egyebek mellett a Szent Gellért téren sétány kialakítását, fásítást, a játszótér bővítését tartalmazza. A park világítását is korszerűsítenék. Több lámpatest kerülne elhelyezésre, a beton villanyoszlopokat kandeláberekre cserélnék.
Forrás: Békés Megyei Hírlap
*
Civil hírhozókkal erősít a megyei lap
A Békés Megyei Hírlap megbeszélésre hívta a megye 75 településének civil szervezeteit békéscsabai szerkesztőségébe. Így indítván útnak azt az információs projektet, amely során arra kérte a civileket, legyenek a hírlap hírhozói.
Ahogy a program főkoordinátora, Pocsaji Richárd, vezető szerkesztő elmondta a megjelenteknek, a Békés Megyei Hírlap büszkén vállalja, hogy a megye napilapja, ennek megfelelően tükrözni is szeretné a megye településeinek legfontosabb történéseit, híreit. Ahhoz azonban, hogy ezt sikeresen megtehesse, információkra van szüksége, méghozzá gyorsan és lehetőleg első kézből. Ehhez kérte a civil szervezetek segítségét. A programban a Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesületével együttműködve szólították meg a megye szervezeteit. Az együttműködés alapja az, hogy a helyi szervezetek a területi újságíróknak továbbítják a híreket, információkat, és a professzionális zsurnaliszta önti végleges formába a hírt, ha az közlésre érdemes. Természetesen nem kerülhet be minden helyi esemény a lapba, de egyrészt nem csak a Hírlapba hozhatják le a tudósítás, hanem más kiadványban is /pl. Grátisz/, másrészt mindenképp nő az esélye annak, hogy a település életéről, történéseiről a lap írjon. Egyedülálló kezdeményezés ez a kiadó részéről, hiszen először tapasztaljuk azt, hogy nem nekünk kell „kilincselni” a megjelenésért, hanem a hírlap ajánl fel egy kölcsönösen előnyös megoldást.
Niedzielsky Katalin szerkesztő tájékoztatta a jelenlévőket, hogy február hónapban szervezett tréninggel segítenek abban, milyen híreket várnak elsősorban, milyen konkrét formában valósulhat meg az együttműködés, és minden felmerülő kérdésre, technikai problémára választ kaphatunk. Egyben biztosította a résztvevőket, hogy mind ő, mind kollégái szívesen segítenek a hírhozóknak.
forrás: www.vegegyhazibarangolo.hu
*
30 pályázat érkezett be a megismételt III-as tengelyes pályázati kiírásokra
A Kertészek Földje Akciócsoport Egyesülethez a 2009. december 20.-ai határidő betartásával 30 darab pályázat érkezett be a megismételt III-as tengelyes pályázati kiírásra.
A legnépszerűbb a mikrovállalkozások fejlesztése volt, 17 pályázaton összesen 193 millió Ft-ot igényeltek. Közkedvelt volt a turizmusfejlesztés is, erre a jogcímre 3 pályázó 73 millió Ft-ot igényelt. Falumegújításra 7 pályázó összes fejlesztési igénye 49 millió Ft volt. Vidéki örökség megőrzése céljára 3 pályázat érkezett be, ezeken összesen 30 millió Ft-ot igényeltek.
*
Készül a Mezőkovácsházi Kistérség környezetvédelmi programja
A Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulása most készíti a kistérség környezetvédelmi programját. A program része a helyzetelemzés. A pontos helyzetelemzés elkészítése érdekében kérjük, hogy amennyiben valamely civil szervezetet képvisel, az umvp.eu oldalon található kérdőív kitöltésével és a kistérségi iroda számára történő megküldésével (5830 Battonya, Fő u 91) segítse a munkát.
*
Megnyitotta kapuit az Idősek Klubja Végegyházán
2009. december 1-én 10 órai kezdettel nyitották meg ünnepélyes keretek között az ADA Gondozó Nonprofit Kft. Idősek Klubját Végegyházán, a Széchenyi út 15 szám alatt.
Az Idősek Klubja a Király család vállalkozásaként épült, otthont adva a végegyházi időseknek. A munkálatokat ez év februárjában kezdték meg, teljes mértékben magánerőből. A 25 millió Ft-os beruházást, melynek során egy komplex gondozási központot hoztak létre, és amelyet Király Sándor álmodott meg, Madarász Lajos építési vállalkozó szakmai közreműködésével végezték el.
A megnyitó Kinyó Pál Lászlóné, Marika – az intézmény vezetője – köszöntőjével kezdődött. Köszöntötte a megjelent vendégeket, többek között Tari Gabriellát, a Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulása Támogató Szolgálat munkacsoportjának vezetőjét, Paulik Katalint, a Mezőkovácsházi Polgármesteri Hivatal Hatósági Csoportjának vezetőjét, Varchó Istvánt, községünk polgármesterét, a megjelent képviselő urakat, valamint a meghívott szervezetek képviselőit és minden kedves megjelent vendéget. Reményét fejezte ki, hogy a most létrejött intézmény nem csak gondozási központ lesz, hanem közösségi térré is válik. Majd megkérte Varchó István polgármester urat megnyitó beszédének elmondására. Polgármester úr többek között elmondta, nagy örömmel tölti el, hogy létrejött ez a modern intézmény. Kiemelten fontosnak tartja az idősekről való gondoskodást, amelynek nagyszerű helyszíne lesz ez a klub. Ígéretet tett arra, hogy a Községi Önkormányzat minden lehetséges támogatást megad a sikeres működéshez. Ezek után Orbán Sándor plébános úr megszentelte az új létesítményt, isten áldását kérve rá.
Ezt követően az ünnepi műsorra került sor, ahol először az Alkony Népdalkör nyújtotta át nótacsokrát a vendégeknek, majd Mihály Terézia örvendeztette meg a hallgatóságot szavalatával, Lászlóné Varga Zsófia pedig magyar nótákat énekelt. Mezőhegyesi vendégművészek is felléptek e megnyitó ünnepségen Farkas Major Annamária operettprimadonna – aki nem ismeretlen a végegyházi idősek körében – és férje, Farkas Csaba egyetemi zenetanár, fagott művész személyében. A művésznő nemrég járt Kanadában, és így elhozta az ottawai magyarság jeles képviselőinek ajándékait is. Operettműsora nagy tetszést aratott.
Ezután a megnyitó ünnepség hivatalos része véget ért, a vendégek megtekinthették töviről hegyire a létesítményt, s a vendéglátók szendvicsekkel, süteménnyel és teával is kedveskedtek a látogatóknak.
Az ünnepség után Király Sándor ügyvezető igazgató virággal köszöntötte Kinyó Pál Lászlónét, sok sikert kívánva munkájához. Mint Király Sándornétól megtudtuk az ADA Nonprofit Kft. teljes mértékben családi vállalkozás, hiszen a létesítményt önerőből hozták létre, s vezetését is a Király család végzi. Az ADA Nonprofit kft. ügyvezető igazgatója Király Sándor, helyettese Király Rita, az igazgatóság tagjai pedig Király Sándorné és Gyovai Csanád. Megtudtuk azt is, hogy az ADA mozaiknév az Ajándék-Derű-Alkony szavakat jelentik, melyben az ajándék a gyermekeket, a derű a középkorúakat és az alkony az időseket jelképezi. Az intézmény három gondozóval, – Jegyinák Jánosné, Király Sándorné és Molnár Nikolett – valamint két házi gondozó munkatárssal – Kanász Anita és Szemerédi Györgyné – működik. Az ő napi munkájukat fogja össze az intézmény vezetője, Kinyóné Marika. Király Ritától megtudtuk, hogy kilencven fő nappali ellátását biztosítják a klubban, tizenöt házi gondozottjuk és öt ebédesük lesz induláskor. Az ebédet a Napközi Konyháról biztosítják.
Az Idősek Klubja hétfőtől péntekig 8-16 óráig várja az időseket, ezen felül már indulástól otthont ad az Alkony Nyugdíjasklubnak, az Alkony Népdalkörnek és az Ezüstfenyők Nyugdíjas Pedagógus Klubnak. Tervezik, hogy az intézményben rendszeresen programokat szerveznek az időseknek és alkalmanként a falu nagyközönségének is. Az ingyenes szolgáltatásokon felül fodrászat, háromféle masszázs, pedikűr, manikűr, műkörömépítés is igénybe vehető lesz térítési díjért. Király Sándor elmondta, hogy nagyon sok segítséget kaptak Madarász Lajostól, Tari Gabriellától, Paulik Katalintól és a vállalkozás gazdasági ügyeit intéző Ágostonné Dohányosi Ivettől. Reméli, hogy az idősek hamar megkedvelik az új intézményt, ők mindent megtesznek annak érdekében, hogy a végegyháziak szívükbe zárják az új Idősek Klubját.
forrás: www.vegegyhazibarangolo.hu
Forrás: Kertészek Földje Akciócsoport Egyesület, umvp.eu
Felújítják a Siófok jelképének számító víztornyot
2010. március 9.
TDM támogatási szerződést írtak alá Balatonföldváron. Élő művészeti környezetté alakítaná a Völgy Hangja Egyesület a Koppány-völgye településeinek domboldalait. Bocuse D’or: a siófoki sztárséf nyerte a rangos versenyt.
A Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület hírei.
Felújítják a Siófok jelképének számító víztornyot
Még február hónapban megkezdődhetnek a siófoki víztorony felújítási munkálatai, amennyiben nem támadják meg a közbeszerzési eljárás eredményét.
A város képviselő testületének február 4-ei rendkívüli ülésén hirdettek győztest: a Strabag MML Kft. nyújtotta be a legjobb ajánlatot. A beruházás a szerződéskötést követően indulhat és az építkezés megkezdésétől számított 127 napon belül- tehát a nyári főszezonra fejeződhet be. (a fotó forrása: viztorony.hu)
A tervek szerint a földszint üvegfalú körépülettel bővül, itt kap helyet a Tourinform iroda, az eddigieknél tágasabb, 130 négyzetméteres területen. A toronyba két panorámalift szállítja majd a látogatókat, mindhárom szint körterasza elérhető lesz ily módon. A legfelső zárt részen egy kiállítótér és egy kétszintű kávézó kap helyet, amelynek felső része folyamatosan forog majd, ezáltal a vendégek egy helyben ülve élvezhetik a város körpanorámáját.
*
TDM támogatási szerződést írtak alá Balatonföldváron
Sikeresen vette az akadályt Balatonföldvári Kistérségi Turisztikai Egyesület az ÚMFT DDOP keretében a Balatoni Turisztikai Desztináció Menedzsment Szervezetek támogatása elnevezésű pályázaton és szerdán aláírták az 50,037 milliós támogatással megvalósuló projekt támogatási szerződését. A 2008-ban alakult egyesület fő támogatója jelenleg Balatonföldvár Város Önkormányzata, de terveiben, nevének megfelelően a kistérségi összefogás megvalósítását tűzte ki célul.
A következő másfél évben átépítik a Tourinform irodát, bővül a dolgozók létszáma, új technikai eszközöket szereznek be. Elkészülnek azok a tanulmányok, amelyek a jövőbeni egyesületi és turisztikai munka további szakmai irányvonalának megalapozását jelentik. Javulnak a vendégtájékoztatás feltételei is, helyben új információs táblák, touch infok, kiadványok segítenek, az interneten keresztül új foglalási, programtervező lesz elérhető. A minőségi szolgáltatások biztosítása érdekében védjegy és kedvezménykártya-rendszer megvalósítása a terv, de helyet kap benne az egyesületi tagok szakmai képzése is.
*
Fél hektáros virágképeket a lejtőkre
Élő művészeti környezetté alakítaná a Völgy Hangja Egyesület a Koppány-völgye településeinek domboldalait. Az ötletgazdák a természeti környezet virágba borításával élesztenék fel a falvak iránti érdeklődést. A tervek szerint az egynyári növények elültetésével képeket, művészeti alkotásokat hoznának létre a magaslatokon.
Gelencsér Géza, az ötletgazda Völgy Hangja Fejlesztési Társaság elnöke azt mondta: fél hektáros képekben gondolkodnak, amelyeket virágokból alakítanának ki a művészek, akiknek alkotói szabadsága adott, vagyis bármilyen remekekkel díszíthetik a lejtőket. Persze azt senki ne várja, hogy mondjuk Mona Lisa virágból kirakott képmása virít majd a Koppány-völgyében, hiszen nem reprodukciókkal szeretnék ékesíteni a dombokat, hanem teljesen új megfogalmazásban készülő művekkel, amelyeknek korlátot legfeljebb a növények színvilága szabhat.
A Koppány-völgye elszegényedett és már mondhatni kihalófélben lévő falvait a térségben alakult Leader közösség, a Koppány-völgye Közhasznú Egyesület ezeknek a nem mindennapi jelenségeknek a létrehozásával népesítené be turistákkal, nem utolsó sorban pedig munkalehetőséget, megélhetési forrást is teremtenének a környéken élőknek. A méretes virágképekhez ugyanis temérdek egynyári növényre lesz szükség, az alapanyagot pedig helyben kellene előállítani.
*
Bocuse D’or: a siófoki sztárséf nyerte a rangos versenyt
Somogyi sikerrel zárult a világ legnagyobb presztízsű kulináris versenye, a Bocuse D’or magyarországi döntője: a siófoki Kostyál Gábor győzelmével kivívta a jogot, hogy részt vegyen az európai döntőben, mely a világfináléra kvalifikál.
Kostyál Gábor a siófoki Krúdy szakközépiskola konyhájában trenírozta magát, próbálkozott az újabb és újabb, a kiírásban szereplő alapanyagokból készült fogásokkal.
Az eredményhirdetéskor kiderült, az általa kínált ízvilág nyerte el legjobban a döntnökök tetszését, a győztest pedig a verseny 23 évvel ezelőtti kiötlője-névadója, a jelenkor egyik leghíresebb szakácsa, a 84 esztendős Paul Bocuse hirdette ki.
*
Ülésezett a Koppány-völgye Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa
2010. február 1-jén Tab Város Polgármesteri Hivatalának tárgyaló termében tartotta ülését a Koppány-völgye Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa. Az ülésen több vidékfejlesztési tárgyú előterjesztés is megtárgyalásra került, többek közt a Tabi Helyi Vidékfejlesztési (Tabi HVI) Iroda 2009. november december habi szakmai és pénzügyi beszámolója is, amelyet egyhangúlag elfogadtak a Tanács tagjai.
A Tabi HVI 2009. novemberében és decemberében számos, a kistérségben működő vállalkozás, önkormányzat és civil szervezet számára nyújtott segítséget a támogatási kérelmek összeállításában, amelyek az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. és IV. tengelye keretében meghirdetett intézkedésre kerültek benyújtásra. Az ülésen megtárgyalásra került a Társulás által megvalósított ÁROP 1.1.5/C/B jelű pályázat időarányos teljesítéséről szóló előterjesztés is, amelyet szintén egyhangúlag fogadott el a Társulási Tanács. E mellett a napirendi pontok közt szerepelt a Társulás által a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által meghirdetett 2010 “Téli-tavaszi közmunkaprogram” című pályázati felhívására benyújtott nyertes pályázat 2010. január havi időarányos teljesítéséről szóló előterjesztés is.
A program keretében 73 fő regisztrált álláskereső kerül foglalkoztatásra a 2010 január 15-től 2010. június 15-ig terjedő időszakban a kisztérség 20 településén.
A foglalkoztatott közmunkások közül 8 fő házi segítségnyújtási, 62 fő településüzemeltetési és köztisztasági feladatokat lát el, míg 3 fő a program adminisztrációjával kapcsolatos projektmenedzseri feladatokat végzi.
*
Kistérségi Közmunka pályázat a térségi foglalkoztatási problémák enyhítésére
A Koppányvölgye Többcélú Kistérségi Társulás 2010. Január 4-én személyes leadással nyújtotta be pályázatát a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által meghirdetett 2010 évi Téli-tavaszi közmunka programra.
A program keretében a kistérség 20 településén a pályázatban megadott maximális létszámú (73 fő) közmunkás kerülhet foglalkoztatásra 2010. január 15-től 2010. június 15-ig.
A kistérség a leghátrányosabb helyzetű térségek közé tartozik, ahol a közmunka programok igen nagy segítséget és a legtöbb hátrányos helyzetű, alacsony iskolai végzettségű, tartósan álláskereső kistérségi lakos számára az egyetlen lehetőséget jelentik a legális foglalkoztatásra.
A közmunka program keretében foglalkoztatni kívánt személyek több mint 60 %-a a RÁT-os körből kerülne ki, különös tekintettel a második RÁT jogosultakra. A 73 főből 62 fő településtisztasági feladatokat látna el, 8 fő a házi segítségnyújtásban dolgozna, míg 3 fő pedig a program adminisztrációs feladatait végezné. A közmunka program a települési önkormányzatok számára is rendkívül előnyös, mivel a foglalkoztatott közmunkásokkal a települések olyan köztisztasági feladatait is elláthatják, amelyeket az önkormányzatok megfelelő létszámú közmunkás hiányában nem tudtak elvégezni.
*
ÚMVP III. tengelyes kérelmek a Koppányvölgyében
A Koppányvölgye (Tabi statisztikai) kistérség A Balatonföldvári és a siófoki kistérségekkel közösen teljes területével a Koppányvölgyi vidékfejlesztési közhasznú Egyesület (HACS)-hoz tartozik. A több alkalommal is módosított kérelembenyújtási időszak 2009. december 21-én zárult az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengelyéhez tartozó alábbi négy horizontális jogcím esetében:
- Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 135/2008. (X. 18.) FVM rendelet,
- Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 136/2008. (X. 18.) FVM rendelet,
- Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 137/2008. (X. 18.) FVM rendelet,
- Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 138/2008. (X. 18.) FVM rendelet.
A Koppányvölgyi HACS területén a négy jogcím vonatkozásában a 2009. december 21.i állapot szerint 23 kérelem
került benyújtásra, amely szám az utolsó napon postára adott kérelmek miatt valószínűleg tovább nő. A kérelmek
jó része – az első kérelembenyújtási időszakhoz hasonlóan – a falumegújítás és az örökségvédelem intézkedés
keretében került benyújtásra, azonban több pályázat érkezett be a mikrovállalkozások és a turisztikai fejlesztések támogatását célzó intézkedésekre is.
*
Vidékfejlesztési pályázatok a Koppányvölgyében
A Koppányvölgye (Tabi statisztikai) kistérség Somogy megye Északi részén, a Balatontól 30 km távolságra található. A térség 24 települése közül kiemelkedik Tab Városa (lakosságszáma 4850 fő), mint a kistérség központja, a térség többi településének többsége elöregedő, aprófalu, több közülük zsáktelepülés.
A Koppányvölgye kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI.17.) Korm. rendlet alapján a leghátrányosabb helyzet kistérségek közé tartozik, lakosságszáma hosszú évek óta csökken, jelentős probléma a fiatalok elvándorlása.
A fent leírtak alapján érthető, hogy a Balatonföldvári és a Siófoki kistérséggel közösen létrejött Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület a LEADER program keretében készített Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának (HVS) miért a “Koppányvölgy a 24. órában – összefogás a fenntartható vidék kialakításáért”" címet választotta. A stratégia sok, kiemelten fontos közösségi célú fejlesztés támogatását tűzte ki céljául, amelyek mellett jelentős forrásokat szán a gazdasági fejlesztések támogatására, a vidéki munkahelyek létrehozására.
Az ÚMVP III. tengelyének vidékfejlesztési intézkedéseire a kistérségből benyújtott kérelmekről is megszülettek a
döntések, amelyeknek köszönhetően az elkövetkező két év során számos turisztikai, gazdasági és fejlesztés
valósulhat meg és több település arculata változhat kedvezően. 2009. október-november hónapban nyílt először
lehetőség a LEADER intézkedések meghirdetésére és az ezekre vonatkozó támogatási kérelmek benyújtására.
A Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület területéről 16 kérelem került benyújtásra.
A 2009. novemberében meghirdetett 2., az ÚMVP III. tengelyére vonatkozó benyújtási kört megelőzően már igen sok
mikrovállalkozás, önkormányzat és civil szervezet kereste fel a Tabi Helyi Vidékfejlesztési Irodát, jelezve, hogy
támogatási kérelmet kíván benyújtani fejlesztési tervének megvalósításához. A kistérségben az előzetes várakozások
alapján, ebben az időszakban a kérelmek száma várhatóan meg fogja haladni a az első körös kérelemkét (47 db).,
amely a program iránti fokozott érdeklődést, a kistérségben élők akaratát jelzi a HVS címében is jelzett élhető vidék kialakítása érdekében.
Forrás: Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület, umvp.eu
Munkahelyteremtő beruházás Kapuvárott
2010. március 9.
Településfelújításra költik a LEADER-forrásokat a Rábaközben. Egészségügyi fejlesztés Kapuvárott. Rajzpályázat a magyar euróról.
A Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület hírei.
175 millió forint LEADER-pályázatokra a Rábaközben
Húsz támogatott pályázatra mintegy 175 forintot kaptak a pályázók a Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesületnél. A LEADER-pályázatokban egyelőre kevés a turisztikai, több a településfejlesztési projekt.
Nemrég kapott nyilvánosságot a rábaközi LEADER-csoport, a Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület (RVE) első húsz nyertes pályázata. A támogatott önkormányzatok, civil szervezetek és vállalkozások ez idáig közel százhetvenötmillió forintot kaptak. A nyertesek között kevés a munkahelyteremtő vagy -megőrző beruházás. A támogatások zöme településfelújításra ment el. A támogatott pályázatok utófinanszírozottak, tehát a nyertesek utólagos elszámolás után jutnak a pénzükhöz. Az önkormányzatok húsz-, a civil szervezetek nulla-, a vállalkozások negyvenszázalékos önrésszel pályázhatnak.
A legmagasabb összegű támogatást többek közt egy szanyi vállalkozás nyerte. A Del-Gép Kft. lakatosműhely építésére nyert 12,6 millió forintot. A cég ügyvezetője, Nagy Ottó elmondta, amennyiben megvalósul a beruházás, úgy a vállalkozás jelenlegi nyolcfős dolgozói létszáma bővülhet is. Az ügyvezető szerint a több mint háromszáz négyzetméteres műhely építése a napokban megkezdődik. Hasonló nagyságrendű támogatást nyert el a beledi Módos Imre faipari vállalkozása is. Az egykori beledi cipőüzemet felújító vállalkozó több vállalkozáson keresztül mintegy 15,5 millió forintot nyert el (utólagos finanszírozással, egyelőre ő fizet). Mint mondta, a később realizálódó támogatást technikai fejlesztésre, épületfelújításra és gépbeszerzésre fordítja, ám a jelenleg nyolc dolgozót foglalkoztató vállalkozás – a tulajdonos reményei szerint – fél éven belül további munkatársakkal bővülhet. “A régi cipőgyár épületébe egy hónap múlva költözünk, akkor kezdjük a gyártást” – tette hozzá Módos Imre.
A tizenegymilliós támogatotti körben a rábapordányi Karkis Szilvia vendéglőjének infrastrukturális fejlesztésére pályázott. A vállalkozó elmondta, vendéglője közel 200 négyzetméteres bővítésének és berendezésének (utó)finanszírozását pályázta meg. Mint mondta, a bővítéssel munkahelyteremtést is vállaltak. A turisztikai pályázatok egyik ritka példájaként egy höveji kezdeményezés 11,9 millió forint támogatást kapott. A Napsugár Üdülőház építése már tart, információink szerint a 108 négyzetméteres ház hat turista elhelyezésére ad lehetőséget. A ˝tizenegymilliósok˝ táborát erősíti még a mihályi egyházközség. Ők templomuk tetőszerkezetét újítják meg. Közel hasonló – tízmilliós – támogatást kapott a farádi plébánia és a jobaházai templom rendbetétele is.
Tízmillió forint segítségben részesült Szárföld is. Horváth Ferenc polgármester elmondása szerint a pályázatból a 85-ös főút menti tó környékét szépítik. „Bár utófinanszírozott a pályázat, a legrövidebb időn belül el szeretnénk kezdeni a munkát”– tette hozzá a szárföldi polgármester. Kilencmilliót nyert Vitnyéd: útbaigazító táblákat szerelnek fel és köztereket rendeznek.
Az önkormányzatok húsz-, a civil szervezetek nulla-, a vállalkozások negyvenszázalékos önrésszel pályázhatnak.
Hasonló nagyságrendű támogatást kapott Szany a templomkert felújításának első ütemére. Nyolcmilliót nyert Osli játszótérre és fásításra, ugyanennyit pályázott a höveji önkormányzat faluszépítésre és a vadosfai evangélikus gyülekezet a templomára. Hasonlóan templomfelújításra nyert hétmilliót a bősárkányi egyházközség és ugyanennyit egy beledi faipari vállalkozás. Az ezeknél kisebb, 4-6 milliós sikeres pályázatok közt szerepel beledi vendéglőfelújítás, a páli kálvária rekonstrukciója, bágyogszováti közpark-kialakítás és vásárosfalui templomkertszépítés.
*
Munkahelyeket is teremt az épülő Angiológiai Rehabilitációs Központ Kapuvárott
A betegellátást kiegyensúlyozottan szolgáló, 134 ágyas angiológiai rehabilitációs központ jön létre Kapuvárott.
Kapuvár Város Önkormányzata a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében, az Európai Unió és a Magyar Állam kiemelt projekt támogatásaként 750 millió forint, vissza nem térítendő támogatást nyert a helyi Lumniczer Sándor Kórház angiológiai rehabilitációs központ rekonstrukciós programjára. A projekthez a város 134 millió forint önrésszel járul hozzá, így az intézményen belül egy európai színvonalú, korszerű gyógyítást szolgáló és országosan is egyedülálló rehabilitációs központ jön létre. A beruházás célja az angiológiai (érszűkületben, végtagkeringési zavarban szenvedő betegeknek) rehabilitációs ellátás korszerű épületegyüttesbe és hatékony terápiás eljárásrendbe szervezése, melyhez elengedhetetlen a régi épület átépítése, új részek kialakítása, valamint a modern gyógyítást szolgáló eszközök beszerzése.
A projekt eredményeként a betegellátást kiegyensúlyozottan szolgáló, 134 ágyas angiológiai rehabilitációs központ jön létre, a XXI. század gyógyászati infrastruktúrájával.
Kapuvár polgármestere elmondta, az egészségügyi turizmus fellendülésére nem csak a város vezetői számítanak – az utóbbi időben megnőtt az érdeklődés a belvárosi, értékesíthető ingatlanok iránt. „Ami a munkahelyek kérdését illeti: a kórházi beruházás 25–30-at teremt az intézményben, ám az egészségügyi turizmus vélhetően ennek többszörösét teremti majd meg a városban” – jelezte Hámori György. Elhangzott, a kórház 25–30 új álláshelye mellé az épülő Sors-Társ kistérségi szociális központ is felvesz majd munkatársakat. A családsegítő intézet jelenlegi tizenkilences létszáma vélhetően ötvenhatra duzzad.
A kivitelezési munkálatok a tervezett ütemezés szerint haladnak, az újonnan létrehozott épülettömb szerkezetkész, a homlokzati nyílászárók beépítésre kerültek, a belső gépészeti, infrastrukturális munkálatok szintén befejezésükhöz közelednek. A kórház mai épületszárnyainak átalakítás alatt álló részei közül a terápiás egységeknek helyet adó „G” épület január végére elkészül, a fekvőbeteg osztályok helyszínei közül a „B” épület 60 %-os készültségi fokon van, a földszinti „C” épület május végére újul meg. Az új és a régi épületszárnyak kivitelezési munkálatai 2010. május 31-ig várhatóan befejeződnek. A kórházban az átmeneti költöztetések ellenére az ellátás továbbra is zavartalanul biztosított. A beruházás teljes befejezése után a kapuváriak az új, korszerű angiológiai szolgáltatás ambuláns és folyamatos osztályos ellátását ugyanolyan feltételekkel vehetik igénybe, mint korábban.
A beruházás aktualitásairól a projektmenedzsment jelentős érdeklődés mellett lezajlott lakossági fórumok keretében tájékoztatta a kapuváriakat, a későbbiekben az építési munkálatok előrehaladásáról lakossági és szakmai nyíltnap kerül megrendezésre, a folyamatos tájékoztatás érdekében a projekt részletes adatait, híreit a www.angiologia.kapuvar.hu honlapon olvashatják az érdeklődők.
*
Változatos kulturális programok idén is
A kapuvári civil fórum ülésén az amatőr csoportok és a civil szervezetek döntöttek a város idei rendezvénynaptáráról. Ebben az évben csökken a városházi támogatás.
„Tavaly a civilek 1,5 millió, az amatőr csoportok pedig 2,5 millió forintra pályázhattak, ám a megszorítások miatt ez az összeg idén valamelyest csökkenhet” – mondta Csitei Gábor a városháza kulturális és ifjúsági referense. Az amatőrök és a civilek idén is megpályázhatják a városházi keretet, az eddigi gyakorlatot követve nem működésre, hanem rendezvényekre.
A civil fórum tervei szerint május elsején a majálist várhatóan a Rábaközi Művelődési Központ mögé tervezik. A másodszor megrendezett Rábaköz-kupa terepraliverseny május 7–9-ig lesz, idén a versenyközpontot a Flóra mellé helyezik a szervezők. A tavalyitól eltérően az idei futamokat kulturális programokkal színesítik. Június 18-tól 20-ig a Hany Istók Fesztiválra várják az érdeklődőket, várhatóan a tavalyi helyszínre, a várkertbe. Ugyancsak júniusban, 26-án a Szent Iván-éji mulatságok lesznek a várárokban (tavaly elmosta az eső), majd egy hónap múlva, július 24-én a Szent Anna-napi búcsú lesz Kapuváron. Az idei költségvetési megszorítások miatt a rendezvény egy-, legfeljebb kétnapos lesz, a programoktól függően. A búcsúra koncertet és a Dumaszínházat is tervezik a szervezők. Ugyancsak ekkor tervezik a Szent Anna-napi lovasnapokat is, hátas- és fogathajtó versenyekkel. Augusztus 13-án és 14-én az immár hagyományos Sás utcai fesztivált rendezik meg a Táncsics utcában, majd a 20-i ünnepségek várhatóan ismét Gartára költöznek. Augusztus végén ismét a Rábaközi Gazdanapokra várják a látogatókat. Utóbbi program részletein még dolgoznak.
A civil fórumon döntöttek a decemberi, adventi rendezvényekről is, az előzetes tervek szerint a több, kisebb hétvégi programot egy nagyobb rendezvénybe sűrítenék.
*
Egymillió forintot áldoznak a méhnyakrák elleni injekcióra a megye egyik minitelepülésén
Ma már elérhető a méhnyakrák elleni védettség, igaz, a védőoltás ára közel 100 ezer forint. Jobaházán ezt az összeget átvállalta a családoktól az önkormányzat.
A védőoltás beadásával és a szexuális élet megkezdése utáni rendszeres szűréssel szinte teljes egészében megelőzhető ez a gyilkos kór. Ezt a problémát felismerve egyre több település és város dönt(ött) úgy, hogy a lokális költségvetésből finanszírozza a helyben lakó fiatalok méhnyakrák elleni oltását – köztük az alig 600 lelkes rábaközi település, Jobaháza.
“Tavaly határozott úgy a képviselőtestületünk, hogy minden Jobaházán élő, 14 és 16 kor közötti lánynak felajánlja a méhnyakrák elleni védőoltást. Összesen 16 fiatalt leányt érintett ez a faluban, s kettőt leszámítva mindenki élt is a lehetőséggel” – mondta el Jobaháza polgármestere, Tóth Mihályné.
“Tekintettel, hogy piaci áron 90 ezer forintot kell fizetni a megelőzést jelentő injekcióért, mindegyik családnak nagy segítséget jelentett a felajánlás. Nekünk körülbelül egy millió forintba került a tizennégy védőoltás beszerzése, mivel kis kedvezményt sikerült kapnunk a gyógyszer forgalmazójától. Terveink szerint idén is biztosítjuk a tinédzser lányoknak a védőoltást, s reményeink szerint 2010-ben mindenki el is fogadja ezt” – fejtette ki Tóth Mihályné.
A polgármesterasszony végezetül hozzátette: “egy olyan kis település, mint Jobaháza ennél sokkal több mindennel nem tudja támogatni a helyieket, de évek óta fontos elvünk, hogy a fiatalokat amennyire lehet, segítsük. A felsőoktatásban résztvevő egyetemistáknak, főiskolásoknak például több éve biztosítjuk a Bursa Hungarica Ösztöndíjat, mivel hiszünk benne, hogy ezek a tehetségek egyszer még öregbítik Jobaháza hírnevét”.
*
Rajzpályázat az unióról és a magyar euróról
Csorna – A Városi Művelődési Központ és Könyvtár tavaly novemberben hirdetett rajzpályázatot Belenőttem az Európai Unióba, illetve Tervezd meg a magyar eurót! címmel.
Összesen harminckét alkotást nevezte be, az eredményhirdetést a közelmúltban tartották, a pályaművekből kiállítást rendeznek a könyvtárban. A Belenőttem az Európai Unióba díjazottjai: Bendes Dóra, Kelemen Enikő és Molnár Sára, valamint Bagó Veronika, valamennyien a csornai II. Rákóczi-iskola tanulói. A Tervezd meg a magyar eurót! legjobbjai: Varga Noémi (II. Rákóczi, Csorna), Árpási Sára (Széchenyi, Csorna), Kiss Dorina (II. Rákóczi, Csorna). Közönségdíjat kapott Bognár Bettina (II. Rákóczi, Csorna).
*
Cigánybál Szanyban
Ebben az évben is megrendezték a már hagyományosnak számító Cigánybált Szanyban.
Az eseményt Greznár Zoltán, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke, prímás-zenekarvezető szervezte. Érkeztek mulatozók Győrből, Budapestről, Bécsből, Bükkről, Pápáról, Szombathelyről. Fellépett Rigó Mónika szlovákiai magyar, megkoronázott cigánydal énekes. A rendevényen a zenét több 16 tagú zeneker szolgáltatta Greznár Zoltán mesterprímás és ifj. Greznár Zoltán zenekervezető prímás vezetésével. Éjfélkor a hagyományoknak megfelelően eltemették a bőgőt, majd kisorsolták a tombolákat és a bálkirálynőt is választottak. A rendezvény legszebb hölgyének Horváth Anettet választották, udvarhölgyeivé pedig Horváth Szilviát és Greznár Ramónát. Az idei bál is fergeteges jókedv és hangulat mellett ért véget.
Forrás: Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület, kisalfold.hu, umvp.eu





